Mitől barnult meg a levél a birsalmán?

Agrofórum Online

A küldött képen a birs monilíniás betegsége (Monilinia linhartiana) látható, mely kórokozó egyetlen gazdanövénye a birs.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A gomba jelenléte nem csak a leveleken, hanem a terméseken, valamint a hajtásokon is okoz tüneteket. Megjelenése, ahogy a kép is mutatja, először a hajtáscsúcsi virágok alatti leveleken látható. A leveleken kezdetben a levélnyéltől kiinduló ék alakú, barna színű elhalás mutatja fertőzését. A tüneteket mutató leveleken továbbá a színi oldalán a vastagabb erek mentén szürkésfehér bevonat is megfigyelhető. A fertőzés továbbterjed a hajtásba, így a további levelek is lankadásnak, hervadásnak indulhatnak. A virágok a fertőzés ellenére kötődnek, azonban gyümölcskezdemények növekedése fokozatosan megáll, majd elfeketednek és elhalásuk is bekövetkezik.

A betegség forrása a talajon fennmaradt gyümölcsmúmiák és a fertőzött vesszők is. A fertőzés mértéke jelentősen lecsökkenthető a múmiák összegyűjtésével, eltávolításával, talajba forgatásával, valamint a tünetes hajtások minél előbbi eltávolításával is. Az eredményes védekezés szempontjából a kémiai védekezést már kora tavasszal a hajtásnövekedés megindulásakor el kell kezdeni. A permetezést továbbá még rózsaszín bimbós állapotban, sziromhulláskor, valamint a gyümölcsnövekedés kezdetén indokolt még elvégezni.

A küldött képeken látható még a birs diplokarponos (Diplocarpon sorauei) betegségének tünete is. A leveleken megtalálható apró barna foltok idővel nagyobbodnak, egybeolvadnak.  A kórokozó a gyümölcsöt is támadja, rajtuk 4-6 mm nagyságú sötétbarna, összeolvadó foltok találhatók. A fertőzési forrás elsősorban a lehullott levél, ezért ezek összegyűjtése, talajba forgatása is indokolt, mellyel csakugyan a következő évi fertőződés esélye csökkenthető. A kémiai védekezést már a fák egérfüles állapotában el kell kezdeni és egészen június közepéig folytatni szükséges. A monilíniás és a diplokarponos betegség ellen is felhasználható, szabadforgalmú, III. kategóriás készítmények a ciprodinil, fludioxonil, penkonazol hatóanyagok megfelelő időben kijuttatva hatékony védelmet biztosítanak birsfáink számára.

Mitől barnult meg a birsalma terméshúsa?

2023. október 31. 10:39

Szép birsalmáim belseje megbarnult, mi okozza ezt? Talán gombás betegség? Permeteznem kellett volna?

Tökéletes birsalmasajt házilag – lépésről lépésre

2025. október 19. 07:10

Bemutatjuk, hogyan készíthető autentikus birsalmasajt – a legjobb arányokkal, praktikákkal és tárolási tippekkel.

Soha nem tudtam még termést szüretelni a birsfáról - mi lehet a baja?

2024. június 1. 04:38

Birsfámról, mely már 6. éves, eddig még nem szüreteltem termést. Szépen virágzik a fa, termések is elkezdődnek fejlődni, és néhány cm-es állapotukban leesnek. Ezzel együtt a virág körüli levelek is elhalnak. Mi lehet a baja, hogyan tudom megvédeni a birsalmákat?

Hogyan szüreteljük a birset, hogy sokáig eltartható legyen?

2025. szeptember 7. 16:10

A birsalma szedése eltér más gyümölcsökétől: kemény húsát és utóérő képességét figyelembe véve kell megválasztani a betakarítás idejét.