Ház, táj blog

A mesterséges madárodúk ellenőrzése és fertőtlenítése nyáron

Agrofórum Online

Egy madárbarát kertben is bizony szükség van nagytakarításra, így biztosítható, hogy évről évre biztonsággal felneveljék a fiókáikat az albérlőink a kihelyezett, mesterséges odúkban. Az odúk ellenőrzése és kitakarítása számos madárvédelmi kockázat megelőzésében játszik kulcsszerepet.

Az odúk ellenőrzésének időpontja alapvetően ősszel van, de tavasz végén és nyáron is indokolt a rendszeres ellenőrzés. A balesetek és betegségek elkerülése érdekében kell szem előtt tartani a következő szempontokat, és beépíteni a havi kerti gyakorlatba az odúk ellenőrzését és karbantartását.

Nyári ellenőrzés

A legtöbb kisebb testű madárfajnak általában évente két, ritkán három fészekalja is van, és többnyire minden költés számára új fészket készítenek. Ennek több oka is van:

  • a fészkek fizikailag rongálódnak a fiókák nevelése során,
  • a ragadozók általi ismertség,
  • szennyeződések felhalmozódása (ürülék, tolltok „korpa”),
  • élősködők megtelepedése a fészekanyagban.

Az odúlakó énekesmadarak esetében ezekhez hozzájárul még, hogy a behordott fészekanyag miatt az odú feltöltődhet. Ez leggyakrabban a házi és a mezei veréb esetében fordul elő, ugyanis az ő fészkeik teljes mértékben kitöltik az odúk belső terét.

Takarítás – csak okosan!

A fenti tényezők nemcsak az új fészkek készítését teszik indokolttá a madaraknak, hanem a mi részünkre az alapos takarítást is. Ezzel kapcsolatban a következőkre figyeljünk.

A verebek nagy, tömött fészket építenek, ami alkalmasint betölti az egész odút
A verebek nagy, tömött fészket építenek, ami alkalmasint betölti az egész odút

A rendszeres ellenőrzések első és legfontosabb tényezője a régi fészkek eltávolítása. Ha tehetjük, a tavaszi-nyári időszakban havonta legalább egyszer nézzünk be az odúkba, és ha láthatóan használt fészket találunk, azt dobjuk ki az odúból. A használt fészek ismérve a szennyeződések felgyülemlése és a lelapult fészekanyag.

Nagyon fontos, hogy vegyünk fel egy vékony kesztyűt, és úgy távolítsuk el a fészekanyagokat és szennyeződéseket az odúból. Ha indokolttá teszi az odúbelső állapota, töröljük át nedves ronggyal és egy napra szellőztessük ki, felnyitva a fedelét.

Sajnos előfordul, hogy egy-egy tojás összetörik a fészekaljban, vagy a legnagyobb gondosság mellett is elpusztul egy fióka. Ilyen esetben érdemes valamilyen környezetbarát fertőtlenítőszerrel is áttakarítani az odúbelsőt, nehogy a következő fészekaljban valamilyen betegség felüsse a fejét.

A rendszeres ellenőrzéssel segítjük az egészséges fészekaljak gond nélküli felcseperedését
A rendszeres ellenőrzéssel segítjük az egészséges fészekaljak gond nélküli felcseperedését

Meghibásodott odúk cseréje

A rendszeres odúellenőrzések másik sarkalatos célja az elöregedett, törött odúk cseréje, és a helyükről elmozdult odúk megigazítása. A hibás odúk, költőládák azért jelentenek fokozott veszélyt a madarakra, mert akár teljes fészekaljak pusztulását okozhatják.

Az egyik leggyakoribb odúhiba a tetők felnyílása, leesése. Emiatt a fészekaljak esőben megázhatnak, a közvetlen napsugárzás miatt hőgutát kaphatnak, és a ragadozók számára is könnyen elérhetővé válnak. A tetőproblémák hátterében többnyire a szél áll, de előfordul, hogy fészekfosztogató ragadozó (pl.: nyest, nyuszt, vagy egy keresgélő mókus) a tettes. Mindkettő ellen védekezhetünk, ha az odú tetejét dróttal rögzítjük (a vásárolt odúkon ez gyakran már alapkellék).

