Ház, táj blog

Behurcolt növényfajból özönnövény I.

Agrofórum Online

A tudatos emberi beavatkozásnak köszönhetően számos növényfaj megtelepedett Európában. Ezek a fajok nem „véletlenül” csatlakoztak a hazatérő kutatókhoz vagy nyaraló emberekhez, és nem is a kereskedelmi tevékenység által kerültek be hazánkba.

Egy hosszú listát lehetne készíteni azokról a növényfajokról, amelyeket egy bizonyos céllal behoztak (behurcoltak) Európába. Ezek lehetnek ipari célból (pl.: selyemkóró), vagy takarmánynövényként (pl.: Sosnowsky-medvetalp), esetleg dísznövényként (pl.: kadanai aranyvessző, magas kúpvirág) szaporítani kívánt növényfajok. Azt előre sajnos nem lehet látni, hogy egyes növényfajok (mint a fent felsoroltak is) annyira jól érzik magukat az új környezetben, hogy a megfelelő éghajlati viszonyok és környezeti adottságok lehetővé teszik számukra, hogy kivaduljanak, elszaporodjanak, és sikeresen megtelepedjenek. Ez történt a két aranyvessző–fajjal és két medvetalp-fajjal is, amelyeket többek között botanikus kertekbe, arborétumokba, magánkertekbe telepítettek, majd onnan sikeresen elterjedtek. A sort egy következő cikk is folytatja a selyemmályvával, a selyemkóróval és a japán keserűfűvel.

Aranyvessző-fajok

A kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) és a magas aranyvessző (Solidago gigantea) a fészkesvirágzatúak családjába tartozó, észak-amerikai eredetű, hazánkban széles körben elterjedt, idegenhonos fajok. Mindkét faj magasra, akár 2,5 méteresre is képes megnőni. Magas száruk nem elágazó, rajtuk szórt állásban nőnek a lándzsa alakú levelek. Feltűnő, sárga színű bugavirágzatuk a szárak végén fejlődnek.

Mindkét faj a XVII. században dísznövényként került az európai botanikus kertekbe. Az első kivadulások a XIX. század közepén kezdődtek, majd az ezt követő néhány évtized elteltével rohamosan terjedő inváziós fajokká váltak Európában. Gyomnövényként erdészeti csemetekertekben és fiatal telepítésekben, parlagterületeken, utak és szántóföldi területek mentén, tarvágásokon találkozunk velük. Nagy mennyiségben termelődő virágporuk az erre érzékeny személyeknél allergén hatású.

Kanadai aranyvessző

Gyors terjedésüknek kulcsa a gyorsan fejlődő, rendkívül szívós gyökérrendszerük. Az úgynevezett tarackgyökerekkel tudnak áttelelni, majd ezekből a gyökerekből új növényeket fejleszteni. A tapasztalatok szerint 2 év alatt képesek behálózni a környező talajt és összefüggő sarjtelepeket alkotni, sikeresen kiszorítva ezzel az egyéves őshonos növényfajokat a területről. Mivel a víz- és tápanyaghiányt jól tűrik, így hazánkban csak a magas sótartalmú, szikes területekről hiányoznak.

Az aranyvessző-fajoknak a megítélése talán a legmegosztóbb a hazánkban elterjedt gyomnövények közül, ugyanis összefüggő zárt állományai az eredeti növénytakaró pusztulását okozhatják, sőt a fészkelő madarak táplálék hiányában elhagyják a területen a fészkeiket, emellett az emlősök számára is áthatolhatatlan állományokat képez. Viszont mindkét faj jó nyár végi mézelő növény, bár az aranyvesszők nektártermelése az időjárás és a termőhely függvényében erősen változó.

Medvetalp-fajok

A medvetalp elnevezésű növényfajok neve sejtetni engedi, hogy nem kistermetű növényekről van szó. A medvetalp növénynemzetség két, Európába mezőgazdasági és kertészeti célból behurcolt tagja a kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum) és a Sosnowsky–medvetalp (Heracleum sosnowskyi) méltán viselik a nevüket, ugyanis mindkét faj elérheti a 3-5 méteres magasságot is, száraik vastagsága pedig akár 10 cm is lehet. „Medvetalp” méretű tőleveleiknek hossza az 1 métert is elérheti!

A kaukázusi medvetalp a Nyugat-Kaukázus vidékéről származik, ahonnan dekoratív évelő dísznövényként került az európai botanikus kertekbe. Az első tövek Oroszországból, a Gorenki Botanikus Kertből érkeztek Angliába 1817-ben. A XIX. század közepétől nemcsak Angliában, hanem Európa-szerte kedvelt dísznövény volt. Később nedves területeken, autóutak mentén, rézsűk szélén, felhagyott farmok környékén is kivadulva elterjedt. Fokozott terjedése a második világháború után indult meg. A Sosnowsky-medvetalp útjáról vajmi keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy Örményországban, Grúziában, Oroszország észak-kaukázusi körzetében honos, innen hurcolták be Európába.

