Ház, táj

Még nem késő: kreatív Advent – koszorúkészítés otthon

Agrofórum Online

Bár már meggyújtottuk a második gyertyát is, sosem késő a tapasztalatokat és ötleteket megosztani a koszorúkészítés kapcsán. Ebben a cikkben saját élményeimet osztom meg a Kedves Olvasóval az alkotás előkészületeitől kezdve a kivitelezésen át egészen a végeredményig.

Ma már számos helyről beszerezhetjük a koszorúnkhoz az alapanyagokat: a többféle koszorúalapot, színes gyertyákat, szalagokat, terméseket, tobozokat, csillogó-villogó díszeket. Ellátogathatunk virágboltokba, ajándékboltokba, hobbiboltokba, kertészetekbe, felkereshetjük bevásárlóközpontok időszakos butikjait is. Én ez utóbbiban szereztem be idén mindent, mert kicsit le voltam maradva, és ott egy helyen mindent megkaptam. A kertészetekben és virágboltokban viszont alapokból és gyertyákból tapasztalataim szerint sokkal nagyobb a választék.

Alapanyagok beszerzése

Amire mindenképpen szükségünk lesz egy adventi koszorú elkészítéséhez:

  • Koszorúalap,
  • gyertyák,
  • gyertyatüskék / tartók
  • díszek.

A koszorúalap-választék ma már nem merül ki a moha-, tuja-, különböző fenyőborítású, illetve az egyszerű szalmakoszorúban. Választhatunk a többféle textillel vagy fával borított megoldások közül is. Amennyiben mi szeretnénk az alapot is elkészíteni, ahhoz is sok alapanyagot találunk. Én a magam részéről természetes (fenyő, tuja, moha) koszorút nem tudnék olyan szépen elkészíteni, mint amit készen kapni lehet, de a textilborítású koszorú kis gyakorlattal és akár „négykézzel” otthon is elkészíthető. Ebben az esetben szalma- vagy hungarocell-alapra rögzíthetjük a kiválasztott anyagot – jól mutat a pamut, a vászon, vagy akár a nemez is egy bohókásabb koszorún.

Nemcsak a különböző anyagok, de a különböző méretek között is válogathatunk. Ez is abszolút ízlés és praktikum kérdése, csupán annyit vegyünk figyelembe, hogy az otthonunkban kényelmesen elférjen majd a kész koszorú.

De akármilyen megoldás mellett döntünk, a koszorúalaphoz érdemes válogatni a díszek, gyertyák és szalagok színét, anyagát, stílusát. Fő a harmónia, és tartsuk szem előtt: a kevesebb néha több!

Ez legyen a jelszó minden további „koszorúfeltét” kiválasztásakor!

A gyertyák esetében a méretre érdemes ügyelni: ne válasszunk kis koszorúhoz monumentális méretű gyertyát, ami lelóg a peremén! Ne spóroljunk a gyertyatüskéken, amik a legbiztosabban rögzítik a gyertyákat, és elrakhatjuk a következő évre is. Ha kicsit cizellálni szeretnénk, választhatunk kis üvegtartókat is, amikbe belehelyezzük a gyertyákat. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy nem folyik le a gyertya a koszorúra, vagy rosszabb esetben az asztalra. Hagyományos adventi koszorú esetén a harmadikként meggyújtott kis fényvilágnak más színt kell választanunk: én a bordó vagy sötétpiros – arany párosítást kedvelem, mert egyrészt igazi ünnepi színpáros, másrészt ehhez jól illenek a termések és a csillogóbb díszek is.

A díszekben csak a képzeletünk szabhat határt. Kisgyermekes családok koszorúján mosolyoghatnak kis kerámia-hóemberek vagy üvegangyalkák, de láttam már színes hógömböt is egy szép fenyőkoszorún. A fiatal párok vagy divatot követni vágyók az éppen aktuális „őrület” szerint is alkothatnak: tavaly hódított a vintage stílus, teljesen beborítva pasztell-árnyalatokkal a koszorút, idén a különböző formáké a főszerep: a koszorúalapot kicsit feledve különböző fa és üveg alátéteket is feldíszíthetünk. Én a magam részéről idén is maradtam a koszorúalapnál.

