2026. július 25.
Kis területen is lehet jövedelmezően gazdálkodni, de a megfelelő növény kiválasztása önmagában még nem garantálja a sikert.
2024. augusztus 23.
Közpénzből finanszírozott projektet indítottak Belgiumban, hogy a fiatalabb gazdálkodók át tudják venni a gazdaságokat.
2024. április 15.
Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.
2023. augusztus 1.
Az idei év inkább kivételnek számít a viszonylag sok csapadékkal, ugyanis a magyar gazdáknak is nagyobb kihívást jelentő, szárazabb, sok extrémitást hozó időjárási körülmények közt kell majd termelniük a jövőben.
2021. január 17.
Szakértők szerint a munkaerőt nem, vagy csak jóval kisebb mértékben igénylő farmok jelentenének megoldást az agráriumot sújtó munkaerőhiányra.
2020. november 1.
Egy tanulmány szerint a mezőgazdaságban a globális foszforvesztés több mint 50 százaléka a talaj eróziójának tudható be.
2020. szeptember 25.
A Phylazonit gondozásában megjelent Varga Sándor – A talajtermékenység mikrobiológiai alapjai és lehetőségei című szakkönyve.
2019. november 30.
A Natura 2000 hálózat egy összefüggő rendszer, amely az uniós tagországok védett és legveszélyeztetettebb természeti területeit foglalja magában.
2019. július 30.
Lajos Mihállyal, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a talajműveléssel kapcsolatos társadalmi véleményekről, szakmai félreértésekről és mindezek jelentőségéről.