Sokan szeretik vonatút közben az elsuhanó tájat fürkészni. A gondolataink ilyenkor szabadon cikázhatnak, beleképzelhetjük magunkat a tovaszáguldó utcák lakosainak helyébe, elgondolkodunk, vajon mivel telhet a nyájat a fa árnyékából őrző juhász napja, vagy irigykedhetünk a földutakon bicikliző kirándulókra. Szinte minden esetben kellemes és pihentető tevékenység a minket körülvevő tájban elmerülni, de egy esetben biztosan nem: ha az ember tájépítész.
Ekkor egy kellemes vonatút is véget nem érő agytornává válhat, a táj ugyanis számunkra nem más, mint kutatásaink és munkánk helyszíne. A vonatút során mi nem az utcák lakosainak helyébe képzeljük magunkat, hanem a településszegélyek változásait igyekszünk megfigyelni, a juhász napja helyett inkább a gyepet vizslatjuk, no meg reménykedünk néhány jó madárfaj megfigyelésében, és a földúton biciklizőket sem irigyeljük, hisz gyakran mi magunk vagyunk azok, inkább a földút mentét kémleljük, megvan-e még az a jó kis szegély, amit a múltkor láttunk, vagy idén már beszántották.
Számunkra egy vonatút tehát nem csupán az utazásról szól: mi monitorozunk is, amely során rövid idő alatt felfrissítjük a fejünkben lévő információkat az adott tájról, összekapcsoljuk a felismert folyamatokat más tájakon tapasztaltakkal és a következtetéseket igyekszünk felhasználni tervezési vagy kutatási munkánk során.
Vajon mit olvashatunk ki ebből a koppányvölgyi tájból a stégen ücsörögve? (Fotó: Máté Klaudia)
Tájépítészként nemcsak gyönyörködünk, olvasunk is a tájban. A látottak alapján minden esetben megpróbáljuk a múltat feltárni, ezáltal megérteni a jelenlegi helyzetet és felvázolni, mi várható a jövőben. Nem naptári évben, nem vegetációs időszakban, de nem is emberöltőben gondolkodunk, hanem táji léptékben, évtizedekben, évszázadokban. Izgalmas kihívás, folyamatos agytorna. Nagy örömünkre szolgál, hogy tájépítészként megoszthatjuk tájainkkal kapcsolatos gondolatainkat, szemléletünket az Agrofórum olvasóival is.
A tájépítészeti iskolában különböző tájtípusokat szokás elkülöníteni, amelyek közül talán a legizgalmasabb (számomra legalábbis mindenképp) az úgynevezett termelőtáj, ami a mezőgazdasági területeket foglalja magában, legyen szó szántóról, gyepről, gyümölcsösről, szőlőről, kiskertekről, nádasról vagy halastóról.
Ahogyan minden más esetben, a szántók esetében is a táji léptékű megközelítést érezzük magunkénak, így vajmi keveset tudunk a legújabb kombájnokról, az viszont kifejezetten foglalkoztat minket, hogy milyen növényt termesztenek szívesebben egy-egy térségben, érdeklődve figyeljük a műtrágya-használati trendeket és gyermeki kíváncsisággal vizsgáljuk az elmúlt évtizedek változásait a parcellaméreteket illetően. Összefüggéseket keresünk, amelyek megsúgják számunkra, a tájfejlesztés során milyen irányba lehetséges és szükséges mozdítani az adott térséget.
A tanyahelyek sok esetben őrzői nemcsak egy egykori világ emlékének, hanem sok értékes faj élőhelyének is. A gémeskút gémje kiváló kémlelőhely a ragadozó madaraknak, „munkájuk” pedig fontos a gazdálkodók számára: prédájuk ugyanis éppen a rágcsáló kártevők köréből kerül ki (Fotó: Máté Klaudia)
De miért olyan fontosak a földutak és a szántók menti szegélyek? Mitől válnak izgalmassá számunkra a termesztett növények, a parcellaméretek? Mi lehet az oka annak, hogy tájépítészként legalább annyira kíváncsiak vagyunk a legújabb zöldítési kézikönyvre, mint maguk a gazdálkodók? Miért kell az agrártájakon is a tájszerkezetet kutatni, s miért ott leginkább? Mi a gyepek jelentősége a kaszáláson és a legeltetésen túl, az ember számára?
Az Agrofórum most induló rovatában tájépítész kollégáimmal ezeknek a kérdéseknek a jelentőségét illetve a számunkra oly fontos táji összefüggéseket igyekszünk megismertetni a kedves Olvasókkal, így reményeink szerint témáról-témára haladva hamarosan velünk együtt olvassák – nemcsak cikkeinket – tájainkat is.
A végeláthatatlan alföldi síkságnak is sok mondanivalója van.
