25℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek

Mi okozza a rózsa levelén megjelenő elváltozásokat?

Agrofórum Online

A rózsa és a vadrózsa a kabócák telelőhelyéül szolgál, ezért ezeknek a növényeknek a gyümölcsfáktól való távolabb ültetése is megoldás lehet.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A rózsán egy gyakorta megjelenő kártevő a rózsakabóca (Edwardsiana rosae) kártétele látható. Nagyobb mértékű kártételére és jelenlétére száraz, meleg nyarakon kell felkészülni. Fő tápnövénye a rózsa és a vadrózsa, de ezekről átrepül gyümölcsfákra. Legjobban kedveli az almát és a birset, de a cseresznyét, meggyet, valamint a szilvát is károsíthatja. A kártételt lárváik és imágóik okozzák azzal, hogy a levelek fonáki oldalán szívogatnak, mely szívások helyén a levél színi oldalán sárgás színű pontok keletkeznek. Tömeges előfordulásával a tápnövény jelentős gyengülését okozza, ugyanis klorofillmennyiségét akár 50%-kal is lecsökkentheti.

Évente három nemzedéke van, ezekből egy, az első a rózsán vagy vadrózsán, a második és a harmadik almán és birsen fejlődik ki a nyár folyamán. Tojás alakban telel a rózsa- és a vadrózsahajtások bőrszövetébe helyezve. Nyár végén a rózsakabóca elhagyja a gyümölcsfákat és visszarepül a rózsára. A rózsahajtás bőrszövetét a nőstény tojásrakás céljából tojócsövével félhold alakban felvágja, majd akár nyolc tojást is belehelyezhet. A tojások elsősorban az egyéves hajtásokban találhatók. Az első nemzedék május végére, június elejére kifejlődött imágói 5–6 napig még a fiatal rózsaleveleken szívogatnak, majd átrepülnek az alma- vagy birsfákra. A második nemzedék az alma és birs levélereibe rakja petéit. E nemzedék lárvái június második felében kezdenek előbújni. A harmadik nemzedék szintén az almán és birsen fejlődik, imágói augusztus végén megkezdik visszarepülésüket a rózsákra, ahol még hosszabb ideig élnek.

A rózsa és a vadrózsa a kabócák telelőhelyéül szolgál, ezért ezeknek a növényeknek a gyümölcsfáktól való távolabb ültetése is megoldás lehet. A rózsa szakszerű metszése, vagyis hajtásainak kora tavaszi levágása és elégetése is sok telelő tojás pusztulását okozza. Kémiai védekezést tavasszal a fiatal lárvák ellen a rózsán, nyáron pedig az almán és birsen lehet elvégezni pl. lambda-cihalotrin, deltametrin hatóanyagú készítményekkel.

Ezért ne metsszük meg a rózsáinkat januárban!

2023. január 23. 05:37

Ha a zöld részeket kezdjük el metszeni télen, akkor az a rózsa számára tipikusan azt jelenti, hogy itt a tavasz. Ez igen veszélyes lehet a tél további részében, mert túl korán indulhat be a nedvkeringés.

Mire ügyeljünk a rózsák metszésekor?

2024. március 11. 04:37

Kérem a segítségüket! Hogyan metsszem meg helyesen a rózsát? Mire ügyeljek?

Milyen növényeket érdemes hamarosan dugványozni?

2023. március 20. 05:36

A dugványozás nem egy nagy ördöngösség, pár dologra odafigyelve igen hatékony szaporítási mód lehet.

Melyik rózsatípus nő a kertemben?

2024. június 28. 13:10

Ahhoz, hogy ideális feltételeket tudjunk teremteni a rózsánknak, tudnunk kell, melyik típusba tartozik. Ugyanis nem egyformák az igényeik.