Házikert

Ezért adjunk kávézaccot a szobanövényeknek

Agrofórum Online

Sok olyan dolgot dobunk ki nap mint nap a kukába, ami szemétnek tűnik, noha hasznosítható lenne – ha tudnánk, mire való. Hiszi vagy sem, ilyen a kávézacc is.

Igaz, korábban legfeljebb súrolószerként használták, ugyanis ecettel és vízzel, valamint némi szódabikarbónával keverve csodaszépen le lehetett vele dörzsölni az edények hátuljára égett kormos zsiradékot.

A kávézacc azonban a szobanövényekre is jó!

Hogy miként? Tápanyagként. Ráadásul kávézacc szinte minden háztartásban és munkahelyen keletkezik – ha pedig tápanyagként is fel tudjuk használni, akkor miért dobnánk ki? A kávézacc ugyanis javítja a talaj minőségét, sőt, néhány növény számára afféle bioműtrágyaként is szolgálhat. Emellett pedig nem növeljük a szeméttelepekre kerülő hulladék mennyiségét.

Miért is jó ténylegesen a kávézacc a szobanövényeknek?

  • A kávézacc nitrogéntartalma magas. Ez a tápanyag fontos szerepet játszik a növények klorofilltermelésében. Mivel a használt kávézacc könnyen elérhető, így ez egy ingyenes tápanyagutánpótlási lehetőséget biztosít.
  • Fontos tudni, hogy a kávézacc nem minden növény számára jó, de biztonsággal használható a rózsákra, az azáleafajokra, az áfonyára, a paradicsomra, a hortenziára, a páfrányokra, a bazsarózsára, a rododendronra és a kaméliára. A hortenziák színét a talaj pH-értéke befolyásolja – a kávézacc segíthet csökkenteni a talaj pH-értékét, ami élénk kék vagy lilás árnyalatú virágokat eredményez.
  • A kávézaccot kétféle módon adhatjuk a növényeknek: talajba keverve vagy vízzel felhígítva. Ha csak a talaj tetejére szórjuk a kávézaccot, az úgy nem lesz elég hatékony, ezért érdemes belekeverni a földbe, hogy a tápanyagok egyenletesen elkeveredjenek és fokozatosan fejtsék ki a hatásukat. Ha folyékonyan szeretnénk alkalmazni a kávézaccot, akkor egy teáskanálnyi kávézaccot 3,7 liter vízzel kell elkeverni, majd hagyni kell 2 éjszakán át ázni, időnként megkeverve. Ezután le kell szűrni egy gézlapon vagy más hasonló filteren, és utána meglocsolni vele a növényeket.
  • A kávézaccal mindazonáltal mértékletesen kell bánni, mivel a sok mikrotápanyag mellett akár túl savassá is teheti a termőföldet, ami hosszútávon néhány növénynél gyökérrothadást eredményezhet.
  • Minden növény egyedi tápanyagszükséglettel rendelkezik. A kávézacc magas nitrogéntartalmú, de alacsony a kálium- és foszfortartalma, így, ha olyan növényeknek adjuk, amelyeknek nagy a kálium- és a foszforigénye, akkor azzal nem segítünk a növénynek, hanem épp ellenkezőleg, hátráltatjuk a fejlődésben.

Őszi rendrakás a kertben: van, amit jobb tavaszig békén hagyni

2026. október 18. 11:10

Az őszi kert nem attól lesz felkészült a télre, hogy mindent eltüntetünk belőle. Van, amit kifejezetten jobb a helyén hagyni.

Milyen növényeket ültessünk a kertbe, ha méheket és pillangókat szeretnénk látni?

2026. október 18. 05:40

Ha méheket és pillangókat szeretnénk látni a kertünkben, akkor ne egyetlen látványos növény elültetésében gondolkodjunk!

Fát ültetne a háza elé? Ezt ellenőrizze, mielőtt ásni kezd

2026. október 17. 08:10

A ház előtti zöldsáv jóval több lehet néhány négyzetméternyi kihasználatlan területnél. A növényválasztásnál azonban a vezetékekkel, a burkolatokkal és a csapadékvízzel is számolni kell.

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Hogyan válasszunk kaspót szobanövényeinknek?

2025. február 15. 05:40

A megfelelő méretű kaspó kiválasztása az egyik legfontosabb lépés. Ha túl kicsi, a gyökerek nem tudnak megfelelően fejlődni, és a növény gyorsan kinövi a helyét.

Halálos szeretet: Vitorlavirág elpusztítása

2025. november 13. 08:10

A túl sok törődés néha végzetes. A vitorlavirág szó szerint belehal a jószándékba – mutatjuk, hogyan óvja meg.

Mikor jött el az átültetés ideje? A jelek egyértelműek

2026. április 3. 14:10

Nem fejlődik a növény? Lehet, hogy csak nagyobb cserépre van szüksége. Mutatjuk, mikor és hogyan lehet őket átültetni szakszerűen.

Leesett az állunk: ennyire kényes a cserepes azálea

2025. november 28. 11:10

Az azálea gyönyörű, mégis rendre elpusztul otthon? Kiderült, milyen végzetes hibákat követünk el nap mint nap.