Csak az évelő gyomnövényekről lehetne egy teljes cikksorozatot megjelentetni, most a teljesség igénye nélkül álljanak itt azok a fajok, amiket viszonylag nagy bizonyossággal tudunk pár leveles korukban beazonosítani.
Egy szántóföldi vagy kertészeti kultúra sikeres gyomszabályozásához elengedhetetlen a területünk folyamatos ellenőrzése és gyomösszetételének feltérképezése. Meg kell állapítanunk, hogy egyszikű vagy kétszikű, magról kelő vagy évelő gyomnövényekkel van-e dolgunk.
A magról kelők (Therophyta) közé tartozó életformacsoportok jelentősebb tagjairól a cikksorozat előző részeiben tájékozódhatunk. Ebben a fejezetben a szártarackos (G1) mogyorós lednek, a gyökértarackos (G3) apró szulák, mezei aszat, hamvas szeder és selyemkóró, az indás évelő (H2) szürke madársóska, a karógyökérrel szaporodó (H3) pongyola pitypang, és a kakukktojás kétéves, karógyökérrel szaporodni nem képes (H4-HT) vad rezeda gyomnövények kerülnek bemutatásra pár leveles korukban.
Évelő gyomnövények:
Az évelő gyomnövények visszaszorítása, vagy teljes kiirtása a területről rendkívül nehéz: áttelelő szerveik, melyek lehetővé teszik sokéves fennmaradásukat, szaporodásukat és közvetlen terménykárosításukat – lásd a szár- és gyökértarackos fajoknál a például a burgonyagumókon tett kártételüket – igen szívósak, szó szerint ragaszkodnak a termőföldhöz.
Esetlegesen beszakadt gyökereikből, mezőgazdasági gépekbe beleakadt és „elszállított” szármaradványaikból eredményesen nevelnek új növényegyedet. Bár számtalan életformacsoportból fel tudunk sorolni legalább 5-10 súlyos, szántóföldön is károsító gyomnövényt, most álljanak itt a könnyebben felismerhető, még akár kerti gyepekből vagy parkokból is ismert növényfajok:
| Életformacsoport | Gyomnövény latin neve | Gyomnövény magyar neve |
| G1 | Lathyrus tuberosus | Mogyorós lednek |
| G3 | Convolvulus arvensis | Apró szulák |
| Cirsium arvense | Mezei aszat | |
| Rubus caesius | Hamvas szeder | |
| Asclepias syriaca | Selyemkóró | |
| H2 | Oxalis corniculata | Szürke madársóska |
| H3 | Taraxacum officinale | Pongyola pitypang |
| H4 – HT | Reseda lutea | Vad rezeda |
Talajban telelő évelők (Geophyta – G):
Mint ahogy nevükben is benne van, a talajban fennmaradt növényi maradványaikkal – módosult szárral – képesek áttelelni évről évre. Gyökérzetük sekélyen, a talaj felső rétegeiben vízszintesen fut. Ide tartoznak a legnehezebben irtható gyomnövények: a gumós, hagymás, szártarackos és gyökértarackos fajok. Utóbbi két csoportból kerül bemutatásra pár képviselő.
Szártarackos fajok (G1):
Ezek a növények száraikon pikkelyleveleket fejlesztenek (tarackok „csomóin”), ezek alatt rügyek találhatók. Ezeknek a képleteknek a segítségével képesek a szárukról is gyökeret fejleszteni a talajban, még a szár elszakadása esetén is. A nedves talajokon könnyebben és gyorsabban fejlődnek. A tarackok viszonylag egyenletesen helyezkednek el, emeletes formációban.
Ide tartozik a tarackbúza, a csillagpázsit, a fenyércirok, a farkasalma, a sövényszulák, a kanadai aranyvessző, a közönséges nád, a nagy csalán és a mogyorós lednek.
