Ház, táj blog

Kertészt kapájáról

Agrofórum Online

Berontott ajtónkon a szép tavasz, itt az ideje a kinti munkák megkezdésének. Házikertünk környezetének rendben tartásához és a veteményeskertünkben nevelt növények gondozásához körültekintően kell megválasztanunk sok évig szolgáló munkatársainkat, a szerszámainkat.

Mint ahogy sok más dologban, itt sem a mennyiség számít: nem szükséges egy nagyáruház legszélesebb kínálatából a lehető legtöbb szerszámot beszerezni és elfoglalni vele a fél garázst vagy melléképületet. Viszont azt a néhány segédeszközt, mely a célunknak és teherbírásunknak a legmegfelelőbb, körültekintően kell kiválasztanunk.

A kiválasztott szerszámoknak mindenekelőtt tartósnak, megbízhatónak és masszívnak kell lennie. Ennek a kritériumsornak eleget tevő bármilyen szerszám egyszeri alkalommal nagyobb kiadást jelenthet, de a veteményeskertünket sem 1-2 évre terveztük kialakítani; hosszú távon a befektetett összeg megtérül. A megbízhatóságon és költségeken kívül a vásárlás előtt érdemes végiggondolni egy harmadik tényezőt: célszerű a leendő szerszámunkat „testreszabni”: saját méretünkhöz és a kert méreteihez képest is. Ha ezt elsőre nem tudjuk megítélni, inkább válasszuk a kisebbet, így lehetőségünk van felmérni saját munkabírásunkat is – hiszen megeshet, hogy több órán keresztül is igénybe vesszük az adott eszközt -, és a házikert nehezebben hozzáférhető zugaiban is könnyebben boldogulunk vele.

A kiválasztott és már használatba vett szerszámaink megfelelő tárolása és karbantartása is azt a célt szolgálja, hogy minél hosszabb ideig használhassuk őket. A tárolást úgy érdemes megoldani, hogy a legegyszerűbben kézbe vehetők legyenek, de ami ennél is fontosabb, hogy jól áttekinthető legyen az elhelyezésük. A nagyobb nyelű szerszámok egyszerű falnak döntése többször eredményezhet dominószerű borulást, ezért ezeknek az eszközöknek alkalmasabb lehet a falra akasztás.

A kisebb szerszámaink könnyen rendszerezhetők polcokon vagy rekeszekben. A tároláskor ügyelnünk kell a száraz és lehető legtisztább körülményekre a tárolóhelyiségben. Érdemes ősszel alaposan megtisztítani a szerszámokat minden szennyeződéstől és a tárolóhelyiséget is kitakarítani, hogy a „téli álom” után tavasszal használatra kész állapotban legyenek. A nyeleket mosószeres vízzel meg kell tisztítani minden szennyeződéstől, száradás után csiszolópapírral szálkamentessé és sima felületűvé csiszolhatjuk. Sokszor kézbe vett szerszámaink nyelét faápoló szerrel vagy lenolajjal is bekenhetjük.

A kopott vagy repedt nyelű szerszámoknak cseréljük ki a nyelét. Előfordul, hogy a fémrészek megrozsdásodnak: durva kefével vagy smirglivel eltávolítható a rozsdaréteg. Ezt megelőzhetjük, ha a hosszabb téli tárolás előtt a fémrészeket bezsírozzuk, vagy ládában tartás esetén egy darab faszén is megóvja őket a rozsdától.

Most vegyük sorra, milyen szerszámokra lesz szükségünk a csatatéren.

Ásó

Az ásó egy kertész eszköztárából sem hiányozhat. Legfontosabb feladata, hogy fellazítsuk az összetömörödött talajt vagy szántatlan területet készítsünk elő a növényeink érkezésére. Ezenkívül nagyobb növények kiemelésénél is szükségünk van rá. Kiválasztásakor győződjünk meg róla, hogy az ásólapot rozsdamentes nemesacélból kovácsolták, felülete alaposan megmunkált és fényezett, könnyen forgatható és elég éles.

A műanyagból vagy egyszerű acéllemezből készült ásólap nem szolgál minket sokáig, könnyen elhajlik. . A jó ásók nyele keményfából (bükk, tölgy, gyertyán, kőris) készült, csiszolt, és a végén keresztben is van markolata (ez a tárolásnál is segítségünkre lehet, így feltehető például falon lévő két szegre is). A lestrapabíróbb ásókat több ponton rögzítik a nyeléhez, nyéltartó hüvelyük hosszabb szakaszon támasztja a nyelet.

