Vannak fák, amelyek mellett a százéves kor sem különösebb teljesítmény. Evolúciós történetük ugyanis több tíz-, sőt százmillió évre nyúlik vissza, közeli rokonaikat pedig sokáig csak fosszíliákból ismerték. Közülük néhány ma már parkokban, arborétumokban és kertekben is megtalálható.
A ginkgo és a kínai mamutfenyő hazai körülmények között is szóba jöhet, a sáekányfenyővel azonban a téli hideg miatt már jóval óvatosabban kell bánni.
Sárkányfenyő: 1994 egyik botanikai szenzációja
A Wollemia nobilis története szinte hihetetlenül hangzik. David Noble ausztrál nemzeti parki alkalmazott 1994-ben a Sydneytől nyugatra fekvő Wollemi Nemzeti Park egyik nehezen megközelíthető szurdokában olyan fákat talált, amelyeket nem tudott azonosítani. Kiderült, hogy egy addig kihaltnak gondolt ősi növénycsoport ma élő képviselőire bukkant.
A faj az Araucariaceae család tagja, közeli mai rokonai között az Araucaria és Agathis nemzetségek fajait találjuk. A vadon élő állomány rendkívül kicsi: az ausztrál természetvédelmi adatok szerint mindössze néhány tucat kifejlett és hasonló nagyságrendű fiatal egyed ismert. Élőhelyük pontos helyét a faj védelme érdekében nem hozzák nyilvánosságra.
A sárkányfenyő örökzöld, természetes élőhelyén nagy termetű fa. Kerti nevelésénél azonban fontosabb kérdés a hidegtűrés. A brit RHS H4 télállósági kategóriába sorolja, amely nagyjából –10 és –5 °C közötti minimumokat jelent. Ez a magyarországi telek szempontjából lényeges korlát: nálunk nem tekinthető általánosan, biztonságosan kiültethető fajnak. Védett fekvésben lehet vele kísérletezni, de komolyabb fagyok esetén védelemre szorulhat.
Talajból a nedves, ugyanakkor jó vízáteresztő képességű, semleges vagy savanyú közeget kedveli. Félárnyékban jól fejlődik, napos helyhez is alkalmazkodhat, de szélvédett fekvést érdemes választani számára. A tartós téli pangó víz és az erős fagy együtt különösen kedvezőtlen lehet.
A ginkgo nem véletlenül vált városi fává
A páfrányfenyő (Ginkgo biloba) jóval ismerősebb látvány. Jellegzetes, legyező alakú levelei miatt könnyen felismerhető, ősszel pedig rendszerint feltűnő sárga lombszínt kap. Evolúciós szempontból azonban ennél sokkal érdekesebb: a Ginkgo nemzetségnek ma egyetlen élő faja maradt fenn, és több mint 200 millió éves, a mai ginkgóéhoz nagyon hasonló levélfosszíliákat is ismerünk.
Kerti szempontból az egyik nagy előnye a tűrőképessége. Napos fekvésben, jó vízáteresztő talajon megbízhatóan fejlődik, és a légszennyezést is jól viseli, ezért világszerte előszeretettel ültetik városi környezetben. Télállósága a sárkányfenyőénél lényegesen jobb; az RHS H6 kategóriába sorolja.
Ültetéskor ugyanakkor számolni kell a végleges méretével. A ginkgo hosszú életű, idővel nagy koronájú fává fejlődhet, ezért nem érdemes épület, vezeték vagy szűk burkolt felület közvetlen közelébe telepíteni.
A faj kétlaki, vagyis a porzós és termős virágok külön egyedeken fejlődnek. Közterületen és kisebb kertekben általában a hímivarú példányokat részesítik előnyben, mert a nőivarú fák magját körülvevő húsos réteg éréskor kellemetlen, avas vajra emlékeztető szagot áraszt. Faiskolai vásárlásnál ezért nemcsak a fajra, hanem a kiválasztott fajta tulajdonságaira is érdemes figyelni.
Kínai mamutfenyő: ősszel ledobja a lombját
A kínai mamutfenyő (Metasequoia glyptostroboides) története szintén különleges. A Metasequoia nemzetséget először fosszíliák alapján írták le, majd az 1940-es években Kínában élő példányokat is azonosítottak. A faj természetes elterjedése ma Kína egy kis területére korlátozódik.
Nevével ellentétben nem érdemes automatikusan az észak-amerikai óriás mamutfenyővel azonosítani. A kínai mamutfenyő egyik legkönnyebben felismerhető sajátossága, hogy lombhullató fenyőféle: puha, világoszöld levelei ősszel bronzos, vörösesbarna árnyalatot vesznek fel, majd lehullanak. Emiatt télen a csupasz fa látványa teljesen természetes, nem kiszáradás vagy fagykár jele.
Magyarországi telepítésre a három faj közül a ginkgo mellett ez kínálja a legkevesebb kockázatot. Az RHS a legmagasabb, H7 télállósági kategóriába sorolja. A humuszban gazdag, üde, nedves, de lehetőleg jó szerkezetű talajt kedveli, és teljes napsütésben fejlődik megfelelően. Szárazabb talajon is életben maradhat, de növekedése visszafogottabb lesz.
A helyigényét viszont nem szabad alábecsülni. Gyors növekedésű, nagy termetű fa, ezért kis előkertbe vagy épület mellé nem való. Tágas kertben, parkban, vízhez közeli, jó vízellátottságú területen sokkal inkább érvényesül. Fiatal korban szabályos, keskenyebb koronája különösen mutatós, idősebb példányain pedig a törzs alsó része jellegzetesen kiszélesedhet.
Képek: Pexels.
Szereti az Agrofórum cikkeit? Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben!
