Ház, táj blog

Hirdetési felülettel segítenek a termelőkön

mti

Hirdetési felülettel szeretné segíteni a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - jelentette be Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az agrártárca keddi közleménye szerint.

Az AM közleményében azt írta: a kezdeményezés célja, hogy bővüljenek a nehéz helyzetbe került magyar termelők értékesítési lehetőségei. A felület elindításának első lépéseként a termelők regisztrációját várják, ami egy egyszerű űrlap kitöltésével megtehető a hivatal https://portal.nebih.gov.hu/termelo-kereso oldalán.

A koronavírus-járvány miatt a helyi termelők többsége nehéz helyzetbe került: egyre több piac zárja be kapuit, más értékesítési felület hiányában pedig a termelők nehezen találnak vevőt terményeik, termékeik számára. Az Agrárminisztérium folyamatosan keresi a lehetőségeket e nehézségek megoldására. Az elmúlt hetekben többek között szorgalmazták a piacok megfelelő óvintézkedések mellett történő újranyitását, de a vendéglátók és közétkeztetők figyelmét is felhívták a helyi termékek előnyeire – emlékeztetett az államtitkár.

A magyar termelők segítésének egyik új eleme a „termelőkereső” felület elindítása. Az érdeklődő őstermelők és kistermelők a https://portal.nebih.gov.hu/termelo-kereso oldalon érhetik el a regisztrációhoz szükséges űrlapot. Nevük és elérhetőségeik mellett az általuk kínált főbb terméktípusokat, valamelyik szakmai azonosítójukat kell megadniuk, továbbá azt, hogy vállalnak-e kiszállítást. A vásárlók, azaz a lakosok és szolgáltatók (kereskedők, vendéglátók, étkeztetők) a későbbiekben ugyanezen oldalon tájékozódhatnak arról, hogy kik és mit kínálnak eladásra a környékükön. A kereshető adatbázis mellett az adatok térképen is megjelennek, még könnyebbé téve a böngészést.

Zsigó Róbert államtitkár kiemelte, hogy az értékesítés folyamatában az agrártárca és a Nébih nem vesz részt, a felülettel kizárólag a kapcsolatfelvétel lehetőségét szeretnék segíteni a lakosság, a szolgáltatók és a helyi termelők között. A helyi termék választása ugyanis mindenki számára előnyös. A vásárlók közvetlen környezetükben, így fenntarthatóbb módon juthatnak kiváló minőségű, magyar alapanyagokhoz, élelmiszerekhez. Vásárlásukkal pedig támogatják a nehéz helyzetbe került helyi termelőket, akik így tovább folytathatják értékes munkájukat.

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Változások a drónpilótaképző rendszerben

2022. december 2. 10:19

A Nébih módosította a pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó feltételrendszert és eljárásrendet.

Lúdtelepen igazoltak madárinfluenzát

2023. március 24. 10:24

Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Madárinfluenza Csongrád-Csanádban: új gócpontot találtak

2025. március 14. 08:10

Madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád vármegyében.

Méhpusztulást tapasztal? Hívja a zöld számot!

2019. június 27. 07:36

Hamarosan megkezdődik a napraforgó virágzása, amikor is a méhészek gyakran tapasztalják a méhcsaládok gyengülését, pusztulását. A méhelhullási esetek hatékony és szakszerű kivizsgálása érdekében az Agrárminisztérium kéri, hogy a méhészek haladéktalanul jelentsék az eseteket a NÉBIH-nek.