2023. január 10.
A Marylandi Egyetem entomológusainak új tanulmánya szerint a laboratóriumi környezetben tartott mézelő méhek élettartama 50%-kal csökkent a ’70-es években tapasztaltakhoz képest.
2019. június 27.
Hamarosan megkezdődik a napraforgó virágzása, amikor is a méhészek gyakran tapasztalják a méhcsaládok gyengülését, pusztulását. A méhelhullási esetek hatékony és szakszerű kivizsgálása érdekében az Agrárminisztérium kéri, hogy a méhészek haladéktalanul jelentsék az eseteket a NÉBIH-nek.
Közülük néhány erős médiavisszhangnak örvend, mások szinte hangtalanok maradnak. Én szinte véletlenül hallottam meg, hogy már a méheknek is van világnapjuk. Ekkor határoztam el, hogy a magam szerény eszközeivel az Agrofórumban hangsúlyt adok ennek. Teszem ezt főként azért, mert ezek a szorgos kis rovarok nélkülözhetetlenek a mezőgazdaságban és ezen keresztül az…
Lapszám:
2019. május
Év:
2019
Hónap:
május
2019. április 25.
Az április elején indult felmérés célja a tavalyi nagymértékű méhpusztulás okainak felderítése.
2019. január 21.
Különösen nagy kitartás kell a méhészkedéshez, hiszen a kevesebb méz sem tudta feljebb tornázni az árakat. Nem végleges becslések szerint az átlagosan 25-30 ezer tonnás hazai méztermelés mintegy 5 ezer tonnával csökkenhetett 2018-ban a rovarok megfogyatkozása miatt.
2018. november 27.
A Szent István Egyetem Gödöllői Campusának aulája adott otthont november 14-én a XIII. Növényorvos Napnak. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (NMNK) és a SZIE Gödöllői Campusának meghívására a rendezvényre érkezők száma meghaladta a nyolcszázat.
2018. április 16.
Nem lehetetlen, hogy a vadméhek a jövőben szélesebb körben alkalmazhatóvá válnak a biztosabb terméshozam érdekében.
2015-ben a lambda-cihalotrin hatóanyag különböző dózisban történő kijuttatásának hatását teszteltük. 2016-ban többek között elkezdtük a méhekre nem jelölésköteles készítmények kombinációinak ellenőrzését, elsőként az acetamiprid és tebukonazol hatóanyagú tankkeverék hatására történő méhpusztulást. Érdeklődésünket az említett…
Lapszám:
2018. április
Év:
2018
Hónap:
április
2018. február 4.
A cikk szerzője annak járt utána, hogy a rovarölő acetamiprid és a gombaölő tebukonazol együttes kijuttatása okoz-e pusztulást a házi méheknél, és ha igen, akkor annak mértéke mekkora.