2022. július 10.
Amikor területfejlesztésről hall az ember nem valószínű, hogy a zöldinfrastruktúra jut először eszébe, sőt. A zöldinfrastruktúra az Európai Unióban is, mint zöldpolitikai célkitűzés, területi igazgatási megközelítés csupán 2013 körül jelent meg.
2022. június 12.
Az ökoszisztéma szolgáltatás fogalma a 2000-es évektől kezdődően vált ismertté és használttá a tudományos életben. Azóta több stratégia is foglalkozik a témával, hiszen az évek során rá kellett döbbenni arra, ezek a javak nem végtelen mennyiségben érhetők el és mindenképpen szabályozni kell a túlhasználatukat.
2022. június 3.
A Diósgyőri Acélművek (DAM) Miskolcon belül helyezkedik el, a 23365/43-as HRSZ alatt, összesen 158,65 hektárnyi területen. A település barnamezős területei közül ez a legnagyobb, és egyben a leginkább funkcióvesztett terület is. Ez az oka annak, hogy ezzel a barnamezővel foglalkozom a cikkemben.
2021. november 9.
A jövőben kialakított vadátjárók esetében fontos tehát, hogy az elhelyezést számos vizsgálat előzze meg, majd növénytelepítése igazodjon a helyi igényekhez, mind a növényvilág, mind az állatvilág szempontjából.
2021. április 25.
A szakirodalom az amerikai szabadterek fejlesztéséhez köti az első fogalommeghatározásokat, mely szerint a zöldút olyan lineáris, multifunkcionális tájépítészeti elem, amelynek legfontosabb szerepe a térbeli kapcsolatteremtés a rekreációs és/vagy ökológiai jelentőségű szabadterek között.
2020. május 21.
Mivel mi változtattuk meg az élőhelyeket, nekünk is kell biztosítanunk, hogy a beavatkozásaink ellenére az ökoszisztéma továbbra is működőképes maradjon. Ehhez lehet az első lépés a madaraink megőrzése és a madárbarát táj kialakítása.
2020. május 7.
A múlt században a technológia robbanásszerű fejlődése révén számos elképesztő elmélet született a jövőről és annak alakulásáról, melyet ma élünk meg. Azonban a napjainkra kialakult ökológiai szemlélettel és a fenntarthatósággal egy ekumenopolisz nem összeegyeztethető.
2020. március 17.
A Káli-medence 8600 hektáros területe egyedi táji, természeti, kulturális értékekben és egyediségekben rendkívül gazdag.
2020. február 27.
Igaz, hogy a gyakran hetekig vízborította területek korlátozzák a mezőgazdasági művelést. Azonban, ahogy a nagy szárazságok után igazi kincsként kezeljük az esővizet, a földeken viszonylag rövid ideig álló vízfeleslegre is tekinthetnénk értékként.