Az ellenőrzések alatt meg is kell igazítani a helyükről elmozdult odúkat
Az ellenőrzések alatt meg is kell igazítani a helyükről elmozdult odúkat

A következő gyakori meghibásodás hátterében a faanyag elöregedése, megrepedése áll, melynek következtében az odú falai vagy alja részben vagy egészben kitörik. Különösen odúhiányos helyeken (pl. alföldi pusztákon) a madarak képesek a leglepusztultabb odúkba is beköltözni, ami folyamatos balesetveszélyt jelent rájuk nézve.

A legbiztosabb megoldás az, ha a láthatóan elöregedett, repedezett odúkat kicseréljük, vagyis ugyanoda egy teljesen újat teszünk.

Kívülről is jól látszik, hogy használták ezt az odút
Kívülről is jól látszik, hogy használták ezt az odút

A meghibásodások megelőzése

Az odúk elöregedését késleltethetjük, ha egyrészt időtálló anyagokból és kellő gondossággal készítjük el: a könnyen szétázó farostlemez vagy bútorlap helyett fenyőt vagy akácot használjunk, a kész odút fessük le, a tetőre pedig tegyünk kátránypapír- vagy bádogszigetelést! Ha nem mi magunk készítjük el, akkor minderre ügyeljünk a vásárlásnál!

Másrészt a rendszeres ellenőrzések alkalmával hamarabb felfedezhetők a hibák, és ha gyorsabban javítunk rajtuk, tovább élvezhetik a kismadarak az odúk biztonságát.

Kapcsolódó cikkek:

Segítsünk a sünökön! – Magukra maradt fiatal sünöket találtam, mi a teendőm?

2025. szeptember 5. 05:40

Egy fenntartható kertben nem ritka látvány az újszülött sün. Mit tegyünk, ha fészket találunk? Hogyan állapítsuk meg, hogy kell-e a segítségünk?

Segítsünk a sünökön! - Beteg vagy sérült sünt találtam! Mi a teendő?

2025. augusztus 29. 05:40

Cikkünkben ismertetjük, hogy miként tudunk segíteni akkor, ha láthatóan beteg vagy sérült sünt találunk?

Mindent a keleti sünről

2025. augusztus 23. 05:40

A sünhöz számos közkedvelt mese, északi hiedelem fűződik, és gyakori vendég lehet a kertünkben, nem árt egy-két dolgot tudnunk róla.

Szőlő aranyszínű sárgaság betegség – amit a kerttulajdonosoknak is tudniuk kell!

2025. augusztus 21. 05:40

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenti a legnagyobb veszélyt jelenleg a magyar szőlőtermesztés számára. A hatékony védekezéshez elengedhetetlen minden érintett közreműködése.

A madárodúk tisztítása: mikor és hogyan végezzük?

2024. november 25. 08:10

Az ősz beköszöntével sok kistestű állat – köztük hasznos és veszélyeztetett fajok – használja az odúkat téli menedékként.

Ingyen növényvédelem a gyümölcsösökben - Helyezzünk ki madárodúkat!

2024. május 2. 06:40

A madarakat segítő gazdálkodói tevékenység sok esetben nem igazán találkozik a madarak elvárásaival, így minden jó szándék ellenére sok gyümölcsös esetében a madárvilág csak töredéke annak, amekkora lehetne.

Nem várt vendégek a madárodúban – mihez kezdjünk velük?

2024. június 25. 05:40

A kertbe kihelyezett mesterséges madárodúk alkalmanként más bérlőket is vonzanak, így a madarak mellett különböző rovarok és emlősállatok is menedéket találhatnak bennük. Kik lephetnek meg minket, és mit tegyünk ilyen helyzetben?

Közel 700 madárodút helyeztek ki az erdőkben

2019. május 11. 08:32

Az odútelepek sokszor madárbarát tanösvények vagy kertek kialakításához kapcsolódnak, és így ismeretterjesztési célokat is szolgálnak, de vannak rejtetten elhelyezett, például a baglyok fészkelését segítő odúk is.