Mogyorós lednek:
A pillangósvirágúakhoz (Fabaceae) tartozó mogyorós lednekkel kalászos, kapás kultúrákban, utak mentén, erdőszéleken is találkozhatunk. Mészkedvelő növény, a jó vízellátású talajokat kedveli. Talajtípusokban nem válogat, bár homoktalajokon ritkábban, agyagtalajokon gyakrabban belebotlik az ember a levélkacsaiba. Mérgező magja 5-10 évig csírázóképes a talajban.
Már pár leveles korában könnyű felismerni visszás tojásdad levélkéiről, hosszú, elágazó száráról, élénkzöld színéről. Levélkacsaival igyekszik az álló növényekre kapaszkodni. A talajban vízszintesen elhelyezkedő tarackjával telel át.
Gyökértarackos vagy tarackgumós fajok (G3):
Szaporítógyökeres fajoknak is nevezik őket. Gyökérrendszerük minden részén – a főgyökéren és a gyökérágakon is – találhatók járulékos és rejtett rügyek is, így gyökérzete minden részéből képes új növényt fejleszteni, még a talaj mélyebb, 50-60 cm-es mélységéből is.
A szártarackos fajokkal ellentétben a rügyek itt rendszertelen elhelyezkedésűek. Ezek a növények gyökérrendszerükkel sokféle talajtípusoz tudnak alkalmazkodni: gyökereik mindig lehatolnak a nedves talajrétegekig.
Ide tartozik – a teljesség igénye nélkül – az útszéli zsázsa, a közönséges gyújtoványfű, a mezei csorbóka, az apró szulák, a hamvas szeder, a mezei aszat és a selyemkóró is.
Apró szulák:
Az egyik legelterjedtebb évelő gyomnövény. A burgonyavirágúak rendjén belül a szulákfélék családjába (Convolvulaceae) tartozik. Mindegyik növénykultúrában, szántóföldön, házikertben, sőt még üvegházban is találkozni vele. Talajtípusokban egyáltalán nem válogat, a szélsőségektől eltekintve – földeskopárok és futóhomok kivételével – minden talajon eredményesen csírázik.
Fényigényes növény, képes a talajban 15-20 évig életképes magjával és akár talajműveléssel feldarabolt földalatti szárával szaporodni. Szárával a mogyorós lednekhez hasonlóan felkúszik a termesztett növényekre, ezzel nehezíti a növényvédelmi munkálatokat és a betakarítást is.
A csíranövény apró, sötétzöld színű. A sziklevél alatti szárrész vöröses árnyalatú. A sziklevelek hosszú nyelűek, alakjuk szögletes – fontos határozóbélyeg -, a csúcsukon lágyan kicsípettek. Az első levél alakja teljesen különbözik a kis sziklevelekétől: a szulákokra jellemző hosszúkás háromszögletes-tojásdad. A lomblevelek alapja nyíl alakú, levélnyelük hosszú.
Mezei aszat:
A mezei aszat (vagy acat) az őszirózsafélék (Asteraceae) növénycsaládba tartozik. Amióta megjelent a szántóföldeken triazin és karbamid típusú növényvédő szerekkel szembeni ellenálló biotípusa, még nagyobb figyelem irányul rá. Pedig odafigyelésből eddig sem volt hiány számára, az apró szulák mellett a szántóföldi kultúrák egyik legveszélyesebb gyomnövénye.
Gyakorlatilag minden talajtípuson fellelhető, talajzsaroló növény, de a réti agyagtalajokat kedveli a legjobban, itt tömegesen előfordul. Az árnyékolást nem kedveli, ami a fejlődési ütemét és kis mértékben a maghozamát mérsékli. A mag csírázóképességét 10-15 évig megőrzi.
A sziklevél alakja hosszúkás, lándzsás. Az első lomblevél alakja is megnyúlt, a levéllemez szélesebb, a levél főere hangsúlyos, sárgás vagy élénkebb zöld árnyalatú. A leveleket merev tüskék borítják, ami a kifejlett növény minden föld feletti részére jellemző képlet marad.
