Szent Márton, a tours-i püspök, a fegyvertelen katona, hazánk védőszentje, az újbor bírája – honnan ered ez a sokszínű, régi kultusz? Hogy kapcsolódik mindez egyetlen emberhez?
Márton élete és a régmúlt történelme
Tours-i Szent Márton (neve latinul így hangzik: Sanctus Martinus Turonensis), Gallia nemzeti szentje, Tours harmadik püspöke az akkori Római Birodalom területén, Pannónia provinciában, Savaria (ma Szombathely) városában született i. sz. 316-ban vagy 317-ben. A hagyomány úgy tartja, hogy a szülőháza felett áll a mai Szent Márton-templom.
Katonatiszt édesapja Itáliában kapott birtokot, így jómódú család sarjaként nevelkedett Ticinumban. 12 évesen döntött úgy, hogy felveszi a kereszténységet, de megkeresztelkedésére csak 22 éves korában került sor, mivel családja nem nézte jó szemmel vallási érdeklődését.
Sajnos a kereszténység eretnek irányzatainak (pl. ariánus) terjedése miatt sok keresztényt elűztek otthonaikból, így Márton sem maradhatott Savariában. Csak 360-ban, 44 évesen térhetett vissza szülőföldjére, ahol innentől fogva a kisebb településeken élők hittérítésével foglalkozott. Életét csodák és gyógyulások kísérték, és Gallia pogány falvainak nagy részét megtérítette. Nevéhez fűződik Európa első szerzetesi kolostorának megalapítása, amelyet 361-ben, Ligugében hozott létre.
Hivatását egészen haláláig, 397. november 8-ig gyakorolta. November 11-én Tours-ban helyezték örök nyugalomra, sírhelye felett kápolnát építettek.
Márton, a fegyvertelen katona
341-ben frank támadás érte Galliát. Az uralkodó személyesen biztatta katonáit és megajándékozta őket. Az alig 25 éves Márton visszakozott, mondván, hogy eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni: „Krisztus katonája vagyok, nem harcolhatok!”
Az uralkodó gyávasággal vádolta meg, válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Az ütközet végül is elmaradt, a frank uralkodó békét kért a császártól. Ez nagyon meglepte az embereket, szájról szájra járt a csodaesemény. Márton még ebben az évben kilépett a hadseregből, és Poitiers-ba ment.
Márton és a koldus
Szent Márton a középkor legnépszerűbb és legismertebb szentje volt, kultusza nemcsak Franciaországban, de hazánkban is virágzott. Emlékét világszerte 34 helységnév, 44 templom, imák és oltárképek is őrzik, és egyik feljegyzésből sem hiányzik említés jó szívéről, jóindulatáról és segítőkészségéről.
Egyik legismertebb legendája így szól: egy zord, téli este éppen kilépett Ambianensium (ma Amiens) városának kapuján, amikor nélkülöző koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. Saját köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban.
Márton és a munka
A Márton-nap országszerte úgynevezett dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert ez a jószágok pusztulását okozta volna. Sok helyen rendeztek Márton napján bálokat, vásárokat.
A krónikák szerint Szent Márton napja a fizetés, tisztújítás, jobbágytartozás leróvásának napja is volt. Az erdélyi pásztorok ezen a napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte azt, és tavasszal az állatok kihajtására használta a vesszőt.
Márton és a ludak
A legenda szerint mikor Márton hírét vette, hogy a tours-i püspöki választáson őt szeretnék felszentelni, az érte jövő küldöttek elől a libák óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, és miként egykor az éjnek idején a Rómára törő barbárokat, ezúttal Márton rejtekhelyét árulták el.
Elődeink úgy tartották, aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik. 150 évvel ezelőtt a lúd gazdasági szempontból a legszükségesebb háziállatokhoz tartozott, mert nemcsak a húsát hasznosították, de zsírja finom ízénél fogva sokkal értékesebb volt a sertés zsírjánál, tolla pedig majdnem nélkülözhetetlen. És akkor még nem beszéltünk a libamájról…
A Márton-nap másban is segítségére van a libahizlalónak, ugyanis a régi szokásaink szerint a tavaszi kisliba erre az időre érte el a vágósúlyt és lehetett tömni is.
Márton, az újbor és a libator
Márton az újbor bírája, tartja a hiedelem, azaz ilyenkor már iható az újbor.
A közmondás szerint „Ha lúd, legyen kövér!”, és „Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál”. Ennek szellemében november 11-én libatort ülünk, azaz libacombot, libamellet, töltött libanyakat és libamájat eszünk.
Márton, a libák és az időjárás
A néphit szerint novemberben a lúd mellecsontjából meg lehet jósolni a következő hónapok időjárását is: ha a liba csontja fehér, hosszú, havas, hideg telünk lesz, ha barna, csak amolyan fekete karácsonyos, locspocsos időre számíthatunk.
A régiek a Márton-napi időjárásból máshogy is következtettek a télre, miszerint, ha Márton fehér lovon jön, enyhe télre számíthatunk, ha barnán, akkor kemény tél várható. Sokfelé azt tartják a mai napig, hogy a Márton-napi idő a márciusi időjárást mutatja.
Márton, a védőszent
A tours-i püspökké felszentelt Márton a királyi hatalom, a királyság védőszentjévé vált, így a magyarok első királya, Szent István király a pogány lázadók vezetője, Koppány elleni csatájában az ő támogatását kérte. A győzelem után Márton az Árpád-ház, majd a magyar királyok patrónusa és Magyarország védőszentje lett.
A 2016-os évet Magyarországon Szent Márton-emlékévnek nyilvánította a magyar kormány Védőszentünk születésének 1700 éves évfordulója alkalmából.
