Mi az első lépése a sikeres gyomszabályozásnak? Ismerni a területünk „előéletét” és felismerni a csírázó gyomnövényeket. Jelen cikksorozat a szántóföldi és kertészeti kultúrákban gyakran előforduló gyomnövények felismerésében segít.
A gyomnövények, mint a természetes vegetáció tagjai a termesztett szántóföldi és kertészeti növényeinknek a versenytársai. A természet „édesgyermekeiként” sokkal eredményesebben alkalmazkodnak a megváltozott környezeti körülményekhez, például az időjárás-változáshoz, ami ezen a nyáron is az egyik legnagyobb gondot okozza a gazdáknak. Az eredményes védekezés feltétele, hogy ezeket a növényeket még fiatalon, pár lombleveles korukban felismerjük.
De milyen növényeket és hol nevezünk pontosan gyomnövénynek?
Professzor Dr. Ujvárosi Miklós elismert magyar botanikus meghatározásával indítom el ezt a cikksorozatot, amely segít térben és időben is elhelyezni a mostoha gyomnövényeket.
Ujvárosi szerint szántóföldi körülmények között „(…) gyomnak nevezünk minden növényt, amelyet nem vetettünk, nem hoz hasznot és jelenléte káros azzal, hogy a vetett növény elől elfoglalja a helyet, vagy felhasználja a talaj tápanyag-és vízkészletét.”
Tehát ezek a növények abban az esetben jelentenek számunkra gondot növényvédelmi szempontból, ha termesztett növényeinktől megvonják a szükséges életfeltételeket. Ezen túlmenően kifejezetten veszélyt is jelenthetnek, ha vírusvektorként (vírushordozó és -terjesztő szervezetként) vagy kártevők gazdanövényeiként is szolgálnak.
Gyomnövények csoportosítása életformájuk szerint
A XX. század első felében dán botanikusok által kidolgozott életformarendszert alakítottak át az 1940-es évektől magyar kutatók – köztük Máthé Imre és Ujvárosi Miklós. Az eredeti életformarendszer alapját a növények alkalmazkodóképessége adta a kedvezőtlen környezeti feltételekhez (áttelelő szervek), kiemelve a hőmérsékleti viszonyokat. Máthé Imre végezte el a hazai gyomfajok besorolását ezekbe a kategóriákba, ezzel megteremtette a lehetőségét a növényvédelmi gyomszabályozási kutatásoknak is.
A ma használt Ujvárosi-féle életformarendszer a növények növekedési formáin (habitusán) alapul. A növények habitusa a gyom- és termesztett növények ismertetőjeleinek összessége, amelyek meghatározzák az adott faj fejlődését és ezzel az élettérbe való beilleszkedését. A növekedési, vagy más néven életforma-csoportosításokon belül az egyes növényfajok biológiai sajátosságai (csírázás, növekedés, virágzás) mind térben, mind formában, mind időben hasonlóak.
Az életformarendszer összefoglaló táblázatában felsorolásra került az összes növekedési csoport, amelybe besorolhatók a hazánkban őshonos és inváziós gyomnövények is
| Magyar csoportnév | Tudományos csoportnév | Jelölés |
| Egyévesek | Therophyta | Th |
| Kétévesek | Hemitherophyta | HT |
| Talajszintben telelő évelők | Hemikryptophyta | H |
| Talajban telelő évelők | Geophyta | G |
Ebben a cikkben az egyévesek (Therophyta, Th) kategórián belül a T1-es életformacsoporttal foglalkozunk, miután röviden összefoglaltuk az egyéves növények jellemzőit.
Egyévesek (Therophyta) főbb jellemzői
Ebbe a csoportba azok a magról kelő gyomnövények tartoznak, amelyeknek az életciklusa nem haladja meg a 13 hónapot. A növények a számukra kedvezőtlen időszakot (téli hideg, nyári meleg) mag vagy csíranövény alakban vészelik át. A hideg hónapok alacsony hőmérséklete és a nyári meleg, száraz időjárás jelentősen befolyásolja a fejlődésüket.
