Ház, táj blog

Hogyan hat a koronavírus-járvány a magyar gazdákra?

Agrofórum Online

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben a gazdák szolidárisak, betartják a szabályokat – derül ki a Market Insight internetes közvélemény-kutatásából. A megkérdezett agrárvállalkozók négyötödének megváltozott a munkavégzésben eddig megszokott napi rutinja. Több mint kétharmaduk számol terményértékesítési nehézségekkel. Egyelőre a gazdaságok alig tizedében maradnak el növényvédelmi kezelések.

A mezőgazdaságot mindig is jellemző szokásos bizonytalansági tényezők sorában idén megjelent egy nem szokásos elem is: a koronavírus-járvány. A gazdák, bár kissé borúsnak látják a kilátásaikat, igyekeznek úrrá lenni a helyzeten. Bizonytalanságukat fokozza, hogy jelenleg még sok kérdésre – köztük a legfőbbre: meddig tart a pandémia – nem létezik válasz. Mindenki igyekszik a maga feleleteit megtalálni, és e szerint cselekedni. Ugyanakkor a saját gazdaságuk helyzetét jobbnak ítélik meg, mint a magyar gazdaság egészének várható kilátásait.

A földeken alapvetően kisebb a fertőzésveszély, de a szokásos munkamenet alaposan megváltozott, kezdve az előrehozott inputanyag-vásárlások megszervezésétől a kötelező higiénés és távolságtartási szabályok követéséig. Az idősebbek egy része – szem előtt tartva az őket óvó felhívásokat – tartózkodik a napi ügyek intézésétől. A középkorúak és fiatalabbak pedig arról számoltak be, hogy segítenek nekik a mindennapokban.

A Képre kattintva letölthetők a kutatás ábrái

A koronavírus-veszély a megkérdezettek négyötödének megváltoztatta a munkavégzésben eddig megszokott napi rutinját – minél nagyobb a gazdaság, annál inkább. A kisebb családi gazdaságok – ahol a lakóhely és a gazdaság központja gyakran egybeesik, és a családtagok végzik a munkát – sokkal kevesebb változtatásra kényszerülnek. A járvány következtében meghozott intézkedésekhez a túlnyomó többség alkalmazkodott, és képes elvégezni a munkáját. Elmondható, hogy a bizonytalanság ellenére a gazdák szolidárisak, és betartják a szabályokat.

A gazdák átlagosnak tartják a gazdaságuk szempontjából kulcsfontosságú döntésekhez szükséges információkhoz való hozzájutást. Elfogadják, hogy járványhelyzetben nehéz pontos tájékoztatással szolgálni, egyébként is megszokták a bizonytalanságot. Ugyanakkor számos üzletileg fontos tudnivalót hiányolnak.

A gazdaságok jelentős része már azt is számba vette, milyen hatással lenne, ha kiesne néhány munkavállalója. Több mint 50 százalékuknak komoly gondot jelentene, ha a járvány következtében munkavállalóik ötöde nem tudná ellátni a feladatait. A nagyobb gazdaságok számára ez a probléma inkább kezelhető, mint a kisebbek számára, különösen ott, ahol a családtagok segítségére sem számíthatnak.

A szántóföldi növénytermesztést illetően a megkérdezettek több mint kétharmada számol értékesítési nehézségekkel.

A növényvédőszer-ellátásban csak a gazdaságok nyolc százaléka nem számít problémákra. Egyharmaduk némi késésekkel, további egyharmaduk pedig több-kevesebb szert érintő áruhiánnyal kalkulál. Húsz százalékuk szerint pedig komoly késések várhatók.

Átalakultak a preferenciák és a beszerzési források is, felértékelődik a kereskedő szerepe a döntésben. Ha nincs a tervezett szer raktáron, a pótlást illetően a gazdák lojalitása szinte egyenlő mértékben oszlik meg a márka, a megszokott kereskedő és a növényvédelmi tanácsadó partner között. A növényvédelmi végzettséggel is rendelkező nagyobb gazdaságok ugyanakkor maguk döntenek a váltásról

A gazdaságok csaknem kétharmadában (63 százalék) a megszokotthoz képest előbbre hozzák a növényvédő szerek beszerzését, ez a gyakorlat a nagyobb gazdaságokban gyakoribb – hiszen van rá lehetőségük –, mint a kisebbek esetében. Egyelőre a gazdaságok alig tizedében maradtak el növényvédelmi kezelések.

A gazdaságok 10 százaléka számolt be arról, hogy az eredeti tervekhez képest változások lesznek a vetésszerkezetükben.

A Market Insight Kft., a mezőgazdaságra szakosodott magyar tulajdonú piackutató március 21. és 31. között pro bono közvélemény-kutatást végzett az agrárvállalkozások körében arról, milyen hatással van gazdálkodásukra a koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet. Internetes adatfelvétel útján 715-en válaszoltak, közülük 420 szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó döntéshozó. Partnerek az Agrárágazat, az Agroinform és az Agrofórum voltak.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Megnyitotta kapuit a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben

2019. január 20. 08:49

A Nemzetközi Zöld Hét 93 éves történetében az idén mutatkozik be a legtöbb kiállító, 61 országból 1750-en. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik, ami szintén rekord. Magyarország előkelő helyen, Franciaország és Lengyelország mellett kapott helyet.

Egy új akkumulátor-technológia mindent megváltoztat az agráriumban is

2023. október 12. 10:10

A nátrium-ion akkumulátor fejélesztését sokáig beárnyékolta a lítium-ion akkumulátor. Ez azonban megváltozni látszik, a kínai akkumulátorgyártók már megkezdték a tömeggyártást, és már használnak nátrium-ion akkumulátorokat az elektromos autókban.

Idén is árvíz fenyegeti a mezőgazdaságot Amerikában

2020. március 20. 13:47

Az Egyesült Államok 23 államában jósolnak jelentékeny tavaszi árvizeket az időjósok. Ezekre az északi sík területektől egészen a Mexikói-öbölig lehet számítani, különösen Észak-Dakota, Dél-Dakota és Minnesota egyes részein.

Gazdaságátadás, nemzedékváltás – az AGRYA és az AgroStratéga közös kutatása

2018. július 17. 13:44

Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések.