Házikert

Ezek a legfontosabb kerti teendők ősszel

Agrofórum Online

A naptári nyárnak vége ugyan, de remélhetőleg még sokáig élvezhetjük a nap melegítő sugarait. A szeptemberi, októberi időszak pedig ideális arra, hogy felkészítsük kertünket, növényeinket az előttünk álló hideg télre.

A kedvező koraőszi időjárás kiváló időszak arra, hogy felkészítsük kertünket az előttünk álló hidegre, és megalapozzunk növényeink tavaszi ébredéséhez. Szerszámainknak sem mindegy, milyen állapotban tesszük el azokat télre – a Praktiker az alábbiakban néhány javaslattal segít.

Eljött a metszés ideje!

Fontos őszi feladat a kerti növények metszése. Ezzel a művelettel amellett, hogy megszabadulhatunk az elhalt részektől, a kártevők és betegségek terjedését, szaporodását is megelőzhetjük. Jó alkalom mindez arra is, hogy hajtásválogatást is végezzünk, melyet növényeink tavasszal erőteljesebb növekedéssel fognak meghálálni.

Érdemes azonban figyelmet fordítani arra, hogy a megfelelő eszközöket használjuk: egynyári, évelő növényekhez ugyanis kisebb, egyszerűbb metszőolló is megfelelő, míg a cserjékhez erősebb, akár 2 centimétert is átvágó metszőollót érdemes használni.

Az ennél nagyobb cserjék, fák metszéséhez inkább ágvágót vagy fűrészt használjunk, míg a sövények esetében elektromos sövényvágóval érhetjük el a legszebb eredményt, a hagyományos sövényvágó ollónál ráadásul sokkal gyorsabban és egyszerűbben. A szeptemberi, októberi időszakban se feledkezzünk meg továbbá az őszi lemosó permetezésről.

Talajelőkészítés

Az őszi feladatok közé tartozik annak megtervezése is, a következő évben mit szeretnénk termeszteni házi veteményesünkben, a talajt ugyanis ennek megfelelően kell előkészíteni. Egy fűszerkert előkészítéséhez elegendő kisebb talajlazítás, míg a zöldségfélékhez mélyebb földforgatás, esetleg talajjavítás is szükséges lehet.

Fáradozásainknak meglesz a gyümölcse, a lazább szerkezetű, porhanyós talajban ugyanis könnyebben fejlődnek a tavasszal elvetett magok és elültetett palánták gyökerei. Díszkert esetén érdemes a köztes területet mulccsal vagy fenyőkéreggel takarni: ezzel nem csak a tavaszi gyomok megjelenését gátolhatjuk meg, de megvédhetjük a növények töveit és a talaj felső részét az extrém külső környezeti hatásoktól, és mindemellett a kertünket is szebbé varázsolja a fenyőkéreg.

Az ősszel vetett pázsitnak nincs párja

A koraőszi teendőkhöz szorosan hozzátartozik a lehullott levelek, ágak összegyűjtése és eltávolítása is: ezáltal a növények egyrészt elegendő fényhez és friss levegőhöz jutnak a rövidebb nappalok alatt is, másrészt ezzel a kártevők terjedésének is gátat vethetünk, és kertünk is esztétikusabb, rendezettebb látványt nyújt majd.

A szeptemberi időszak arra is alkalmas, hogy felfrissítsük a pázsitot, az őszi magvetés ugyanis kedvezően hat a gyep minőségére, melyet műtrágyázással tovább fokozhatunk. Érdemes mindazonáltal a fűnyírónk vágási magasságát is feljebb állítani, tekintettel arra, hogy a nyár végével lelassul a fűszálak növekedése.

Védekezzünk a fagy ellen!

Számos kerti növény ellenáll a téli mínuszoknak, a mediterrán és kevésbé fagytűrő növények esetében azonban célszerű gondoskodnunk a megfelelő fagyvédelemről: a kisebb, kaspóba vagy dézsába ültetett növényeket a hidegebb idő beköszöntével vigyük be fagyvédett helyre, a nagyobb növényekhez pedig számos takarófóliát vagy -szövetet használhatunk.

Az egyik legnépszerűbb takarási mód a szövetes védelem, melynek nagy előnye, hogy átereszti a levegőt és a vizet, így hozzájárul ahhoz, hogy a betakart növények ne száradjanak ki. A dézsás növényeket speciális takarófóliákkal, szövetekkel is óvhatjuk a fagytól.

Így óvjuk meg szerszámainkat!

Ha a fent felsorolt őszi házi feladatot elvégeztük, sokat tettünk azért, hogy tavasszal szép és buja kert fogadjon minket. Ahhoz azonban, hogy kedvenc kerti szerszámainkat a következő szezonban is használhassuk, érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a megfelelő állapotban és a szükséges karbantartást követően tegyük el azokat.

Fontos, hogy a szerszámokat tisztítsuk meg a föld- és növénydaraboktól, majd mosószeres vízzel töröljük át, és hagyjuk megszáradni. A makacs szennyeződések és rozsda ellen bátran használjunk csiszolópapírt, míg az igazán profik lenolajjal is átkenhetik a szerszámokat, ez ugyanis megakadályozza a fémeszközök rozsdásodását.

Azokat a szerszámokat, amelyeknél ez szükséges, érdemes a megtisztítást követően megélezni, hogy tavasszal újra probléma nélkül járulhassanak hozzá kertünk megszépítéséhez.

(Forrás: Praktiker – Fotó: Wälz/Pixabay)

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Rotációs Kapa Verseny lesz a Kisalföldön – kihagyhatatlan!

2023. szeptember 21. 11:10

Alighanem az egyik legfurcsább „mezőgazdasági sport” Magyarországon a rotációs kapák versenye, amelyet évek óta ilyenkor, szeptember második felében tartanak meg Lébényben. Idén is lesz!

Márciusi tennivalók a kertben

2023. március 1. 09:34

Március közepén már készen állunk arra, hogy a tavasz kezdetét köszöntsük – ez egy reményteljes, boldog időszak nekünk, kertészeknek.

A 10 legjobb magaságyásba való növény

2023. február 5. 10:34

A magaságyások ma már sok kertben megtalálhatóak. De mely növények alkalmasak a leginkább ebbe a közegbe?

Amit az évelő őszirózsa termesztéséről, gondozásáról tudni kell

2022. augusztus 28. 07:36

Az anyatermészet egyik legkegyetlenebb fricskája az, hogy a kertészeti szezon legideálisabb időjárása egybeesik a legtöbb virágzó növényfaj hervadásával.