A gazdálkodás változó praktikái

A rendszerváltozás után közvetlenül, sokak számára a privatizációs folyamat, másoknak a kárpótlás jelentett teljesen új helyzetet, miközben a biológiai törvényszerűségek miatt ugyanúgy kellett vetni és aratni. Ennyi idő távlatából elmondható, hogy nem az egyenlőség és rászorultság jegyében történtek a változások, de lassan-lassan mindenki elhelyezkedett az új erőviszonyok rendjében, és megtalálta helyét így vagy úgy a mezőgazdasági termelés vertikumában. Természetesen mindig voltak/vannak elégedetlenek, és olyanok is, akik vélt vagy valós igazukat keresték/keresik a mai napig. Nehéz volt igazságosan privatizálni és még nehezebb volt a kárpótlást mindenki megelégedésére levezényelni. A történelminek nevezhető időszak éppen ezért meglehetősen sokáig tartott, hosszú évekig elhúzódott és a hozadékaként előálló torzsalkodás is lassan csitult el. Azután következett a második nagy erőpróba, az EU-csatlakozásra való felkészülés, ami meglehetősen sok értetlenségbe ütközött, hiszen szokatlan és a magyar gazdálkodók számára idegen gyakorlatot kellett megtanulni. Mindezt annak érdekében, hogy a támogatásokhoz megszerezzék a hozzáférési jogosultságot. Tény, hogy erre a gazdák egy része nem volt fogékony, ezért utólag is óriási elismerés illeti az akkori falugazdászokat. Ők voltak azok, akik az első időszakban sokak helyett elvégezték a kötelező regisztrációs feladatokat és komoly pedagógiai munkával segítették megérteni, hogy az EU elvárásainak mindenképpen meg kell felelni a támogatások elnyerése érdekében. Szintén nagyon nehéz időszak volt ez a magyar gazdálkodók számára, különösen a belépést követő „diszkriminációs” időszakban, amikor a földalapú támogatás a nyugati gazdákat megillető összeg harmadával indult el. Az EU-ba történő belépés óta eltelt másfél évtized az életképesebb, képzettebb termelők számára meghozta az EU-s gazdákhoz való felzárkózás lehetőségét, miközben a termelői szféra alsó harmadában gazdálkodóknak csak a szinten tartáshoz volt elegendő a mai napig. Küzdelmes három évtized van tehát, a mára egyébként generációváltással birkózó magyar gazdálkodók mögött. Van, ahol ez is sikeresen zajlik, van, ahol viták, családi viszályok nézetkülönbségek ütköztetése közepette igyekeznek megoldani a váltást, ami szintén elhúzódó folyamat és nem segíti a gazdálkodás eredményességét.

Konszolidáció a gazdálkodásban

Miután a birtokviszonyok nagyjából rendeződtek és az EU elvárásainak is sikerült lassan megfelelni, egyértelműen a gazdálkodás szakmaiságára kezdtek lényegesen nagyobb súlyt fektetni a gazdák. Egyre jobban koncentráltak a termőhelyi adottságaik minél jobb kihasználására, hiszen az említett termeléssel összefüggő gondok megoldása sok energiát elvett a szakmai munkától. Lassan felismerték a gazdálkodók, hogy a nyugodt, átgondolt gazdaságépítési gyakorlat lehet csak üdvözítő. Az adottságokhoz illő helyes növényválasztás, ill. annak jól meghatározott arányai az első eredményes döntések közé tartoztak. Ugyanilyen fontossággal bírt a mértékletes költekezés, ami azt jelentette, hogy csak a legfontosabb szakmai szempontoknak megfelelő költségeket vállalták fel, és nem feltétlenül egy drága, de funkciójában azonos terepjárót vásároltak meg. Mindenki tudja ma már, hogy a gazdálkodásra berendezkedni soha nem volt egyszerű feladat, hiszen nagyon okos döntések mentén kellett megválasztani a technológiát és az azt kiszolgáló gépeket. Nem véletlen, hogy ma is a gazdaságok nagy részében a három vagy négy ipari növénnyel dolgoznak, azonos, de variálható alapgépekkel.   

