20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Házikert

Évelők felkészítése a télre

Agrofórum Online

Elkezdődött az évnek az a szakasza, amikor a növényeink elkezdenek felkészülni a télre. Egyre több a sárguló levél, a hagymások, gumósok elkezdenek visszahúzódni, kezdődik az őszi hagymaültetési időszak, egyeseket pedig pont ilyenkor kell kiszedni.

A kertben az évelők olyan növények, melyek ugyanúgy igénylik azt az ápolási munkát, mint bármelyik másik növény. Nagy hiba azt gondolni, hogy egy évelőre nem kell odafigyelni, azért évelő, hogy fenntartási teendők nélkül csak úgy ellegyen.

Nehéz éven vagyunk túl

Az évelők esetében is azt lehet mondani, hogy nehéz éven vagyunk túl. A nagy szárazság az évelőágyásokat is megtépázta, ahol nem tudtunk rendszeresen öntözni, és ilyenkor az őszbe és télbe menetel is rizikósabb.

A télállósághoz az évelőknek is az kell, hogy maga a tő életerős legyen és fel tudjon készülni a növény a télre. Ha a gyökerek a szárazság miatt elkezdtek tönkremenni, akkor bizony az kihat a télállóságra. Ha még most nekiállunk egy utolsó tápanyagpótlásnak és öntözésnek, akkor a növények sem hiánytünetekkel mennek majd bele a télbe.

Lehet az évelőket ilyenkor tápanyagozni?

A leginkább bevett szokás az, hogy nem ajánlják azért, hogy a növények ne őszre induljanak be. De ha egész évben elhanyagoltuk őket, akkor a tápanyagok pótlásának kihagyásával a következő évi kihajtást is veszélyeztetjük. Akkor járunk el a legjobban, ha hosszúhatású komplexeket választunk, mert így a téli csapadékkal is oldódik be a talajba, de a kora tavaszi kihajtásnál is ott lesz pufferként egy kis plusz tápanyag.

Ez lehet 3, de akár 6-hónapos műtrágya is, hiszen itt más szemlélettel dolgozhatunk, mint egy zöldségeskertben.

Az évelő őszirózsa csodálatos virágokkal díszíti kertünket

Visszavágjuk az évelőágyásban az elszáradt hajtásokat?

Sok éven keresztül minden évben visszavágtam az elszáradt hajtásokat, és az lett a tapasztalatom, hogy így télen nem csak kopár volt a kert, de valahogy a télállóság sem volt az elvárt. Takarni is kellett az érzékenyebbeket a levágás után, és jobban ki is száradt az ágyás.

Majd egyik évben pont a kölyökkutyáink miatt úgy döntöttem, hogy térhatárolónak a kis buksiknak kell az, ha látják, hogy „Enyém” és nem vágtam vissza semmit. (Bár pár kifeküdt növény így is lett…) Abban az évben gyakorlatilag minden évelő szépen áttelelt és az ágyásban is szemlátomást több harmat, pára tudott megragadni, ami miatt nem is száradt ki annyira. Így azóta már nem vágom vissza az ágyásokat, csak tavasszal, amikor már jönnek az új hajtások.

Így térben sem lesz kopár a kert, van búvóhely a madaraknak, rovaroknak, és másik nagy főnyereményünk az lett, hogy kora tavasszal máris munkába lendültek az áttelelt katicabogarak, így a levéltetvekkel is kevesebb probléma volt.

Amit ilyenkor ültetünk

Augusztustól egészen a korai fagyokig rendre van mit ültetni is az évelőágyásokba. Ilyenkor kezdem előkészíteni a talajt a majd szeptemberben ültetendő őszi hagymásoknak, mint a tulipán, jácint, nárcisz, krókusz.

Az évelőágyásba nekem beleférnek az évelő fűszernövények is, melyeket szintén augusztus magasságában kezdek el ültetni: zsályafélék, metélőhagymák, kínai metélőhagyma, évelő majoranna és rozmaring is kerül az ágyásokba. Részben növényvédelmi és növénytársítási okból, részben a szépségük miatt.

Hogyan vonjunk le következtetéseket helyesen egy aszályos év után?

2026. szeptember 26. 05:40

Egy jól megtervezett kert nem attól jó, hogy egyáltalán nem reagál az aszályra. Hanem attól, hogy képes alkalmazkodni hozzá.

Ősszel változik a szobanövények igénye

2026. szeptember 25. 11:10

Rövidebb nappalok, kevesebb vízigény, szárazabb szobalevegő: ősszel több ponton is változik a szobanövények gondozása.

Még szeptemberben tegye meg ezt a karácsonyi kaktusszal, és nem fog csalódni benne

2026. szeptember 25. 09:10

A karácsonyi kaktusz onnan kapta a nevét, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idején kezd el virágozni. Feltéve, ha nem feledkezünk meg egyetlen fontos dologról.

A „minél több víz, annál jobb” kertészeti tévhit, ami tönkreteszi a növényeit

2026. szeptember 25. 05:40

Az egészséges kertben a víz nem ellenség és nem is csodaszer. Egy erőforrás, amellyel meg kell tanulnunk jól gazdálkodni, úgy mint a talajjal.

Mennyire fontos a veteményesben a sor- és tőtávolság betartása?

2023. június 19. 05:37

Azt gondolnánk, hogy kőbevésett adat a sor- és tőtávolság, most egy kicsit más szemléletet fogok bemutatni, ami nálunk a gazdaságban is bevált.

Mi fertőzi meg a muskátlikat?

2020. június 18. 13:36

Ék alakban sárguló, kissé száradó foltokat találtam a muskátli leveleken. A tünetek csak pár levél esetében fedeztem fel. Mi fertőzhette meg a muskátlimat?

Cymbidium: hidegkedvelő orchideánk

2022. november 3. 05:38

Van egy igen különleges orchideafaj, a Cymbidium, mely igen dekoratív, ráadásul hatalmas dézsákban igazi szoliter szerepet is betölthet otthonunkban vagy télikertünkben.

Zöldség- és fűszernövények termesztése kis helyen, virágtartóban – az alapok

2021. február 12. 10:25

Ha a lehetőségeinkhez mérten kertészkedni szeretnénk, és amit csak lehet, megtermelnénk a családunk számára, ne szegje a kedvünket, ha csupán egy kis erkély vagy ablakpárkány áll a rendelkezésünkre! De hogyan oldjuk meg zöldségnövényeink és kedvenc fűszernövényeink nevelését cserépben, virágládában, függőkosárban vagy termesztőzsákokban?