2020. május 25.
Tisztelettel meghívjuk Önt és Munkatársait a 2020. június 10. és 12. között tartandó, a rendkívüli helyzetre való tekintettel a szokásostól eltérő rendezvényünkre.
Helyszín:
Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet
2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.
2019. május 28.
A tízmilliárdos projekt részeként mintegy egymilliárd forintból valósult meg a most átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont, valamint a tavaly elkészült csaknem kéthektáros közpark, a Brunszvik-kert.
2018. november 13.
A programok külön érdekessége volt, hogy a laboratóriumokban az MTA ATK kutatói, tudományos munkatársai személyesen tartották a bemutatókat, ismeretterjesztő előadásokat szórakoztató, a diákok érdeklődéséhez és tudásához igazodó formában.
2018. október 27.
Megújult a Kastélypark. Az október 25-dikén tartott ünnepség keretében adták át a városnak a Brunszvik-kert névre keresztelt és felújított parkot, amelyet Spányi Antal megyés püspök szentelt fel.
2018. július 12.
Nekikeseredett az idő. Azért ez a Medárd csak nem hagyja magát. Ha egyszer esik, akkor bizony esik. Szinte nem múlik el nap június 8-dika óta, hogy valahol az országban özönvízzel, jégesővel, szélviharokkal ne keserítené az egyre szélsőségesebb időjárás a lakosság, meg persze a gazdák életét.
Elég visszaidéznünk a mögöttünk maradó esztendő nyári szárazságát, április végi havas hidegét, az esős 2010 őszének költségduzzasztó szárítási igényét. S ha visszagondolunk 2006 végének csapadékínségére, és 2007 hazai 3,73 tonnás hektáronkénti eredménytelenségére, bizony a laikus is könnyen beláthatja, hogy azért még a tél is beleszól a tengeri…
Lapszám:
2018. március - Extra 75.
Év:
2018
Hónap:
március