Házikert

Az agrárerdészet mint lehetséges kiút az ökológiai zsákutcából

Soproni Egyetem Sajtóközlemény

Az agrárerdészet az egyik kiút a nagyüzemi mezőgazdálkodás által létrehozott monokultúrákból, amelyek csökkentik, illetve lényegében megszüntetik a biodiverzitást, ezzel kisimítva utunkat az ökológiai zsákutcában. Az idén elindult ReForest projekt egy négyéves nemzetközi program, amelynek célja az európai agrárerdészet segítése, illetve az agrárerdészeti módszerek megismertetése és elterjesztése. A nemzetközi együttműködésben tíz európai ország tizennégy intézménye vesz részt, köztük a Soproni Egyetem is.

Az agrárerdészet (agroforestry) fogalma általánosságban a fás kultúráknak a mezőgazdasági növénytermesztéssel és/vagy állattartással való harmonikus, együttes fenntartását, illetve a velük való együttes gazdálkodást jelenti. Közös elnevezése egy olyan földhasználati rendszernek, amelyben a folyamatosan fenntartandó fás kultúrákat tudatosan integrálják a mezőgazdasági növénytermesztés vagy állattartás tevékenységébe ugyanazon földterületen.

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy az agrárerdészet jelentősen képes fokozni egy adott terület ökoszisztéma-szolgáltatásainak minőségét, és ezek összességében jóval felülmúlják a hagyományos mezőgazdaság által nyújtottakat. A ReForest együttműködésben részt vevő intézmények a mérsékelt övi agrárerdészeti rendszerekről már rendelkezésre álló tudást használják fel ahhoz, hogy közös erővel hozzanak megoldásokat azokra a problémákra, amelyek hátráltatják az Európai Unió gazdálkodóit az agrárerdészetre való áttérésben.

Az európai agrárerdészet elterjedését a legtöbb hagyományos mezőgazdasági gyakorlatban legfőképp a támogatások, a tudás és a tapasztalat hiánya gátolja. A ReForest projekt célja, hogy kutatások és gyakorlati tudásmegosztás révén megteremtse a feltételeket az agrárerdészet vonzó mezőgazdasági alkalmazására.

A Soproni Egyetem elméleti-tudományos és gyakorlati területen is elkötelezett a fenntarthatóság és az e területen megvalósuló nemzetközi együttműködések iránt. A Reforest programban három területen veszünk részt. Egyrészt szeretnénk a projekt által létrehozott nemzetközi szakmai nyilvánosságnak, a hazai agrárágazati szereplőknek és a fenntarthatóság iránt fogékony magyar nyilvánosságnak bemutatni a hazánkban már működő agrárerdészeti gyakorlatokat. Másrészt feladatunknak érezzük az agárerdészetben rejlő potenciál minél szélesebb körű megismertetését. Harmadrészt, ami pedig a projektben való szoros szakmai munkánkat illeti, korábbi együttműködéseink, illetve a ReForest kapcsán képződött kutatási adatokat osztjuk meg a projektben részt vevő intézményekkel

– foglalta össze Vityi Andrea, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának docense, a Környezet- és Természetvédelmi Intézet kutatója.

A ReForest – „Agroforestry at the forefront of farming sustainability in multifunctional landscapes in Europe„ – egy négyéves Horizon Europe projekt, amely tíz európai ország tizennégy intézményének együttműködésében valósul meg. A konzorcium az európai agrárerdészet támogatására és a szélesebb körű alkalmazását akadályozó tényezők felszámolására összpontosít. A projekt koordinátora a Prágai Cseh Élettudományi Egyetem Erdő- és Fatudományi Kara, amelyet az Erdőgazdálkodási Tanszék képvisel.

A projekt során elemzik az agrárerdészet valós ökológiai, gazdasági és társadalmi potenciálját és korlátait. A projekteredmények olyan döntéshozatali, ellenőrzési és pénzügyi támogatási eszközök kifejlesztéséhez járulnak hozzá, amelyek lefedik a teljes értékláncot a koncepciótól a tervezésen, az érdekelt felek összekapcsolásán, a rendszeralkotáson, a monitorozáson, a felhasználói visszajelzéseken át a társadalmi és gazdálkodási igényekhez való alkalmazkodásig. A Soproni Egyetem a Magyar Agroerdészeti Hálózattal együttműködve fog dolgozni azon, hogy az agrárerdészet ökoszisztéma-szolgáltatásainak – különösen a karbonmegkötés és a biodiverzitás megőrzésének, illetve fokozásának – gazdasági értéke érvényesüljön, finanszírozása integrálódjon a gazdaságba, elősegítve ezzel az agrárerdészeti gyakorlatok minél szélesebb körű alkalmazását.

Sövénynyírás, ahogy a profik csinálják

2025. július 10. 08:10

Szeretné, hogy sövénye rendezett és egészséges maradjon? Megmutatjuk az ideális időpontot, technikát és eszközöket is!

Leander ápolása júliusban – tippek a bőséges virágzáshoz

2025. július 9. 08:10

A leander júliusban virágzik a legszebben – de ehhez vízre, tápanyagra és figyelmes gondozásra is szüksége van.

Varázslat a nappaliban: egyetlen estére nyílik ki

2025. július 8. 13:10

Az éjkirálynő-kaktusz virágzása ritka és múló pillanat, de a megfelelő gondozással ön is részese lehet ennek az éjszakai csodának.

Így védjük a kertet a hőség ellen!

2025. július 8. 05:40

A kertet a hőség ellen akkor tudjuk hatékonyan védeni, ha komplexen állunk hozzá a feladathoz. Ez a fenntartható kertek egyik alapszemlélete.

Felmelegedés – ki marad talpon?

2025. április 23. 16:10

Az új tanulmány átfogóbb képet nyújt arról, hogy a felmelegedés miként fogja befolyásolni az élelmiszer-termelési rendszereinket.

Hatékonyabb növénytermesztés: üvegházakba szerelt napelemek

2025. március 16. 13:10

A napelem, amely lehetővé teszi a megújuló energia helyben történő előállítását és kedvező fényviszonyokat is biztosít a növények számára.

A 10 legjobb társnövény az uborka számára

2022. június 30. 08:36

Szeretné elősegíteni az uborkapalántái növekedését? Mutatunk hozzá az tíz társnövényt!

Globális felmelegedés: veszélyben az élelmiszernövények

2025. május 12. 08:10

A felmelegedés miatt a legfontosabb élelmiszernövények fele veszélybe kerülhet világszerte, főleg az alacsonyabb övezeteken.