Hamvas szeder:
Ez a növény a rózsafélék (Rosaceae) növénycsaládba tartozik, közeli rokona a málnának. Szántóföldön megjelenve ritkán, de nagy gondot okoz, nehezen irtható. Főként az Alföldön és a jobb minőségű talajokon okoz nagy károkat. Mélyre hatoló, vastag gyökere van, feldarabolt részeiből és a tőkéjéről is szaporodik.
A sziklevelek nyelesek, kicsik, alakjuk kerekded, aprón mirigyszőrösek. A sziklevél alatti rész zöld vagy rózsaszín bordós, rajta is találunk nagyon apró mirigyszőröket. Az első lomblevél szélesebb, alakja hasonló tojásdad, de egyenlőtlenül fogazott a szélein. A növény összes levelének színe zöld, fonáka szürkésfehéres, egyszerű és mirigyszőrökkel borított.
Selyemkóró:
A mezei aszathoz és az apró szulákhoz hasonlóan bekerült a jelentős károkkal fenyegető veszélyes gyomnövények díszes társaságába. Észak-Amerikából származik, a tárnicsvirágúak (Gentianales) rendjén belül a selyemkórófélék (Asclepiadaceae) családjába tartozik. Agresszíven terjedő növény, mely elsősorban a művelés alól kivont területeken terjed. Elsősorban a déli területeken található, kedveli a jó minőségű, laza homoktalajokat és árterületeket.
Csíranövénye igen jellegzetes megjelenésű, tejnedvet tartalmaz. Sziklevelei hosszúkás oválisak, rövid nyelűek, erezetük hálózatos. Az első lomblevelek szintén hosszúkásak, csúcsuk hegyes, alakjuk tojásdad, szélükön szőrök találhatóak. Átellenesen, csúcsukkal felfelé állnak. A sziklevél feletti szárrész szőrözött.
Talajszintben telelő évelők (Hemikryptophyta):
Abban különböznek leginkább a Geophyta-növényektől, hogy áttelelő szerveik nem vízszintesen, hanem függőlegesen állnak. Ez az áttelelő szerv gyöktörzs vagy rövid szártagú szár is lehet. A legtöbb idetartozó csoport csak generatív úton képes szaporodni.
Indás évelők (H2):
Ennek az életformacsoportnak a tagjai képesek vegetatív szaporodásra föld feletti indáik segítségével. Földön fekvő szárukon lévő csomóknál legyökereznek és levélrózsát fejlesztenek. Az ide tartozó fajok nedvességkedvelők, így jó vízgazdálkodású talajokon, valamint pillangós növénykultúrában találkozhatunk velük.
Ide tartozik a sovány perje, a fehér here és a szürke madársóska is.
Szürke madársóska:
Igen agresszív, gyorsan terjedő növény, nehéz kiirtani konyhakertekből és gyepekből is. A madársóskafélék (Oxalidaceae) növénycsaládba tartozik. Hajtásrendszere szerteágazó, az indáin lévő csomókon képes legyökerezni. A kifejlett növény színe szürkés, sötétlilás és sötétzöld színekben is pompázhat. Talajokban nem válogat, a legkisebb, járdaszegély melletti talajmorzsán is megtelepszik.
A sziklevelek igen aprók, 3-5 mm hosszúak, gyengén fejlettek. Az alattuk lévő növényi rész apró szőrökkel borított. Alakjuk tojásdad, a szélükön apró szőrök találhatók. A lomblevelek hármasan összetettek. Szív alakúak, mélyen kicsípettek, erezetük jól kivehető. A levélnyél hosszú, elálló szőrű, a levélkék száron ülők
Karógyökérrel szaporodó fajok (H3):
Ezek a fajok úgy képesek szaporodni, hogy karógyökerükön járulékos rügyeket fejlesztenek, így szívósabbak a H4-es életformacsoport tagjainál, ugyanis feldarabolódott gyökerükkel is képesek szaporodni. Rétek, legelők és utak melletti területek gyakori növényei, mivel a rendszeres talajművelést nem tűrik.
Ide tartozik a mezei katáng (vagy katángkóró), a réti lórum, a fehér mécsvirág, a tarka koronafürt, a közönséges sarlófű és a pongyola pitypang.
