Házikert

Derékkímélő kerti ötletek

Agrofórum Online

Ki ne örülne annak, ha nem négykézláb kéne térdelni a földön, miközben gyomlálni kell vagy épp szüretelni! A derékkímélő ötletek már jól beváltak nálunk is és így igazán öröm tud lenni a szüret is, felesleges hajlongás nélkül akár!

Magaságyás praktikuma

Korábban már írtunk az önöntözős magaságyásról, mely egy szuper víztakarékos megoldás. De a magaságyás nemcsak ebből a szempontból érdekes, hanem azért is, mert a munkafelület rögtön magasabb kerül és nem kell annyit hajolgatni. Ideális esetben 60 cm körül kezdődik a magaságyások magassága, ha az a cél, hogy a hajolgatást megspóroljuk. Egy méternél magasabbra viszont azért nem érdemes építeni, mert akkor a karóznivaló zöldségek, mint a paprika és a paradicsom már szedés idején túl magasra kerülhet és ott meg a másik véglet lesz a probléma.

Ideálisan egy 60 cm-es ágyásmagasság az, amiben már kényelmesen állva lehet dolgozni, sőt, ha az ágyás szélessége sem tér el a 50-60 cm-től akkor kartávolságra állva át is nyúlhatunk rajta keresztül, ami szintén megkönnyíti a szüretelést és fenntartást.

Szüretelés és komposztra vágás egymenetben

Mivel mi a hobbikert és a nagy gazdaság méretei között vagyunk félúton, így bátran mondhatom, hogy a kézi munkaerőt egészen jól optimalizáljuk. Mivel nagyjából egy időben szüretelünk bizonyos növényekről, mert ez könnyíti a feldolgozást is a mi esetünkben, így az olyan töveknél, ahol a beérés egyöntetű és várhatóan a szüret után már nem lesz újabb termés a tövön, ott tőből metszőollóval kivágjuk a növényeket és így a termést könnyen ládába szedjük, majd a növényi felesleges részek már mennek is a komposztra, vagy az olyan ágdarálónkba, mely képes zöld növényi részeket frissen is bedarálni.  Ezt tudjuk paradicsomnál és paprikánál is tenni, de ahogy közeledik az ősz akár a fűszernövények nagyjánál is megtehetjük, mint a bazsalikomok például. Ez esetben a hasznos és szép leveleket lecsipkedjük egy ládába, miután az egész tövet kivágtuk és az ágrészek mehetnek is a komposztra!

Időseknek sok leülőt készíthetünk

Ha a derékfájósoknak akarunk kedvezni, vagy az idős nagyszülőket lepnénk meg, akkor az ágyások bizonyos pontjaira tehetünk kis padokat is vagy a magaságyások szegélyét építhetjük ki úgy, hogy ülni is lehessen rajta. Ez azért is praktikus, mert így akár ülve is végezhető sokféle kerti munka a gyomlálástól egészen a szüretig.

Ha a kert kialakítása előtt vagyunk

Ha nem szeretünk cipekedni, de sok terményre számítunk, akkor már tavasszal vagy most ősszel úgy alakítsuk ki a kertet, hogy a kis kézikocsik, talicskák kényelmesen elférjenek a sorok között. Nem árt, ha belekalkuláljuk azt is, hogy a növényeink mennyire lesznek terebélyesek. Ez azt jelenti, hogy bár üresen az ágyások között kényelmesen elférünk, de ha a nagy növények lombja túllóg az ágyásokon, akkor már újra nehézkes lesz a talicskázás közötte. A veteményeskertet ezért érdemes alaposan megtervezni, milyen munkák várhatóak és azokat milyen eszközökkel lehet könnyíteni. Szuper fém kerti kocsikat lehet már kapni, ami pakolható zöldhulladékkal, szüretelőládával és masszív kerekeivel akár a 300 kg-os terhelést is bírja. Ehhez viszont megfelelő sortávolságokra lesz szükség, hogy közlekedhessünk is vele!

Karácsonyi növénytrendek biztonságosan: szobanövény gyerek és állat mellé

2025. december 24. 11:10

Nem minden karácsonyi szobanövény való kisgyerek vagy kisállat mellé. Mutatjuk, mire figyeljünk a választásnál.

Madáritató használata fagyban – hogyan segítsünk a madaraknak télen?

2025. december 24. 05:40

A madarak téli vízellátása legalább olyan fontos, mint az etetés. Egy szakszerűen működtetett madáritató egész évben nélkülözhetetlen segítség számukra.

Örökzöldek szerepe a téli kertben – miért nélkülözhetetlenek?

2025. december 23. 05:40

Az örökzöldek nélkül a téli kert sokkal sivárabb lenne. Jelenlétük állandóságot, karaktert és életet visz a hideg hónapokba.

Hullik a citromfa levele? 5 ok, amit azonnal nézzen meg!

2025. december 22. 11:10

A citromfa levélhullása mindig stresszjelzés. Egyenletes öntözés, jó drén, stabil teleltetés – és visszafordítható a gond.

Magaságyás tavasszal: hogyan készítse fel a bőséges termésért?

2025. március 22. 13:10

Összeszedtünk néhány fontosabb tudnivalót arról, hogyan frissítse fel a talajt, milyen növényeket érdemes ültetni, és hogyan biztosítsa a megfelelő öntözést és tápanyagellátást tavasszal a magaságyásnál.

Magaságyás ősszel: hosszabbítsa meg a szezont!

2025. augusztus 28. 12:10

Ősszel is beültethető a magaságyás! A megfelelő zöldségek választásával a hideg hónapokban is friss vitaminforráshoz juthatunk.

Hogyan tervezek fenntartható kerteket? - Íme az alapok!

2022. december 29. 05:37

Egy fenntartható kert esetében már az alapoknál úgy kell eljárni, hogy körültekintőek legyünk minden téren. Ezeket az alapokat hoztam mai témának, melyeket mi betartunk minden egyes kert tervezésénél.

Őszi teendők a magaságyásokban

2024. szeptember 11. 08:10

Ki kell húzni, ki kell dobni minden elszáradt növényt még a tél beállta előtt, főleg, ha akadtak köztük beteg vagy fertőzött példányok.