Az Élelmezési Világnap kapcsán
Az ENSZ világnapjai közül a legszélesebb körben ismertek egyike az Élelmezési Világnap, amelynek időpontja október 16-a. Az eseményről három éve a Jegyzet keretében az Agrofórum is megemlékezett. Az akkori írásom bemutatta a történeti hátteret, és néhány, az ügyhöz kapcsolódó tényt ismertetett. A téma azonban kimeríthetetlen, hiszen élelmezés címén mindennapjainkról is szó van. A mostani cikk ezért olyan információkból áll össze, amelyek egy része talán újdonság, de szándékom szerint mindenképpen elgondolkodtató és gondolatébresztő.
Az élelmiszerpiramis
A piramis mértani test. Széles alapon nyugszik, felfelé szűkül, végül csúcsban végződik. Az élelmiszerpiramis szemléltető eszköz (többféle is van belőle). Szerkesztői azonos szélességű, vízszintes sávokra osztották, amelyekbe fontossági sorrend alapján sorolták be az ételcsoportokat. A klasszikus ábra 5 sávja szerint az alsó, legnagyobb felületűben a táplálkozásunk felét-harmadát kitevő gabonafélék, burgonya és száraz hüvelyesek vannak. A második sáv a zöldség-gyümölcsféléké (nyers és főtt állapotban egyaránt). Következik a tej és tejtermékek sávja, fölötte a húsok, húskészítmények, halak és a tojás, végül a nem önálló élelmiszercsoportot képező zsiradékok és édességek (a cukros üdítők és az alkoholok piramison kívüliek…).
A képzeletbeli ábra, azon belül egy-egy sáv felülete támpontot ad a tudatos táplálkozáshoz, az élelmiszerek arányának helyes meghatározásához.
Minden sávban többféle élelmiszer van, ami lehetőséget ad a változatos táplálkozásra. Ugyanakkor a piramist nem lehet sablonosan kezelni, mert az életkor, a fizikai munka, az élelmiszerallergia stb. módosító hatással vannak rá.
Növényi étrend?
Itt nem a vegánokra, vegetáriánusokra gondolok, mert ők eleve kihagynak a piramisból egy vagy több sávot. De figyelmeztető lehet egy idei ENSZ jelentés (inkább állásfoglalás), amely szerint klímavédelmi és élelmiszer-biztonsági szempontból a növényi alapú étrendet kellene előtérbe helyezni. Az üggyel annak ellenére érdemes foglalkozni, hogy alapvetően ellentétes a hazai agrárpolitikával. Az ENSZ-ben (és különböző testületeiben) világméretekben gondolkodnak, így más a nézőpontjuk.
Nem a húsmegvonás, csak a csökkentés és a minőség hangsúlyozása a jelentéstevők gondolatmenete. Számításaik szerint az állattenyésztés (a takarmánytermeléssel együtt) igen magas arányú földterületet hasznosít, ami csökkenti a növényi alapú élelmiszerek előállítási esélyét. Ráadásul jelentős a felelőssége az üvegházhatású gázok kibocsájtásában (erre idén, a márciusi számban magam is utaltam). Tegyük ehhez hozzá az amerikai hamburger őrületet (nekem legalábbis az), ami dél-amerikai őserdők kiirtását ösztönzi a marhatartás érdekében, és már szinte zárt a kör (vajon az Amazonas menti erdőtüzek véletlenek?).
Pazarlók vagyunk
A felesleg szinte elkerülhetetlen, hiszen egy család fogyasztási szükségletét mindig, mindenből szinte lehetetlen pontosan kiszámítani. De nem mindegy, hogy mennyi a felesleg! Hazánk tartósan évi 1,8-2 millió tonna élelmiszerhulladékot „termel”, ami személyenként és naponta fél kg körüli mennyiséget jelent. Ez akkor is elfogadhatatlanul sok, ha tudjuk, nem mind a háztartásokban keletkezik. Marad a szántóföldön, a szállítás is sokszor tökéletlen, és a feldolgozási technológia sem mindenütt korszerű.
De maradjunk a háztartásoknál! Egy 2017-es NÉBIH felmérés szerint a pazarlást legnagyobb arányban a főtt ételek adják (40%), amit a pékáruk 20%-kal, a zöldségek és tejtermékek 9%-kal, a gyümölcsök 8%-kal követnek. Elgondolkodtató és tanulságos, hogy a nyilvánvalóan drágább feldolgozott húsok, valamint a konzervek-savanyúságok csak 2-2%-kal szerepelnek.
Mit tehetünk? Fogadjuk meg a NÉBIH „Maradék nélkül” programjának három javaslatát: csak a szükséges mennyiséget vásároljuk meg, abból is minőséget, és nagyobb mennyiség készítésekor (pl. vendégeknek) a menü több napig fogyasztható ételekből álljon.
