Lehet, hogy az ezüstfenyőmön levéltetvek vannak?

Agrofórum Online

Az ezüstfenyő-levéltetű (Elatobium abietinum) egyedei egész évben az ezüstfenyőn illetve pl. más fajokon, lucfenyőn, cukorsüvegfenyőn stb. is megtalálhatók.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Rendszerint tojás alakban telelnek át az ezüstfenyőn, de enyhébb teleken a szűznemzéssel szaporodó szárnyatlan alakjaik is képesek áttelelni. Előfordulásuk főleg a száraz, déli fekvésű, széltől védett területek fenyőfáin jellemző. Az áttelelt tojásokból kikelő szárnyatlan alakok tavasszal már március végétől megjelennek és károsítják a tűleveleket. Ekkor az ezüstfenyő idősebb tűlevelein szívogatnak, míg a fiatal hajtásokat nem károsítják. Szívogatásuk hatására a toxikus nyáluktól a fenyők tűlevelei gyakran gyűrű alakban sárgulnak, majd a sárgulás az egész tűre kiterjed. Az ilyen sárgára színeződött tűlevelek elbarnulnak, majd pedig lehullnak.

A kártétel az ágakon belülről kifelé, a fán pedig alulról felfelé terjed és általában gyors lefutású. A szárnyas egyedek megjelenése április végén, május elején tömeges, ekkor a már súlyosan károsított fákat a levéltetvek elhagyják, és új növényegyedekre vándorolnak. A levéltetvek kártételét a természetes ellenségeik (pl. katicabogarak) csak mérsékelni tudják, teljesen megfékezni nem. A telelőtojások száma a nyugalmi időszak kezdetén és végén végzett olajtartalmú lemosó permetezéssel gyéríthetők. A levéltetvek észlelésekor deltametrin. cipermetrin hatóanyagú rovarölő szerrel végzett permetezés egyaránt hatásos.

A fenyőféléken jelentős kártevőnek számít a fenyő-takácsatka (Oligonychus ununguis) is. A száraz környezetbe ültetettfenyőfajok egyik leggyakoribb és legjelentősebbkártevője, de előfordulhat még buxuson, cédruson, borókán, cipruson stb. is. Az atkák szívogatásának nyomán a tűleveleken sárga apró pontok sokasága jelenik meg, majd ezt követően a károsított tűlevelek lehullnak. Gyakran nagy mennyiségű szövedék borítja a károsított növényrészeket, amelyen a por megtapad, így a növény elveszíti élénkzöld színét egyaránt. Tojás alakban a fás részeken telel. A tenyészidő során sok, egymásba folyó nemzedéke alakul ki, ezért a száraz helyekre ültetett növényeknél a kémiai védekezés szükséges lehet (pl. hexitiazox).

Milyen fenyőt válasszak az ünnepekre?

2019. december 9. 12:32

Akkor érdemes a földlabdás fenyőfa mellett dönteni, ha a későbbiekben lesz helye a fának a kertben, vagy valakinek oda tudjuk ajándékozni.

Elindult a karácsonyi fenyővásár

2018. december 4. 05:03

Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágább lehet a tavalyinál.

Karácsonyi hangulat a kertből - dekoratív örökzöldek

2020. december 23. 13:00

A magyal, a borostyán vagy a puszpáng egytől egyig karácsonyi hangulatot varázsolnak a lakásba. Cikkünkben bemutatásra kerül 6+1 dekoratív növény a kertből.

Karácsonyfa-vásárlás II. rész

2020. december 2. 06:36

A cikk első részében választ kaptunk arra, mire figyeljünk földlabdás vagy vágott élőfenyő vásárlásakor, illetve segítséget kaphattunk a vásárlás időpontjának és helyének megválasztásában. Ebben a cikkben a karácsonyfa céljára vásárolható fenyőfélék közti különbségekről, előnyeikről és hátrányaikról lesz szó.