Kora tavaszi áttelelő egyévesek (T1)
A T1-es életformacsoportba tartozó gyomnövények ősszel csíráznak. A csírázásukhoz optimális hőmérsékleti értékek 10-14 oC közöttiek. Az őszi esők hozzájárulnak a tömeges keléshez. Tőlevélrózsájuk vagy a csíranövény telel át. A magról kelőket tekintve a T1-es gyomnövényeknek rövid az életciklusuk, tavasszal véget ér a mag érlelési ideje után. A nyári meleget mag alakban vészelik át.
Jellemzően fényigényesek, a száraz időszakokhoz jól alkalmazkodtak, de képesek a fagypont feletti hőmérsékletű téli periódusokban is fejlődni.
A fontosabb, ide tartozó gyomfajok:
- Pásztortáska (Capsella bursa-pastoris)
- Tyúkhúr (Stellaria media)
- Közönséges aggófű (Senecio vulgaris)
- Árvacsalán-fajok (Lamium spp.)
- Veronika-fajok (Veronica spp.)
Pásztortáska
Őshonos a kontinensünkön, Magyarország egész területén elterjedt. Minden művelt területen tömegesen megjelenhet, a szabadföldtől a házikerti veteményesig. A káposztafélék (Brassicaceae) családjának Capsella nemzetségébe tartozik.
Sziklevelei jellegzetes oválisak, kicsik, nyelesek. Az első levelek hosszúkásak, nyélbe keskenyedők. A lomblevelek tagoltsága egyenlőtlen: lehet erőteljes, enyhe, de létezik teljesen ép levelű változat is. A növényt jellemzően csillagszőr borítja, ami fakóbb, zöldes-szürke színt ad a növénynek. A szárlevelek lándzsásak, virágai fehérek. Termése szív alakú becőke, az apró magvak sárgás- pirosas barnák.
Tyúkhúr
A pásztortáskához hasonlóan bárhol számíthatunk a megjelenésére, az erdős területektől kezdve a bolygatott szántóföldi területeken át az ültetvényekig. Az extrém száraz, homokos talajok kivételével bármely típusú talajban képes nedvesség hatására a tömeges csírázásra.
Sziklevelei lándzsásak, hosszú nyelűek, rajtuk csillagszőrök találhatók. Lomblevelei átellenes állásúak, jellegzetes tojásdad alakjukról és élénkzöld színükről azonosítható be. A lomblevelek kevesebb, de hosszabb szőrökkel borítottak, szára hengeres. A kifejlett növény alacsony, erősen elágazó habitusú. Virágai a levelek hónaljában fejlődnek, fehér színűek. Termése hosszúkás alakú toktermés, fénytelen magja kerek.
Közönséges aggófű
Az aggófüvek a fészkesvirágzatúak (Asterales) rendjén belül az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozik. Jellemzően az ország csapadékosabb, északi és nyugati térségekben elterülő szántókon, kertekben és gyümölcsültetvényekben találkozhatunk vele tömegesen, kedveli a tápanyagban gazdag talajokat.
Sziklevelei kissé húsosak, hosszúkásak, csúcsuk tompa. Az első lomblevél fordított tojás alakú, az ezt követő levelek egyenlőtlenül fogazottak, húsos szövetűek. A levelek nyele rövid, szőrös. A kifejlett növény alacsony, felálló, gyengén szőrözött növény. Levelei szárnyasan osztottak vagy szeldeltek. Csöves virágai sárgák, kaszattermése vékony, hosszúkás vagy orsó alakú.
Árvacsalán-fajok
Rendszertanilag az ajakosvirágúak (Lamiales) növényrendbe tartoznak, őszi vetésű kalászosokban, repcében, lucernában, utak szélén, az erdős vegetáció tagjaként is találkozhatunk vele. Az aggófűhöz hasonlóan a humuszos, homokos agyag- vagy vályogtalajokat kedveli.
