Ház, táj blog

Matuz János hetvenkedik

Agrofórum Online

Aki nem tudná széles e, vagyis a történelem gyalázata okán nem is olyan széles hazában, hogy ki az a Dr. Matuz János, annak nem is fogom elárulni.

Mégsem hagyhatom a tisztelt olvasót bizonytalanságban, így mégis elárulom. Dr. Matuz János, a növénytudományok doktora, egyetemi tanár, búzanemesítő. Tévedtem, amikor azt írtam az ismertségére vonatkozóan, hogy e hazában, mert kitágítva a határokat, nemzetközileg is ismert és elismert szakember, aki nem kerülhette el az idő múlását, és belépett a hetvenesek táborába.

Kedves János!

Sokan, sokféle módon köszöntöttek, így én sem maradhatok ki a sorból.

Tudtad, hogy a 70 az nem is olyan sok? Ezzel a szellemi frissességgel és fizikai kondícióval még elhetvenkedhetsz legalább tíz évig, azután – hogy ne korlátozzuk az Úr akaratát – jöhetnek a következő 80-asok, meg a 90-esek. És egyszer majd köréd sereglik a család, meg a közélet apraja-nagyja, hogy köszöntsék a matuzsálemi kort megért százéves búzanemesítő János bácsit. Ehhez kívánok neked erőt, egészséget!

Ne örülj, még nem fejeztem be!

Azon tűnődtem, hogy tisztességes, Istenhívő emberként, hogy tudtál ilyen bigámista életet élni? Hogy tudtál szinte egyidőben szerelembe esni egy csinos lánnyal és a búzával? Még szerencse, hogy egyikük sem volt féltékeny a másikra, legfeljebb azért neheztelhetett a feleséged, hogy néha több időt fordítottál arra a másikra: a búzára.

Most a dicsérő szavak következnének az elért eredményeidről, az emberségedről, a becsületességedről, a szerénységedről. Nézd el nekem, hogy nem teszem. Egyébként is – ahogy ismerlek – elhárítanád, meg aztán megteszik ezt mások helyettem is, élükön Oláh Pistával, akinek a veled készült interjúját szaklapunkban olvashatják majd a tisztelőid – valamikor. Lehet, hogy februárban, vagy az extra különszámunkban, ahogy a lap terjedelme megengedi, de előbb-utóbb sor kerül rá.

Jánoskám! Téged már nem hajt az idő, meg bennünket sem.

Te már így is úgy is hetvenes lettél, mint a városligeti trolibusz, a kis postarabló, nagy Sztálin születésnapjának tiszteletére. (Elnézést – rossz vicc volt!)

Jánoskám!

Isten áldjon és éltessen, de azért ne feledd – és most jön az ünneprontás –, hogy van egy aktuális tartozásod az Agrofórum felé: Különlegességek a búza világában című cikked. Rövidesen esedékes lesz.

A munkatársaim nevében is barátsággal köszöntelek, és a manapság divattá vált „Boldog születésnapot” helyett – ami a baráti társasággal úgyis megadatott – hagyományosan azt kívánom: „Isten éltessen” János!

A tábla széléről (a meleg szobából) – Dr. Bódis László

(Agrofórum Online)

Az ökológiai sövény növényei

2025. november 13. 05:40

A sövények kiterjedt lehetőséget adnak menedékként a kertünk hasznos állatainak az időszakos vagy hosszabb ideig tartó nyugalmi időszakokhoz.

Ökológiai sövény – a fenntartható, fajgazdag kert élő védőfala

2025. november 11. 05:40

Az ökológiai sövény kialakításához különböző időben virágzó, különböző terméseket hozó, lombhullató és örökzöld cserjéket kell kombinálni.

Mindenszentek és halottak napjának hagyományai

2025. november 1. 05:40

Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából az elhunytakról való megemlékezés napjává.

A sünbarát kert növényei

2025. október 16. 05:40

Nagyon fontos, hogy segítsük a környezetünkben élő hasznos rovar-, kétéltű-, madár- és emlősfajokat, hogy hosszú távon egészséges kertet gondozhassunk!