Sosnowsky-medvetalp

A két fajt leveleinek széle különbözteti meg: a kaukázis medvetalp levelei mélyen szeldeltek, élesen fogazottak, a Sosnowsky-medvetalp levelei szélesebben tagoltak (hasadtak vagy osztottak). Ernyővirágzatuk és a termés erősen hólyagszőrös. Karógyökerük elágazó, széles gyökérnyakuk a virágzás idején elérheti a 15 cm-es vastagságot is. Az ernyővirágzatuk a szár végén növekszik, fehér színű, rovarbeporzású virágok alkotják, akár 1 méteres átmérőjű tányérba rendeződve. Termésük ikerkaszat, amelyek akár tizenöt évig is életképesek maradnak a talajban.

A medvetalp-fajok három-négy évig tartó vegetatív növekedést követően érik el a virágzás idejét, amennyiben kaszálással nem védekezünk ellenük. Hazánkban kora tavasztól áprilisig csíráznak, és június-július hónapokban virágzanak. Termést július–augusztusban hoznak, egészen szeptemberig.

Kaukázusi medvetalp

Napjainkban az Európai és Fölközi-tenger Melléki Növényvédelmi Szervezet (EPPO) a kaukázusi medvetalp fajt a legjelentősebb gazdasági kárt okozó, nemzetközi szinten kiemelt, inváziós gyomnövények között tartja számon. A Sosnowsky-medvetalp az EPPO A2-es károsító listáján szerepel, vagyis veszélyessége révén a szervezet növényegészségügyi szabályozás bevezetését javasolja ellene.

Amiért az invazív medvetalp-fajok hazánkban is hírhedten híressé váltak, azok a Heracleum nemzetség tagjaira jellemző, kumarin típusú vegyületek. Az alábbi két faj hajtása egyaránt gazdag furanokumarinokban. Ezek a vegyületek napfény hatására bomlanak, és az állati, valamint az emberi bőr felszínén bőrgyulladást idéznek elő, és a képződő bomlástermékek hólyagot húznak a bőr felszínén. A felhólyagosodó bőrfelület nagyon nehezen gyógyul, és további bőrbetegségek kiindulási helye lehet. A legnagyobb koncentráció ezekből a vegyületekből a növények leveleiben van, így a levéllel történő egyszeri érintkezés is elegendő a tünetek kialakulásához. A felhólyagosodott bőrfelszín orvosi ellátása feltétlenül szükséges, ezért ha kirándulásunk alkalmával sajnos összefutottunk medvetalp-fajokkal, akkor a mielőbbi gyógyulás érdekében azonnal forduljunk orvoshoz!

Kapcsolódó cikkek:

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

Grincsfa: Mit kell tudni a róla?

2021. december 24. 07:36

Mi is pontosan az a grincsfa? Van-e valamilyen hagyománya, vagy kapcsolódik hozzá valamilyen legenda vagy mese? Miből készül? Minden, amit érdemes tudni erről az új dekorációról.

Alakítsunk ki lepkebarát kertet! II. rész - Lepkeitató és lepkeház

2023. szeptember 5. 05:40

A lepkék vonzásáról nemcsak a megfelelő növények ültetésével gondoskodhatunk, de kihelyezhetünk a kertbe egy-két olyan eszközt, amellyel sok beporzó rovart marasztalhatunk a házunk tájékán. A rovarhotelek mellé helyezzünk ki lepkeházat és lepkeitatót is!

Felelős állattartás – az ételmaradék és a házi kedvencek

2022. október 1. 05:38

Sok háztartásban előfordul, hogy az emberi fogyasztásra szánt és megmaradt élelmiszerek és ételek rendre a ház körül élő állatok – kifejezetten a kutya és a macska – táljában kötnek ki. Ha tisztában vagyunk házi kedvenceink alapvető életműködéseivel, és tudjuk, melyik étel elfogyasztása okozhat számukra problémát, akkor alapvetően ezzel nincs semmi baj, mégis…

Mindent a hóvirágról

2019. február 23. 05:36

Én még ahhoz a szerencsés generációhoz tartozom, akiket gyerekkorunkban a szüleink jól felöltözve bepakoltak a kocsiba, elfurikáztunk az erdőszélre, és egy hatalmas kirándulás alkalmával szép kis csokor hóvirágot vihettünk haza emlékbe. Kisiskolás korom óta a hóvirágot tartom az egyik legbájosabb és legkülönlegesebb növénynek, róla szól ez az összefoglaló.