A díszítéshez választhatunk különböző tobozokat, terméseket, szárított virágokat is, amivel részben vagy teljesen beboríthatjuk a koszorút. Egyedivé tehetjük kis fa-feliratokkal, otthon őrzött emlékekkel is. Fontos szabály: ne akarjunk mindent feltenni az alapra, ha már súrolnánk vele a giccs határát!

Segédeszközök

A következők segédeszközökre általában szükség van egy adventi koszorú elkészítéséhez:

  • Újságpapír,
  • Metszőolló,
  • Drót
  • Ragasztópisztoly,

Ha úgy döntünk, hogy nem felragasztjuk a díszeket, hanem csak felhelyezzük, hogy az ágak között csücsüljenek, és jövőre is teljes pompájukban is fel tudjuk használni, ebben az esetben nem szükséges semmilyen ragasztó. Ezt nem tudjuk minden alapnál megjátszani, de a fa- vagy fenyőágakból álló koszorúnál sokan így oldják meg a dísz-felhelyezést. Én mindig felragasztom őket egy cseppnyi ragasztóval, és még így is el tudom a nagyobb terméseket rakni jövőre.

Újságpapírt vagy bármilyen nem sajnált otthoni alátétet helyezzünk a munkaasztalra, nehogy a ragasztó vagy gyanta megfogja. Utána a takarítás is könnyebb: csak össze kell hajtanunk, kivinni a kukához és ott finoman kirázni az alátétet.

Metszőollóra és drótra abban az esetben van szükségünk, ha mi készítjük a természetes koszorúalapot. Ehhez a már említett szalma- vagy hungarocell-alapot is választhatjuk. Anyagspórolás szempontját is figyelembe véve a koszorú asztallal érintkwző oldalát nem muszáj beborítani ágakkal.

Ragasztópisztolyt erre a célra beszerezhetünk hobbiboltokban, barkács-szaküzletekben, sőt nagyobb hipermarketekben is. Használata előtt várnunk kell egy 10-15 percet, amíg felmelegszik benne a ragasztó (ne felejtsünk el hozzá elegendő ragasztóbetétet / ragasztócsíkot (ki hogy hívja) beszerezni!), és csak ezután használatba venni. Mindig legyen alatta újságpapír vagy nem sajnált textilanyag, amit nem sajnálunk, nehogy az asztalra vagy a terítőre ragadjon a ragasztó! A pisztolyból kijövő ragasztócseppek rövid idő alatt megdermednek, ezért a díszek rögzítését kb. 10 másodperc alatt kell megoldani.

Nagyon, de nagyon vigyázzunk, ne csöpögjön a kezünkre a ragasztó, ha ez mégis megtörténik, ne rántsuk le a ragasztócseppet rögtön, mert sajnos jön le vele a bőrünk is (tapasztalatból mondom). Ilyenkor nehéz megőrizni a hidegvérünket és várni, hogy kicsit kihűljön a kezünkön a ragasztócsepp. Miután a kezünkről leszedjük a megdermedt cseppet, kezeljük le a megégett bőrfelületet égési sérülésekre való krémmel vagy az Aloe vera növény nedvével (én már előre oda szoktam készíteni az asztalra, biztos, ami biztos…).

Az elkészítés menete

Mindenekelőtt válasszuk ki a megfelelő helyet az alkotáshoz. Telepedhetünk a földre is, de szerintem praktikusabb és kényelmesebb az asztalon dolgozni.

Mindent tegyünk arrébb vagy szedjük le az asztalról (én innentől az asztalon dolgozom), ne zavarjon a munkában.

Terítsük le az alátétet / újságpapírt.

Ha mi készítjük el a koszorúalapot, azzal kezdjük a munkát: elő a metszőollóval, dróttal, ágakkal, vagy textilalapú koszorúhoz a textilanyagokkal.

Ha ragasztóval dolgozunk, készítsük elő a pisztolyt. Amíg várunk, hogy felmelegedjen, előszedhetjük a koszorúalapot, gyertyát, gyertyatüskét és díszeket.

