Ellentmond a józan észnek, mégis szeretem a búzatermesztést. Pedig évről évre csekély haszon marad rajta. Van valami megmagyarázhatatlan, zsigeri ragaszkodásom hozzá: gyönyörködteti a gazda szemét és lelkét a dús kalászú, combközépig érő búzaállomány. Majd betakarításkor, amikor kalászok milliói sorakoznak a kombájn vágóasztalában cséplésre, őrlésre, s kenyérsütésre várva, hogy legyen étel a magyarok asztalán.

Az 1960-as években az akkor fiatalasszony nagyanyámat jelölték ki a termelőszövetkezet részéről, hogy átadja a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret az új kenyér ünnepén (Szent István ünnepe helyett…). Ezeket a szavakat mondta: „Ennek a kenyérnek minden falatjában benne van a termelőszövetkezet munkája, sokan verejtékeztek ezért, hogy ősztől az aratás végéig kenyér lehessen belőle. De az Úristen megadta, hogy megtermett a búza, megőrölte a malom, liszt lett belőle, az asszonyok pedig megsütötték kenyérnek.” Eme szavak merengenek bennem ősztől nyár közepéig, amikor gyötrelmes aprólékossággal járom végig a búzatáblákat. Étket alkotunk újra és újra, meg nem torpanva, csökönyös életrevalósággal, ahogy a csíra is felszínre tör a napfényt szomjazva. Lehet, hogy ez volna létünk célja és értelme? Ez a hivatásunk. Móra Ferenc Georgikon című művéből egy tanulságos részletet osztok meg az olvasóval, végül néhány gondolatot az étkezési búza termesztéséről, értékesítéséről.

„A búzamezőkről hoztam ezt a mesét, amelynek édes az íze, mint a bibliai mannának. Továbbadom úgy, ahogy vettem (…).
Úgy volt az, hogy mikor az Úristen a világot megteremtette, leküldte az angyalokat, nézzenek körül idelent, van-e még valami híja a világnak.
– Van ám, Urunk-teremtőnk – jelentették az angyalok -, mert búzát elfelejtettél teremteni.
– Ejnye, ejnye – csóválta meg az Úristen a fejét -, hát akkor miből sütik odalent az emberek a kalácskenyeret?
– Bizony csak zuzmóból törik, fakéregből őrlik – panaszolták az angyalok.
– No, ez nem jól van így – tűnődött el az Úristen -, de hát mit lehetne itt most már tenni?
Szerencsére az Úristennek nem jutott eszébe ankétot összehívni, se népjóléti minisztérium nem volt még akkor teremtve, mert ha lett volna, akkor még ma se volna búza. Ehelyett kiadta az Úristen a parancsot az angyaloknak:
– Nosza hamar, rázzátok ki az abroszomat az ablakon!
Egy-kettőre fölkapták az angyalok az aranyabroszt az Úristen diófa-asztaláról, vitték a csillagablakhoz, s ami morzsa volt rajta, azt mind kirázták a földre: abból hajtott ki idelent a búza.
Az ám, csakhogy akkoriban még nem volt istenáldotta búza a búza. Olyan volt az csak, mint az árokparton növő vadbúza, amivel a gyerekek szoktak játszani. Alacsony a szára, tarackos gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme.
– Ejnye, de hitvány gizgaz lepte el a földet – mondogatták az emberek, és ügyet se vetettek a búzára, hanem azután is zuzmóból meg fakéregből őrölték a kenyeret. Mert mindig olyanok voltak az emberek, hogy a jó se kellett nekik, ha rájuk nem parancsolták, ugyan néha még akkor se kellett.
Mindössze két testvér akadt, aki azt mondta, hogy nem szabad az Isten ajándékát megvetni, hanem legalábbis próbát kell vele csinálni.
Az egyik is fogott magának egy darab búzaföldet, a másik is.
– Isten nevében vessünk – mondta a fiatalabb, akinek annyi volt a fia, lánya, ahány az ujja.
– Isten nevében arassunk – mondta az öregebb testvér, aki olyan magánosan élt a világban, mint valami öreg fűzfa a pusztában.
Hát hiszen vetni könnyű volt, mert abban a szél is segített. Vitte az apró magot, mint a pelyvát, s hol szemenként hullajtotta el, hol csomósan ágyazta bele a földbe.
– Adtál, Uram, segítséget, de nincs benne köszönet – sóhajtották a testvérek, akik az első szántóvetők voltak a világon.