Ásóvilla

Elengedhetetlenek a nehezebben művelhető, összetömörödött talajok lazításakor. Segítségével a talaj mélyebben fekvő rétegeit is meglazíthatjuk. Kiválasztásakor – az ásóhoz hasonlóan – itt is érdemes a kovácsolt nemesacél mellett dönteni, fogai legyenek laposak, erősek, nyele keresztmarkolattal végződjön. Hasonló feladatot lát el a fogaskapa, melynek további előnye, hogy 20 cm mély lazítás mellett sem keveri össze a talaj természetes rétegeit, és nem rombolja a talajszerkezetet.

Gereblye

A talaj elegyengetésénél és a talajfelszín porhanyításánál van rá szükségünk. Kiválasztásakor válasszunk hosszú nyelű, polírozott nemesacél gereblyét. Habár ma már kaphatók műanyagból készült változatok is, döntsünk a tartósabb mellett, amennyiben nehezebben kezelhető, tömör talajjal kell dolgozni. A talaj előkészítéséhez érdemes közepes vagy nagy méretű, 10-14 fogú gereblyét választani, emellett érdemes egy kisebb gereblyét is tartani a zöldségsorok közti finomabb manőverekhez.

Kerti kapa

Az ágyások talajának lazítása mellett a kelő gyomok gyérítésére használjuk. A kengyelkapa erősebb gyökerű gyomnövények, nagyobb fűcsomók eltávolítására és nehezebb talajmunkák elvégzésére használható. Kiskerthez válasszunk keskenyebb kapafejű szerszámot a különböző szélességek közül, nyele készüljön kőrisfából. A villáskapa egyik oldalát a kengyelkapához hasonló munkákhoz, a másik oldalát – kettő vagy három acélfogával – a talaj lazítására használhatjuk.

Lazítóvilla

Rendkívül sokoldalúan használható kerti szerszám. A karmos talajlazítóhoz (vagy más néven kézikultivátorhoz) hasonlóan az ágyás előkészítésében játszik nagy szerepet. Hajlított, gömbölyűre vagy laposra kovácsolt fogaiból általában három vagy négy található a keményfából készült nyelén.

Ültetőlapát

Beszédes neve nem rejt titkot: a palánták vagy kisebb dísznövények, gyógynövények ültetésekor használjuk. A kis ásóra hasonlító, rövid nyelű kéziszerszám fémlapja masszív, mégis könnyű, eleje éles. Legjobb, ha nyele kőrisfából vagy bükkfából készült.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Legfontosabb élelmiszercímkék és jelentésük

2025. december 20. 05:40

A termékcímkén megkülönböztető jelzések, bizonyos esetekben lényeges számadatok szerepelnek, amelyek együttesen csak arra a terméktípusra jellemző tulajdonságokat jelölnek.

Az élelmiszer-védjegyek jelentősége

2025. december 16. 05:40

Az élelmiszerek csomagolásán sokféle jelölés jelenik meg, amelyek a termék előállításának, életútjának, vagy akár csomagolásának minősítését is jelzik.

Vigyázzunk a tűzifacsalókkal!

2025. december 11. 05:40

Tűzifa vásárlás előtt erősen javasolt, hogy minden esetben ellenőrizzük a hirdetésben vagy a hirdető weboldalán feltüntetett adatokat.

A lúd, az újbor és Márton

2023. november 11. 05:40

Szent Márton, a tours-i püspök, a fegyvertelen katona, hazánk védőszentje, az újbor bírája – honnan ered ez a sokszínű, régi kultusz? Hogy kapcsolódik mindez egyetlen emberhez?

kertünkbe látogató madarak megismerése! A szajkó és a fakopáncsfajok

2022. február 2. 04:36

Ismét a nagyobb testű, etetőt látogató madaraké a szerep! Ismerkedjünk meg közelebbről a kiváló utánzóművész szajkóval, a fák doktorával, a nagy fakopánccsal, az erdőkhöz hűséges közép fakopánccsal és a vékony ágakon is táplálkozó kis fakopánccsal!

Készítsünk csalánlevet a növényeink számára!

2022. május 30. 06:37

A csalánlé elriasztja a kártevőket, ha a növény levelére permetezzük, de kiváló zöldtrágyaként is alkalmazható, ha öntözéssel juttatjuk ki. Hogyan készítsük el otthon, és milyen töménységben alkalmazzuk?

Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – Cinegefélék II.

2021. november 30. 07:36

Sokféle madárfaj látogathatja a kikészített eleséget a téli időszakban. A cinegefélék közül nemcsak a szén- és kék cinegével, de ritkább fajokkal is találkozhatunk. Ismerjük meg közelebbről a fenyvescinegét, a búbos cinegét, a kormosfejű cinegét és a lazúrcinegét!