A gyakoribb táblavendég bársonyos árvacsalán (Lamium amplexicaule) szikleveleinek formája lekerekített, lehet kerekded és ovális is. A lomblevelek a sziklevelekhez hasonló alakúak, feltűnő ismertetőjük a hangsúlyos erezet és a csipkés szél. A nyél felső harmadában elhelyezkedő levelek félig szárölelők. A levélhónaljból növő virágok piros vagy lilás árnyalatúak, lehetnek sötétvörösek is. Magja sötét színű, alakja hosszúkás.
Veronika-fajok
A veronika-fajok közül leggyakrabban a borostyánlevelű veronikával (Veronica hederifolia), a fényes veronikával (Veronica polita) és a perzsa veronikával (Veronica persica) találkozhatunk. Őszi vetésű gabonában, veteményeskertben, gyepek és rétek növényei közt lelhetjük fel őket, márciustól virágoznak. A kisebb termetű veronikák közé tartoznak.
Mindegyik faj vékony szárával a talaj felszínén terül szét, a szőrözött szár hossza akár fél métert is elérheti. Apró, lila vagy kékes virágaik a levelek hónaljából kinyúló kocsányokon fejlődnek egyesével.
A borostyánlevelű veronika (Veronica hederifolia) az őszi búza egyik gyakori gyomnövénye. Sziklevelei és az első lomblevelei tojásdad alakúak, szabályosan fogazottak. A további levelek is az elsőhöz hasonlóak, de fogaik hegyesebbek és felfelé irányulnak. Neve magában rejti legfontosabb ismertetőjelét: levelei a borostyán (Hedera helix) leveléhez hasonló karéjokkal rendelkeznek – más veronika-fajokkal eltérően a levélcsúcsot alkotó karéj nagyobb a többinél. Vese alakú toktermése világossárga magokat rejt.
A fényes veronika (Veronica polita) a savanyú talajokat részesíti előnyben, Lomblevelei kisebbek, mint a perzsa veronikáé (Veronica persica) durvábban fogazottak, sötétzöldek. A fényes veronika megjelenésére már kora tavasszal számíthatunk, a perzsa veronika általában később csírázik.
Védekezés
Háztáji körülmények között a termesztett növényünk és a veteményeskert talaja dönthet a védekezés szükségességéről. Erős, gyors növekedésű vagy palántázott növényeknek általában nem versenytársai, de kapálással, kézi gyomlálással megelőzhető a tömeges felszaporodásuk.
Amennyiben kémiai növényvédelemre kerül sor kora tavaszi áttelelő egyéves gyomnövények ellen, érdemes megjegyezni, hogy nem mindig szükséges fajszinten meghatározni a kéretlen kelőket, pl. a növényvédő szer megválasztásakor nem kell külön gondolnunk az egyes Lamium- vagy Veronica-fajokra, hiszen ugyanazokkal a hatóanyagokkal tudunk ellenük eredményesen védekezni.
Krausz Dóra blogja
„Csináljuk, de kedvvel!” – szeretett Nagyapám lelkesítő mondata vált egyik mottómmá, amikor úgy döntöttem, a mezőgazdaságban szeretnék értékteremtő munkát végezni egy élet hivatásaként. Ennek a célnak az eléréséhez a családomtól és barátaimtól támogató szeretetet és minden segítséget megkapok mind a mai napig. Korábbi tanulmányaimat Budapesten végeztem, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként, ahonnan a fenntartható növénytermesztés és növényvédelem iránti elköteleződésem vitt egyenesen Gödöllőre. A Szent István Egyetemen növényorvos hallgatóként megszerzett tudásommal és egy dinamikus kutatócsoport tagjaként gyűjtött tapasztalataimmal szeretném a fenntartható növényvédelem és a környezettudatos háztáji gazdálkodás elveit minél több emberrel megismertetni. Bár még nekem is rengeteget kell tanulnom, e témákban szeretném segíteni a kedves Olvasókat annyi új ötlet, új tapasztalat, új szemlélet megosztásával, amennyi becsülettel módomban áll. Hiszem, hogy értő odafigyeléssel, kitartással, nyitottsággal és lelkes hozzáállással hosszú távon gyümölcsöző a Természettel való együttműködés.
