Ház, táj blog

A nagy étteremláncokat kevésbé fenyegeti csődhullám

Agrofórum Online

Az éttermek 30 százaléka csődölhet be a járvány miatt az Egyesült Államokban a várakozások szerint.

A szakmai szervezetek becslései alapján a piaci szereplők majdnem harmada nem fogja túlélni a válságot. Az S&P Global Ratings minapi jelentésében 15 vállalatot azonosított, melyek veszélybe kerülhetnek. A túlélésre jóval több az esélyük van a nagyobb láncoknak, a Starbucks, a Denny’s és a többek között a KFC és a Pizza Hut láncokat tulajdonló Yum Brands csődjének kevesebb, mint 10 százalék az esélye – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

Kép: Pizza Hut

A gyorséttermek az új típusú koronavírus-járvány terjedésének első heteiben, március végén jelezték, hogy a bérleti és a franchise díjak halasztásával akarnak segíteni az egyes egységeknek. A McDonald’s ideiglenes kínálatcsökkentéssel, míg a KFC és a Pizza Hut tulajdonosa a dolláros részvény visszavásárlási program felfüggesztésével javított a koronavírus miatt kialakult helyzeten az Egyesült Államokban.

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Jól jártak a cukor árának emelkedésével

2020. június 14. 14:02

A világ második legnagyobb cukorgyártója a március 31-ig tartó üzleti évben 24 millió euró (nagyjából 8 milliárd forint) nyereséget könyvelt el.

Olaszország már aszályügyi különleges biztost nevez ki

2023. április 9. 06:36

Matteo Salvini infrastrukturális miniszter nyilatkozatában azt mondta, hogy a kabinet jóváhagyott egy rendeletet, amely előírja, hogy az aszályprobléma kezeléséhez szükséges összes intézkedést az aszályügyi biztos fogja át.

2021 az agrárfejlesztések éve lehet

2021. február 9. 07:38

A koronavírus mellett a Közös Agrárpolitika (KAP) az, ami 2021-ben is dinamikusan alakítja majd a mezőgazdaságot.

Élelmiszersegély-szervezet központja költözik Budapestre

2023. február 24. 09:34

A biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartásához és az éhezés felszámolásához is hozzájárul a Világélelmezési Program globális pénzügyi központjának Budapestre költözése.