Pongyola pitypang:
Gyermekláncfűként vagy népies nevén cserbókaként is ismert pongyola pitypang az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozik. Gyakori az egész országban réteken, kaszálókon, udvarokban és kertekben és termesztett növénykultúrákban is: ültetvényekben és pillangós takarmánynövényekben a leggyakoribb. Mélyre hatoló főgyökere és tőlevélrózsája van. Kora tavasztól késő őszig tömegesen virágzik.
A csíranövény tejnedvet tartalmaz. A sziklevelek elliptikus alakúak, hosszú nyélbe keskenyedők, csúcsukon lekerekítettek. Az első lomblevél fordított tojásdad alakú, alul fokozatosan nyélbe keskenyedő. A lemez szélén a levél válla felé mutató fogak vannak.
Karógyökérrel nem szaporodó fajok (H4):
Gyökerüket feldarabolva nem képesek továbbfejlődni vagy szaporodni, gyakran elpusztulnak, mert nem találhatók gyökerükön rügyek. Pillangós növénykultúrában van jelentőségük, más szántóföldi és kertészeti kultúrában jelenlétük elhanyagolható. Megjelenésük a rossz vagy hiányzó talajművelés jelzője.
Ide tartozik a mezei iringó, a tövises iglice és a vad rezeda.
Vad rezeda:
Hazánkban mindenütt előfordul: kalászos, kapás kultúrában, tarlón, utak szélén. Kedveli a meszes, homokos, lazább, melegebb talajokat. A rezedafélék (Resedaceae) növénycsaládba tartozik. Nehezen irtható, eddigi egyetlen esély a kémiai védekezésen kívül az ismételt, jól időzített talajművelés. Pontos életforma besorolása még nem végleges, jelenlegi állás szerint a H4-HT életformacsoportok osztozkodnak rajta.
A HT életformát külön nem mutatjuk be, a vad rezeda kapcsán mégis meg kell említeni pár fontos tudnivalót: ezek a növények kétévesek, késő tavasszal vagy nyár elején kelnek: nyáron nagy levélrózsát fejlesztenek, ezzel telelnek át. Második évben korán tavasszal virágoznak, és a nagy nyári szárazságok előtt termést hoznak. A következő telet mag alakban vészelik át.
Leginkább első lombleveleiről lehet nagyobb biztonsággal beazonosítani, a sziklevelei kevésbé jellegzetesek: széles tojásdad alakúak, csúcsuk lekerekített, kissé húsosak, nyelesek. Az első levelek hosszúak, nyélbe keskenyedők, de lapát alakúak, csúcsuk tompa. A lomblevelek széle ép vagy enyhén hullámos, az erezet hangsúlyos.
Krausz Dóra blogja
„Csináljuk, de kedvvel!” – szeretett Nagyapám lelkesítő mondata vált egyik mottómmá, amikor úgy döntöttem, a mezőgazdaságban szeretnék értékteremtő munkát végezni egy élet hivatásaként. Ennek a célnak az eléréséhez a családomtól és barátaimtól támogató szeretetet és minden segítséget megkapok mind a mai napig. Korábbi tanulmányaimat Budapesten végeztem, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként, ahonnan a fenntartható növénytermesztés és növényvédelem iránti elköteleződésem vitt egyenesen Gödöllőre. A Szent István Egyetemen növényorvos hallgatóként megszerzett tudásommal és egy dinamikus kutatócsoport tagjaként gyűjtött tapasztalataimmal szeretném a fenntartható növényvédelem és a környezettudatos háztáji gazdálkodás elveit minél több emberrel megismertetni. Bár még nekem is rengeteget kell tanulnom, e témákban szeretném segíteni a kedves Olvasókat annyi új ötlet, új tapasztalat, új szemlélet megosztásával, amennyi becsülettel módomban áll. Hiszem, hogy értő odafigyeléssel, kitartással, nyitottsággal és lelkes hozzáállással hosszú távon gyümölcsöző a Természettel való együttműködés.
