Ház, táj blog

„Amit én csináltam, arra esküszöm, egyetlen barom nem lett volna soha képes”

Agrofórum Online

Ezeket a nem éppen hízelgő mondatokat nem dr. Szieberth Dénes, a Magyar Kukorica Klub Egyesület elnöke mondta, hanem Antoine de Saint-Exupéry-től kölcsönöztem, aki egy repülőgépével lezuhant pilóta szájába adta e szavakat, miután több napi kínlódás után félholtan keveredett ki a hó és a jég fogságából.

A Kukorica Termésverseny értékelő rendezvényén jutottak eszembe a fent idézett szavak, mert amit dr. Szieberth Dénes a semmiből létrehozott, arra nem tudom, hányan mertünk volna vállalkozni.

*

December 14-én Gödöllőn, a Kastély lovardájában tartotta a IX. Kukorica Termésverseny értékelő és díjátadó rendezvényét az Magyar Kukorica Klub Egyesület. A megnyitó és egyben bevezető előadást a klub elnöke, dr. Szieberth Dénes tartotta.

Először a klub 2017. évi tevékenységét értékelte, majd felvázolta, hogy az eredmények ismeretében milyen lehetőségek lennének a továbblépésre:
– Működésbe hozni a Versenyzők Klubját a versenyszabályzat fejlesztésére, a versenybizottság munkájának segítésére.
– Meghirdetni a „Ki többet…” termésversenyt, amelynek során meghatároznák azt a minimális termésszintet, amellyel részt lehet venni a versenyben.
– Bevezetni a távérzékelésen alapuló tanácsadást.
– Bevezetni a betakarítás előtti – megrendelhető – termésbecslési szolgáltatást.

Egy franciaországi tanulmányút tapasztalatairól az egyik résztvevő, Dr. Nagy Sándor számolt be. A tanulmányairól szóló cikk az Agrofórum januári lapszámában lesz olvasható.

„Újszerű távszemlélet a mezőgazdaságban” címmel tartott előadást Barsiczky István, aki a Prof. Dr. Reisinger Péter egyetemi tanárral készített közös előadásukat ismertette. A rejtélyes cím valójában a precíziós gazdálkodásról szólt. A lényeget kiemelve, egyetlen mondatban próbáljuk összegezni az elhangzottakat: nem elég egy, hanem valamennyi technológiai elem magas színvonalú, precíziós művelésével lehet kimagasló, költséghatékony termésszinteket elérni.

A szünet után következett a IX. Kukorica Termésverseny értékelése, amelyet Simon László, a versenybizottság elnöke tartott. Megállapította, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére kimagasló eredményeket értek el a versenyzők, méghozzá az országos átlagot helyenként száz százalékkal meghaladva. Itt csak egy összefoglaló táblázatot ismertetünk, a felvázolt program részletei a későbbiekben szintén szaklapunkban olvashatók.

Összes 59 Régiók és kategóriák  
Eddig betakarított: 50 1 10525
Hátralévő: 0 2 11715
Visszavont: 9 3 14851
Becsült termés, kg/ha: 13732 4 9980
Betakarított termés, kg/ha: 11992 5 12833
Legkisebb termés, kg/ha 5516 Öntözéssel 12721
Legnagyobb termés, Kg/ha 17160 Szántással 12205
Átlagos szemnedvesség: % 18,8 szántás nélkül 12640
Legkisebb szemnedvesség: % 15,0 Száraz 11873
Legnagyobb szemnedvesség, % 31,6 Öntözéses maximum 15809

A színvonalas előadásokat követően, amelyekből csak távirati stílusban idézünk, következett a díjak átadása, amelyek herendi porcelánok lévén olyan örök értéket képviselnek, amelyek igencsak rangos elismerésnek számítanak.

A díjakat Dr. Reisinger Péter tanár úr, a Díjátadó Bizottság elnöke, Simon László, a Versenybizottság elnöke és Dr. Szieberth Dénes, az MKKE elnöke adta át. Segítségükre volt Juhász Zoltán alelnök és Vesztergombi Angéla, a rendezvény szervezője.

Következett az Év Kukoricájának bemutatása, amely a DKC4943 nevet viselő hibrid lett. Kökény Benő a Monsanto Hungária Kft. képviseletében harmadízben vehette át a Dekalb kukoricák hírnevét öregbítő díjat.

A Klub is adott át díjakat, majd a Támogatók fóruma következett, ahol számos értékes nyereménytárgy és „utalvány” talált gazdára a versenyzők között.

Egy művészi produkció zárta az ünnepi eseményt. Basity Gréta a „Gondolatok a könyvtárban” című Vörösmarty verset szavalta el.

Szép volt, igényes volt, és a versenyzők mellett a szervezőket is elismerés, gratuláció illeti.

A tábla széléről (a lovardában) – Dr. Bódis László

Osztálykirándulás az élelmiszer-biztonság jegyében – tudatosságra int a Nébih

2025. június 20. 05:42

A cikkben szereplő praktikus tanácsok segítenek azoknak, akik otthon készítik elő az útravalót az egy- vagy többnapos kalandokra.

Szelíd óriások a kertben – ne bántsuk őket!

2025. június 15. 05:40

Három csodás, őshonos rovarunkat mutatjuk be: az óriás tőrösdarazsat, a mezei tücsköt és a kék fadongót, melyektől egyáltalán nem kell tartanunk.

Növényfelismerő applikációk – mit érdemes tudni a használatukról?

2025. május 27. 05:40

Kézenfekvő megoldás, hogy a mindig nálunk lévő mobiltelefonokra letöltsünk egy növényfelismerő applikációt, hiszen gyorsan elővesszük, készítünk egy fényképet a kérdéses növényről, és várjuk az alkalmazás segítségét: a fajmeghatározást.

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

Kukoricatermesztés korai hibridekkel

2025. január 15. 11:10

A korai vetés segíthet abban, hogy a kukorica fejlődése szempontjából igen kritikus időszak, a virágzás és termékenyülés megelőzze az utóbbi években sajnos nagy gyakorisággal bekövetkező száraz hőségperiódusok bekövetkeztét.

Monsoon active® a „gyomporszívó”

2020. április 16. 05:45

Jámbor Zoltán – növényvédelmi szaktanácsadó (Mezőberény): 2012-ben találkoztam a gyakorlatban először a Monsoon active® készítménnyel. Kereskedelmi forgalomban még nem volt kapható, de mint a Bayer „Corn Expert Club” tagja, kaphattam demo kísérlethez anyagot.

ZEAL - Nagy segítség a kukoricának!

2020. május 13. 08:46

A 2020-as szezonban a kukorica vetésekor, illetve kelésekor országos aszály sújtja a mezőgazdaságot. Ugyan a talajban lévő nedvesség még elegendő, hogy a magokból a csíranövény kifejlődjön, azonban a későbbi fenológiai állapotokban, amikor a párologtató zöldfelület mérete ugrásszerűen megnövekszik, a megfelelő mennyiségű májusi és júniusi csapadék nélkül a kukorica vontatottan fejlődik, és a terméskilátások már a kezdeti időszakban jelentősen csökkennek.

Többet, szárazabbat KEVESEBBŐL (2. rész)

2021. november 26. 07:36

A nagy termőképesség és jó tápanyag-reakció mellett kulcsfontosságú a kukoricák gyors vízleadása is.