Az alapra legeslegelsőként a gyertyákat helyezzük fel: egy kupacba, a koszorú négy „oldalára”, egymástól egyenlő távolságra, ahogy kedvünk tartja. Arra vigyázzunk, hogy ne érintkezzenek a gyertyák egymással abban az esetben, ha teljesen le szoktuk égetni őket! Hagyományos koszorú esetében az egyik gyertya más színű legyen – én nem ragaszkodom a lila-rózsaszín színekhez, mert nem tudok lemondani az arany-piros díszekről és zöld-barna termésekről, amik nem harmonizálnak ezekkel a gyertyaszínekkel. Így én arany-piros gyertyakombinációt választottam idén.

Ezután kiválogathatjuk, mit helyezzünk fel dísznek a koszorúra. Amint említettem, csak a képzeletünk szabhat határt, de ne vigyük túlzásba! Látszódjon a szép koszorúalap (főleg, ha mi készítettük), ne takarjuk el a gyertyákat, hiszen ők a „főszereplők” itt. Fontos, hogy ne tegyük túl közel a gyertyákhoz a díszeket, nehogy meggyulladjanak! A biztonságos távolság az én felfogásom szerint a minimum másfél-két ujjnyi távolság.

Mielőtt a végleges helyükre kerülnek a díszek, ragasztás esetén oda is próbálhatjuk a díszeket: hogy néznek ki egymás mellett, elfér-e egyáltalán a koszorún stb. Amennyiben gyermekekkel dolgozunk, fokozottan figyeljünk a ragasztóra és az éles tárgyakra, mellőzzük a törékeny díszeket!

Tartsuk szem előtt, hogy nincs elrontott koszorú! Át lehet közben is alakítani, le lehet venni a díszt és más helyre tenni, még a gyertyákat is áthelyezhetjük, ha nem tetszik az eredeti elrendezés.

Az alkotáshoz álljunk hozzá türelmesen, jókedvvel, merüljünk bele, és amíg alkotunk, igyekezzünk csak azzal foglalkozni! Így lesz varázslatos időtöltés, és tökéletes családi program is lehet belőle.

Varázslatos, boldog és békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan előzzük meg a madarak ablaknak ütközését?

2024. december 15. 05:40

Télen fokozottabb a veszélye annak, hogy a kistestű, környezetünkben élő és telelő madarak nagy erővel nekirepülnek a házon lévő üvegfelületeknek. Egy kis odafigyeléssel ennek elejét tudjuk venni, lássuk, mit tehetünk!

Jótanácsok a karácsonyi élelmiszer-vásárláshoz

2024. december 13. 05:40

Nemcsak anyagilag spórolhatunk az előre megtervezett bevásárlásokkal és a tudatos termékválasztással, hanem a környezetet és az egészségünket is óvjuk vele.

Mi a teendő, ha nálunk áttelelő fehér gólyát láttam?

2024. december 5. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is több bejelentést kapott itthon maradó fehér gólyákról. Miért maradnak télen is nálunk? Mit kell tennünk, ha látunk egy madarat?

Hogyan történik a fák injektálása?

2024. december 3. 05:40

Egyáltalán, mit jelent az injektálás? Mi a célja az eljárásnak? Milyen előnyei vannak a permetezéssel szemben, és mik a legfontosabb szabályai?

DIY: kézzel készült adventi dekorációk

2021. december 17. 05:44

Advent idején, főleg a nők, vagyis mi, nagyon szeretünk dekorálni. Szinte nincs olyan év, hogy ne várnánk a karácsonyt, még ezekben a vészterhes időkben is. A meghittséghez és hangulathoz a kézzel készült dekorációk is hozzátartoznak.

Egyedi adventi naptár – ötletek gyerekeknek

2024. november 27. 05:40

Az adventi naptár szuper lehetőség gyerekeknek és felnőtteknek arra, hogy segítsen ráhangolódni a téli ünnepekre, és minden napban legyen egy kis csodával megédesített várakozás.

750 család karácsonyát teszi szebbé a Lidl Adventi Meglepetés kampánya

2019. december 21. 05:51

A Lidl Magyarország szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, ezért kiemelten fontos számára a magyar családok támogatása, a rászorulók segítése.

Ajándékozz kistermelői terméket karácsonyra is!

2020. november 5. 12:09

Ahogyan azt már tavaly is megírtuk, a kereskedelem legpörgősebb időszakában is számtalan lehetőségünk van arra, hogy a pénzünkkel a hazai kistermelők javára „szavazzunk”, és erősítsük a hazai termékek értékét ezáltal.