Ház, táj blog

Elindult a hazai idénymunka kereső portál

AM Sajtóiroda

Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium. Az online felülettel a tárca arra hívja fel figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség.

Nagy István agrárminiszter szerint a mostani nehéz időszakban sajnálatos módon a vendéglátásban, a turizmusban vagy éppen a szolgáltató szektorban a megélhetésüket elveszítő embereknek, illetve a nappali kurzus nélkül marad felsőoktatási hallgatóknak a hazai mezőgazdaság most különösen nagy mennyiségben tud munkát biztosítani.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy az élelmiszeripari vállalkozások és a gazdaságok az új típusú koronavírus járvány okozta rendkívüli helyzet miatt munkaerőhiánnyal küzdenek. Az Agrárminisztérium a helyzet enyhítéseként és egyik megoldásaként online platformot hozott létre, ahol az élelmiszer alapanyagot előállítókat és termelőket köti össze a potenciális munkavállalóikkal.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A tárca célja, hogy ebben a nehéz helyzetben az élelmiszerlánc érintett vállalkozásait támogassa a szükséges munkavállalók gyors megtalálásával. Nagy István a hazai agrár-szakmai szervezeteket pedig arra kéri, hogy a maguk eszközeivel, infrastruktúrájával segítsék a magyar gazdálkodók munkaerő iránti igényének a munkát keresőkkel való összekötését, a kereslet és kínálat összehangolását. A miniszter arra emlékeztetett, hogy április folyamán ugrásszerűen megnő a mezőgazdasági idénymunkások iránti igény.

Példaként említette, hogy a zöldség-gyümölcs ágazatban a termelés mintegy kétharmadát a szezonálisan foglalkoztatott munkaerő végzi, egyharmada pedig az állandó foglalkoztatottakhoz kötődik. Az egyes munkafázisok nagyon szűk és szoros biológiai határidőkhöz kötöttek. Egy-egy munkafolyamat elvégzésének elmaradása a teljes növényállomány megsemmisüléséhez vagy jelentős mennyiségi és minőségi termésveszteséghez vezet – hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Kifejtette: az ágazat zavartalan működése szempontjából létkérdés, hogy megfelelő mennyiségű ember álljon rendelkezésre a termelés elvégzéséhez.

Az agrárminisztérium szerint az idénymunka területén van bőven lehetőség a kapacitások betöltésére. Elvégzendő feladat akad bőven, hiszen már javában zajlanak a tavaszi mezőgazdasági előkészületek a földeken. Hangsúlyozta: a hazai mezőgazdaságnak a járvány idején is biztosítania kell az élelmiszer-ellátást. A magyar embereknek ugyanis alapvető szükséglete, hogy hozzájussanak a megfelelő minőségű táplálékoz. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a gazdák a szükséges termékeket meg tudják termelni, amihez szükség van kellő számú munkaerőre is – tette hozzá a tárcavezető.

A mezőgazdasági idénymunka kereső hírportál a www.munkaszuret.hu linken elérhető, funkciói folyamatosan bővülnek.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Fityiszt mutatnak a befektetők az afrikai mezőgazdaságnak

2018. december 2. 10:51

A kis családi farmoknak nagy szükségük lenne hitelre, azonban a befektetők húzódoznak, hiszen több államban nagyon bizonytalan a politikai helyzet, arról nem is beszélve, hogy a termények szállítása bonyolult, költséges és néha kockázatos.

Karrier a mezőgazdaságban: alakítsuk a hobbinkat megélhetéssé!

2023. július 27. 05:40

Akár a pálinkakészítés, akár a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy épp a méhészet tűnik vonzónak, a DEKRA Akademie számos kertészeti és mezőgazdasági képzést kínál azok számára, akik most vágnának bele valami újba, és azoknak is, akik meglévő ismereteiket szeretnék gyarapítani.

A Schäffer rakodók és kiegészítők hazai forgalmazója az AXIÁL Kft.

2020. december 18. 10:36

Új beszállító partner az AXIÁL Kft. kínálatában.

Milyen új szakmák vannak a mezőgazdaságban?

2024. október 16. 13:10

Az agrárium átalakulásával óriásivá nőtt az igény a digitális technológiákhoz vagy a fenntarthatósági elvárásokhoz értő szakemberekre.