Bezzeg nem fújt a szél aratáskor. Sütött a nap, mint a fűtött kemence, hullott a verejték, mint az eső, szédelgett a két testvér, mint a beteg. Külön kellett leszakajtani minden szál búzácskát, kézzel kipergetni minden kalászát, s utoljára se lett több az egész termés egy-egy zsák búzánál. Szép holdvilágos este volt, mikor a fiatalabb testvér bekötötte a zsákját a tarlón. De ki is nyitotta mindjárt, felét kiöntötte a szérűre, és csak a másik felét hagyta a zsákban.
– Hát azzal mit akarsz? – kérdezte a felesége.
– Ezt átviszem a bátyám szérűjére, odaöntöm az övéhez. Nézd, nekünk van fiunk, lányunk, aki segítsen kenyeret keresni. Neki nincs se kicsi, se nagy, aki segítségére legyen.
– Isten segítsen meg jószándékodban! – igazította az asszony a vállára a zsákot.
Az ember azzal nekivágott az éjszakának. Hát ahogy a földje széléhez ér, és át akar bújni az eleven sövényen, összeütődik valakivel, annak is zsák van a vállán, mint neki, az is hátrahökken, mint ő.
– Te vagy az, öcsém?
– Én ám, bátyám. Hát te hová igyekszel éjszakának idején? – kérdezte a fiatalabb testvér, lecsúsztatván válláról a zsákot nagy meglepetésében.
– Én bizony tehozzád indultam – tette le az öregember is a zsákját. – Azt gondoltam, hogy jó lenne megfeleznem veled, amit az Isten adott. Magános ember vagyok én, kicsivel beérem; ti meg sokan vagytok, sok éhes szájat kell megelégítened.
Abban a percben nagyot villant a fejük fölött az ég, hirtelen meleg szellő kerekedett, fölkapta a zsákokat, s ami búza volt bennük, azt mind szerteszét szórta a világon.
– Legyen megáldva, amit a testvéri szeretet megszentelt! – mosolyodott le az Isten az égből.
S azóta olyan bokros növésű, dús kalászú, kövér szemű, istenáldotta növény a búza. De mikor gyűlölködés hatalmasodik el az embertestvérek között, akkor alacsony a szára, tarackos a gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme…”

Az őszi búza termesztésénél az első kényes technológia kérdés, hogy milyen elővetemény után kerül a vetésváltási rendszerbe. A napraforgó és a kukorica közepes, a repce jó, míg a hüvelyes növények kiváló előveteménynek számítanak a búzát tekintve. A következő nehéz szakmai kérdés az alapművelés megválasztása. A szakirodalom szerint a búza nem igényel mély gyökérágy-előkészítést vetés előtt. Tapasztalataink szerint mégis meghálálja a középmély-lazítást, szántóföldi kultivátorozást, avagy a forgatásos alapművelést. Ez utóbbi az előveteménnyel közös kórokozók visszaszorításában előnyt jelenthet. Fontos megjegyezni, hogy elővetemény napraforgó után nem ajánlott szántani, mivel a leforgatott léha szemek a következő szántás alkalmával a felszínre kerülve fakultatív gyomosodást idéznek elő. A forgatás nélküli alapművelés túlsúlyba kerülésével az Apera és Avena fajok felszaporodhatnak a szántóterületeken.

Gazdatásaim gyakorlati tapasztalati azt mutatják, hogy a minél korábbi vetésidő és az őszi gyomirtás kedvező a termesztéstechnológia szempontjából. Ezzel azonban együtt jár a rovarölő szeres csávázószerrel kezelt búzavetőmag megvásárlása. A vetésnormánál ügyelni kell arra, hogy túl magas tőszám és száraz tavasz esetén sok lehet az aszott, csökkent értékű szem a termésben.

A tavaszi bokrosító hengerezést érdemes elvégezni, ha az időjárás ezt lehetővé teszi. Az első fungicid kezeléssel ajánlott szárszilárdító szer kijuttatása, bár ez függ a vegetáció folyamán kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyiségétől. Levéltrágyák közül a bór, réz, illetve kén tartalmú készítmények korai kijuttatása előnyt jelent. Gombaölő szeres kezeléseknél a permetlébe keserűsó feloldása ajánlott.

Étkezési búza állományok – száraz május-júniust kivéve – megkívánják három fungicid kijuttatását. Oulema fajok ellen a tavasz folyamán 2-4 alkalommal is szükséges lehet védekezni. Egyes évjáratokban szipoly kártételre is számítani lehet betakarítás előtt. A terményeladásnál többször előnyt jelenthet, ha a gazda aratás után tárolni tudja a búzát, így később magasabb áron lehet értékesíteni. A tavalyi évben kombájn alól 45 000 forintért vásárolták az extra javító minőségű étkezési búzát. Reméljük, az idei évben ennél magasabb lesz az árfolyam.