Meddig nyírjuk ősszel a gyepet?

Agrofórum Online

Az ősz folyamán a többi növényhez hasonlóan a gyepet is fel kell készítenünk a téli időszak körülményeihez, hogy tavasszal szépségét újra élvezhessük.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyepek nyírásának befejező időpontját ősszel a hőmérséklet határozza meg. Általánosságban elmondható, hogy a fű növekedése kb. 14 fokos átlagos hőmérséklet környékén még tart, míg 10 fok alatti tartós hőmérséklet esetében már nem, így ez alatt már nem ajánlatos nyírni gyepünket. Ez nem jelent mást a gyakorlatban, mint azt, hogy a nyírást akkor kell abbahagynunk, amikor a fű nem nő tovább, de a fagyos, dércsípte reggelek megjelenésekor már feltétlenül. Az elkésett nyírás hatására a vágási sérülések nehezen gyógyulnak, végeik a visszafagyás által sárgulhatnak. Az utolsó nyírásra tapasztalatok alapján hazánkban rendszerint kb. november elején vagy közepén szokott sor kerülni.

Az ősz beköszöntével a fű magasságát már minden nyíráskor érdemes fokozatosan egyre jobban csökkentenünk, kb. a 4 cm-es magasság eléréséig. A téli időszakra túl hosszan meghagyott gyep elfekszik, a hó hatására megtörik, míg a túl rövid esetében a hideg időjárás viselheti meg.

Ősszel, a tél beállta előtt szükséges elvégezni a gyep tápanyaggal való feltöltését is. Kifejezetten a gyepnek megfelelően kialakított, őszi kijuttatási céllal, nagyobb káliummennyiséget tartalmazó műtrágyák is megtalálhatók a kereskedelemben. A kálium segítségül van a sejtfalerősítésben, így a növények a környezeti hatásokkal szemben ellenállóbbá válnak. A megfelelően tápanyaggal ellátott talajon a növények már megerősödve várhatják újra a tavaszi időszakot.

A gyepet további károsodás érheti, ha tartós takarás van rajta. Kerti bútorainkat, egyéb tárgyainkat a téli időszakban érdemes begyűjteni és más helyen tárolni. Ne feledkezzünk meg továbbá a fák lehullott leveleinek rendszeres eltávolításáról sem, hiszen főként nedves, csapadékos időben tartós takarásuk kedvezőtlenül hat a gyepfelületre. A nedvesebb idő beálltával az öntözések számát és időtartamát is csökkentsük. A fűszálak károsodásához vezethet továbbá a tömörödött és megfagyott hóréteg is, ezért a havat semmiképp se lapátoljuk rá.

Mohás a gyep? Így szabaduljon meg tőle végleg!

2025. szeptember 8. 13:10

A mohásodás nemcsak esztétikai gond: a fű fejlődését is akadályozza. Íme a leghatékonyabb módszerek a gyep megtisztítására.

Hogyan készítsem fel télre a kerti gyepet? Mik az időszerű tennivalók?

2020. október 20. 11:19

A hideg idő előtt igyekezni kell minél jobb kondíciót biztosítani a gyepeknek, ezzel tudjuk csökkenteni a téli időjárás okozta károkat.

Így kerüljük el, hogy a nyári forróságban kiégjen a gyep

2024. június 21. 08:40

A legjobb időpont az öntözésre a kora reggel, amikor a hőmérséklet még alacsony és a párolgás normális szintű.

Szép idő lesz - hozza formába a kertet!

2020. április 18. 08:39

Az egyik legszeszélyesebb hónap április. Ilyenkor még számíthatunk talajmenti fagyokra, heves esőzésre, de lehet akár már nyári meleg is. Akármilyen az időjárás, egy biztos, a kertek feléledtek, a fák virágba borultak, megkezdték tavaszi zsongásukat a méhek.