-3℃ -4℃
január 7. Attila, Ramóna, Rajmund, Bálint
Ház, táj blog

Ingyen hitel segíti a gazdákat

MTI

Ingyen hitelhez juthatnak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerda reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.

Az államtitkár hangsúlyozta, a járványhelyzetben a legfontosabb, hogy biztosítsák a gazdák likviditását, aminek az egyik leghatékonyabb eszköze az Agrár Széchenyi Kártya hitellelhetősége. Az elmúlt években is 200 milliárd forint értékben helyeztek ki ilyen hiteleket a bankokon keresztül. Hozzátette, az év végéig megkötött új hitelszerződéseknél a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millió forintról 200 millió forintra növelték, és az agrártárca költségvetéséből kamat-, illetve költségmentessé alakították a konstrukciót.

Feldman Zsolt az anyagi támogatás mellett a legfontosabb segítségnek az értékesítési lehetőségek biztosítását nevezte. Ezért, mint mondta, figyelemre méltó a Nébih online piactere, ahol a termelők és a fogyasztók találkozhatnak. Az államtitkár az interjúban arra biztatottnak minden termelőt és fogyasztót, hogy keressék ezeket az online lehetőségeket, hiszen biztonságos felületet nyújtanak a kereskedésre.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Legfontosabb élelmiszercímkék és jelentésük

2025. december 20. 05:40

A termékcímkén megkülönböztető jelzések, bizonyos esetekben lényeges számadatok szerepelnek, amelyek együttesen csak arra a terméktípusra jellemző tulajdonságokat jelölnek.

Itt a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program szabályozása

2022. október 31. 09:46

A hitel akár 3 éves futamidővel is felvehető, lehetőséget biztosítva ezzel a likviditási- és jövedelmezőségi problémák kigazdálkodásához.

Eddig több mint 135 milliárd forintot helyeztek ki Agrár Széchenyi Kártyán keresztül

2019. április 9. 05:47

Több mint 7000 agrárvállalkozás használja napi szinten az Agrár Széchenyi Kártyáját, a konstrukció 2011. évi meghirdetése óta több mint 135 milliárd forint kedvező finanszírozási lehetőséghez jutottak az agrárszektor vállalkozói.

Több mint 54 milliárd forint kedvezményes hitelt igényeltek

2020. július 8. 08:02

Az ágazat modernizációs folyamatait jelzi, hogy 2020 első negyedévben 30,8 százalékkal bővült a beruházások volumene, amely a kedvező hitelkörnyezetnek köszönhető.

Hétfőtől már igényelhető az ingyenhitel

2020. április 28. 09:17

A kiemelt támogatások a 2020. december 31-éig hatályba lépett Agrár Széchenyi Kártya hitelügyletekre vehetők igénybe.