Kapcsolatépítések fontossága

Miután a fent említett két trauma után nagyjából kialakultak a birtokviszonyok, konszolidálódtak a gazdálkodási körülmények, elkezdődhetett a valóban értékes munka a bővített újratermelés jegyében. Sőt, olyan finomhangolásokra is jutott idő, amelyek közvetve segítették elő a gazdálkodás sikerességét. Ide sorolható a gazdasági méretek okos és mértékletes bővítése, természetesen a lehetőségek határain belül. Az „addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér” elv, talán soha nem látott értelmet kapott, hiszen aki rosszul mérte fel a mobil tőkeerejét és a hitelképességét, az bizony pórul járhatott. Új szerephez jutott a mértékletes költekezés, amit a beruházások célirányos megválasztása jelzett és közben a piaci mozgások figyelése sem maradt el. A terménypiac és a tőzsde mellett a pénzpiaci anomáliák követése mindennapos feladattá vált az egyre erősödő gazdaságok számára. Mindemellett új elemként lépett be a gazdálkodás menetébe a kapcsolatépítés és annak kiemelt fontossága. Kapcsolatépítés a pénzintézeti alkalmazottakkal, a kereskedelmi cégek ügynökeivel, társcégekkel, felvásárlókkal stb., akik nagyon komoly segítséget adtak, adhattak a gazdáknak általában is, de a kritikus helyzetekben pedig különösen. Gyakran hallani, hogy ezek a kiépített kapcsolatok akár a barátságok szintjére emelkedtek, családi összehangolt események alapjául is szolgálnak azóta. Ne feledkezzünk el azonban a gazdákat szolgáló falugazdász szakemberekről sem, akik a különösen nehéz kezdeti időszak után a mai napig szívvel-lélekkel szolgálják a termelésben gondokkal, jogszabály-értelmezési nehézségekkel küzdőket. Mindez azt igazolja, hogy felértékelődött a termelői szféra számára az információ és annak áramlási gyorsasága, amit bármilyen módon érdemes megszerezni, akár a hasznos és tudatos kapcsolatépítések módszerével is. Nem mehetünk el szó nélkül a gazdálkodást nagyban segítő informatikai robbanás mellett sem, hiszen napjainkban a számítógép minden gazdálkodó asztalán ott van, és napra/percre kész információval szolgál az értő kezek alatt. De, vannak-e elegen a hozzáértő gazdák? Lehet, hogy a búcsúzó gazdász generáció már nehezen barátkozott meg ezzel a kitűnő lehetőséggel és továbbra is noteszből dolgozik, de a jövő a mezőgazdaság minden szakterületén számítógépekre alapozott. Pontosan tudják ezt a gazdálkodók, de vannak, akik halogatják a bekapcsolódást, a ráhangolódást a világhálón érkező információk befogadását…

Egymástól sokat, és kényelmesen lehet tanulni

A magyar gazdákat emberemlékezet óta jellemezte a jó értelemben vett kíváncsiság. Szerették tudni, hogy a szomszéd gazda mivel foglalkozik, hogyan építi fel a gazdaságát, milyen fondorlatokat visz a munkájába az eredményesség érdekében. Ehhez nem mindig volt elegendő az egyenes beszéd, gyakran ki kellett lesni a munkafolyamatokat, azok időpontját stb. Ma sincs ez másképpen, hiszen az alapérdeklődés megmaradt a másik iránt, jóllehet sokkal több alkalom kínálkozik a gazdálkodók egymás közti gondolatainak, tapasztalatainak kicserélésére. Ezt segítik a munkát is összefogó gazdakörök, szövetkezeti összejövetelek, szakmai napok és természetesen az országos rendezvények is. Persze a határ csendjében – ha éppen nem zajos a munkacsúcsok miatt – is sok hasznos információt lehet összegyűjteni figyelmes határjárással, a rohanó terepjáró leállításával és gyalogosan nézelődve a növényállományokban. Sokat változott a világ abból a szempontból is, hogy sokkal közlékenyebbek a gazdálkodók egymással, alkalmasint segítik egymást bizonyos szakmai kérdések megoldásában, és szűnőfélben van a magyar gazdák egymás iránti legendás irigysége. Nem marad el a fizikai segítség sem, hiszen nem ritka, hogy a túlgépesített nagygazdaság az aratás végén besegít a környékbeli kicsiknek. Szép példája ez utóbbi az elmúlt évtizedben különösen szembetűnő békességnek, ami jellemzi egyes térségekben a konszolidálódott gazdaságok és gazdák együttműködését. Az egymással szembeni korábbi akadékoskodást, értelmetlen versengést felváltotta a kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés. Örvendetes felismerés ez, hiszen a határidős talajmunkáknál, az aratásoknál egymás megsegítése nemcsak gesztus, hanem közös érdek is. Például: minél több a jó minőségben betakarított termény, annál nagyobb az esély a nagyobb tömeg jobb áron történő közös értékesítésére.

A Kormány az agrárium sikerességéért

Nem kerülhette el a gazdálkodók figyelmét, hogy a Kormány 2019. augusztus 1-jén elfogadta a Digitális Jólét Program (DJP) részét képező Digitális Agrár Stratégiát (DAS), amelynek legfőbb célja az agrárium digitalizációjának előmozdítása, hatékonyságának növelése. A cél, hogy a magyar mezőgazdaságban dolgozó 120.000 gazdálkodó mindegyike mielőbb élvezője legyen az új digitális rendszernek. A stratégia megvalósítása számos intézkedést tartalmaz, de a legfontosabb a mezőgazdasági termelők digitális kompetenciáinak és ismereteinek fejlesztése, amely elősegíti a korszerű mezőgazdasági technológiák alkalmazását. Becslések szerint az ágazat digitalizációja révén négy év alatt, akár plusz 300 Mrd Ft-tal is növekedhet a mezőgazdaság teljesítménye. A stratégia nemcsak az agrár-felsőoktatási intézmények szintjén kívánja hatékonyabbá tenni az oktatást, de komplex oktatási, szemléletformálási programot dolgozott ki a szakképzési és a hozzájuk kapcsolódó felnőttképzési területen is. Ilyen az „Okos Gazda” program, tudásbázis működtetését szolgáló Digitális Agrár Akadémia. A stratégia az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer mezőgazdasági termelést segítő adatait is térítésmentesen hozzáférhetővé kívánja tenni a termelők részére. Az üzemi folyamatok digitalizálására és adminisztratív terhek csökkentésére pedig „Okos Tesztüzemi Rendszer”-t fejlesztenek majd és ágazati adatintegrációval támogatni kívánják mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek digitális nyomonkövethetőségét. A precíziós technológiák elterjedésének elősegítésére korszerűsítik a műholdas helymeghatározási szolgáltatást és a referenciaállomás-hálózatot (GNSS), valamint a hozzáférhetőségét kiterjesztenék és ingyenessé tennék. Digitális Agrár Innovációs Központot kívánnak létrehozni a Szent István Egyetemen, hogy a felsőoktatás és a szaktanácsadás gyakorlati képzőhelyei adottak legyenek, a digitális kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység körülményeit biztosítsák, valamint az agrár digitális megoldások innovációs és módszertani tudásbázisának kialakítsák.

Vandalizmus a határban

Miközben a kormány a szakmai szervezetek érdekképviseletek, önszerveződő közösségek a gazdálkodás jobbításért dolgoznak nap mint nap, és a gazdálkodók sikeres együttműködéséről hallani, addig egy-egy szűk gazdálkodói közösségben sajnálatos események árnyékolják be a gazdálkodás kibontakozó harmóniáját. A rendszerváltás idejét és az akkori összeférhetetlenségi eseményeket idéző, értelmetlen, korábbi nézetkülönbségek bosszúja kelt félelmet immár hosszú évekre visszamenőleg a Rábaközben, konkrétan Rábaszentmihályon. Valaki – akinek a kiléte ma már nagyjából ismert, de nem bizonyítható – a nyári és őszi aratások előtti időszakban a táblákba rendszeresen és ravasz megoldásokkal vasakat helyez el. A választék nagyon változatos, hiszen a régi cséplőgépek, szekerek kovácsoltvas alkatrészei mellett az újabb talajművelő gépek elhasználódott művelő elemei, kapaszárak, rugós elemek, betonvasak, pallódarabokba vert 200-as szegek, de még a korábbi években a kukoricaszárakra, napraforgóra felfűzött fáradt, nagyméretű golyóscsapágyak is fellelhetők voltak. A cél minden esetben ugyanaz, vagyis az előre kitervelt szándékú tudatos károkozás. Károkozás aratásban, akkor, amikor az emberek és a gépek egyaránt túlterheltek, a figyelem a hosszú műszakban már lankad és a géppel dolgozó gazda nem látja a csapdákat. A sértettek állítása szerint képtelenség észrevenni haladás közben a veszélyt, és már csak a kellemetlen fémes zaj, az alkatrészek törésének ropogása jelzi, hogy az elkövető alattomos és kicsinyes terve sikerült. A korszerűbb kombájnok már érzékelik a vasakat és leállnak, mielőtt a kár bekövetkezne, de a régebbiek megannyiszor elszenvedik a kárt, amely esetenként milliós nagyságrendű, nem beszélve a kieső időről a munka dandárjában. Aligha lehet elmenni szó nélkül az évek óta rendszeresen előforduló esetek mellett, amely cselekedet mérhetetlenül alantas és iszonyatosan nagy erkölcsi mélységről tanúskodik. Az elkövető vagy elkövetők a sértettek elmondása szerint a helyi gazdatársak közül való lehet, akinek kiváló a helyiismerete, és még az elkövetés oka is ismert, hiszen régi, sérelmesnek vélt földbérleti okok húzódnak meg a háttérben. Nyilván név nélküli a találgatás, de a gyanú egyre érlelődik, és ahogyan a látens elkövetői magatartással „dolgozó” gyújtogatók is eddig mindig lebuktak, úgy a vascsapdák kihelyezője is minden bizonnyal erre a sorsra jut. A kérdés csak az, hogy meddig tart még ez a károkozás, ez a vélt sérelem miatti büntetés a tisztességesen gazdálkodók számára? A jelenség bizonyosan nem példa nélküli az országban, de érdemes elgondolkodni azon, hogy, ha a hatóságok nem tudnak hatékonyan fellépni az ilyen esetekkel szemben, akkor szervezett összefogással a gazdatársadalomnak kell kilökni soraiból az ilyen, a gazda titulus viselésére is méltatlan szándékos károkozókat.