Szemléletformálásként pedig számoljunk azzal, hogy az elpazarolt élelmiszer előállítása is energiát igényel, növekszik a környezetterhelés a keletkező üvegházhatású gázok miatt, így nagyobb lesz az ökológiai lábnyomunk.
Műhús, valódi rovar
Ma még távoli veszély, holnap talán valóság. Egyes nyugati multinacionális cégek fantáziát látnak és jelentős összegeket fektetnek be a növényi alapú „húsok” előállításában. Nehezen fogadtuk el a különböző ízfokozók, térfogatnövelők és egyebek élelmiszereink eredeti jellegének módosító hatását, és most itt van a laboratóriumban előállított, szántóföldet és istállót nem látott műhús.
Az ügyön buzgolkodók ezt innovációnak nevezik (az USA-ban húsipari cégek is érdeklődést mutatnak), én azonban inkább álhúsnak tartom, és nem kérek belőle. Ezt könnyen mondom, mert hazánkat (még) nem fenyegeti ez a veszély.
Talán még hihetetlenebb magas fehérjetartalmú rovarok étkezési célú hasznosítása. A téma „már a spájzban van”, mert tagállami hatáskörben, ezért ideiglenesen az EU-n belül Anglia, Belgium, Dánia, Hollandia és Finnország engedélyezte az étkezési célú rovarfelhasználást. Az FAO is úgy véli, hogy a rovartenyésztés – a klasszikus állattenyésztéshez viszonyítva – fenntarthatóbb és humánusabb. Van egy gyanúm: a ketreces állattartás totális betiltását kezdeményezőket talán ilyen mögöttes erők, érdekek mozgatják.
Volt. Hasznos volt. Kár, hogy csak volt
A szegények megsegítésére számos kezdeményezés született azóta, hogy elismert tény maga a szegénység. A mezőgazdasághoz kötődő állami intézkedés volt a „Szociális földprogram”, de inkább civil szervezeteket jellemzett és jellemez az ez irányú aktivitás.
Egy ilyen szervezet a Civil Iránytű Alapítvány, amely a Syngenta támogatásával „Élelmiszerlavina” néven rászorulók számára zöldségvetőmagot és vetőburgonyát juttatott. A cél helyi szintű koordinálással, több résztvevővel közös termeléssel élelmiszert, vagy alapanyagot előállítani. A közel egy évtizedes, összességében sikeres program utolsó éve 2018 volt. Sikeres, mert ekkor is 6 millió Ft értékű szaporítóanyaggal 38 ha-t tudtak termelésbe vonni, több ezer család érdekeltségével.
Mégis múlt időről kell írni, mert a tavalyi időjárás okozta kudarcok miatt annyira megcsappant az érdeklődés, hogy idén már nem írtak ki pályázatot. Talán, ha a média jobban figyelt volna rájuk… Jó lenne jövőre újra kezdeni!
Készülő új védjegy
Minden védjegy egy adott terméket kiemel a maga csoportjából, amivel felhívja magára a vevő figyelmét. Ilyen volt – sok más mellett – a Kiváló Magyar Élelmiszer. Ennek oltalma 20 évre szólt, és tavaly lejárt.
A fogyasztói tájékoztatás új védjegyet igényel. Ez lesz a még idén megjelenő Kiváló Minőségű Élelmiszer jogszabály. Az előzőtől alapvető eltérés, hogy ennek két fokozata lesz. Az alapszinthez meghatározott minőségi feltételeket kell teljesíteni. Az „Arany fokozat” a legkiválóbb termékeket fogja jelölni. A lényeg mindkét esetben a figyelmet az előírásoknál magasabb minőségre felhívni.
Erre már csak jövőre számíthatunk, mert a bevezetés több fordulós (jogszabály, lajstromozási eljárás, csomagolóanyag-gyártás, minősítés – amit a NÉBIH végez) és időigényes.
Szívleljük meg
Ez a Jegyzet több témát ölel fel. Közös vezérfonal az élelmiszer, a tudatos és egészséges táplálkozás, valamint egy kicsit a szolidaritás.
El kell gondolkodni azon, hogy a világon túltápláltság következtében többen halnak meg, mint éhen. Kiemelten vonatkozik ez a fejlett világrészekre és országokra, így hazánkra is.
A tavalyi Élelmezési Világnap alkalmából Ferenc pápa üzenetet küldött az FAO igazgatójának. Szerinte „…sokkal jobbak is lehetünk és jobbat is tehetünk. Cselekvésre van szükség ahhoz, hogy teljesen megszűnjön az éhezés.”
Ettől teljesen független, mégis összhangban van vele a világnap tavalyi mottója: „A klíma változik. A táplálkozásnak és a mezőgazdaságnak is változnia kell” (lapzártáig az idei gondolatot még nem hozták nyilvánosságra).
Valóban, ünnepélyes nyilatkozatok, semmit nem érő konferenciák és szép szavak helyett tettekre van szükség!