Házikert

Díszkáposzta termesztése cserépben és ágyásban

Agrofórum Online

A díszkáposzta-termesztés kitűnő ötlet arra, hogy viszonylag rövid idő alatt egyedi színeket varázsoljon a kertjébe, a teraszára, a bejárati ajtaja elé vagy az ablakpárkányára. Ez a színpompás növény ugyanis nem csak a virágágyások, de a konténerek, cserepek és balkonládák színesebbé tételére is kiválóan alkalmas.

Ezek az egynyári növények valóban tökéletes választásnak bizonyulnak az évszak végén megjelenő növényeink intenzív színpalettájának bővítéséhez. A káposztafélék megérik az árukat, mivel nem csak hogy képesek virágozni ősszel, de valóban jól is érzik magukat a hidegebb őszi levegőn. A díszkáposzta akár -10 fok alatti hőmérsékleten is képes megélni, ami azt jelenti, hogy sok helyen az ágyásokban és a cserepekben még november után is életben maradhat.

A díszkáposzta-termesztés szépségei

A hagyományos kerti káposzta rokona, de van néhány markáns különbség közöttük. Egyrészt, bár technikailag ehető, az íze sokak szerint meglehetősen keserű.

De ha lenyűgöző színéről, formáiról és megjelenéséről beszélünk, akkor egy egészen más „osztályba” tartozik a káposztafélék között. A zöld, piros, fehér, rózsaszín és lila árnyalataiban pompázó díszkáposzta különleges lombozatával, és semmihez sem fogható megjelenésével egyedi látványt nyújt a legegyszerűbb kertben, és a legkisebb ablakpárkányon vagy teraszon is, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy késő ősszel éli a legszebb időszakát, épp akkor, amikor a legtöbb egynyári növény fonnyadásnak indul.

Díszkáposzta termesztése

A díszkáposztát általában a helyi faiskolákban és kertészeti áruházakban lehet beszerezni, többnyire a nyár végén, vagy kora ősszel, de a termesztésüket magvetéssel is elkezdhetjük otthonról, ha nem akarunk nagyobb összeget áldozni a növények vásárlására. A magról való vetés ugyan kicsit több időbe telik, de sokak szerint jóval gazdaságosabb, mint cserepes növényt vásárolni.

díszkáposzta

Általában körülbelül 12 hét alatt éri el a végleges nagyságát és igazán telt, mély színét. A legideálisabb növekedésre akkor számíthatunk, ha az őszi hónapokban igazán hűvösre fordul az idő. Amennyiben augusztus végén vetjük el a magokat, akkor a növények az őszi szezonban érik el a legszebb formájukat.

A vetőmagokat szabadföldi ágyásokban vagy cserépben elvetve és jól megöntözve indítsa el a gyors csírázás elősegítése érdekében. A díszkáposzta a termékeny, jó vízelvezetésű talajban fejlődik a legjobban. Ezt szem előtt tartva, a talajhoz adott extra tápanyagokkal felgyorsíthatja a növekedést.

Cserepek és konténerek/balkonládák esetében a legjobb eredmény érdekében használjon jó minőségű virágföldkeveréket, az ágyásoknál pedig ügyeljen arra, hogy az ültetési terület rengeteg komposztot kapjon az optimális tápanyagellátás érdekében.

Amint a növények elérik a 4-6 hetes korukat, a növekedés elősegítése érdekében néhány hetente trágyázzon, ám ne feledje, a teljes érettséget követően csak kevés trágyázást igényel a növény. 

Próbálja ki Ön is a díszkáposzta-termesztést, és telepítsen meseszép díszkáposztákat az őszi színekben játszó kertjébe!

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Fát ültetne a kertbe? Ezeket a hibákat később már nehéz kijavítani

2026. szeptember 27. 11:10

A rosszul megválasztott fa évekkel később okozhat gondot. Mutatjuk, mire figyeljen a fajválasztástól az ültetésig.

Kerítés helyett is megfelel ez a méltatlanul kevésre tartott növény

2026. szeptember 27. 09:10

Ha nem akarjuk kerítéssel lezárni a telkünket, szóba jöhet egy természetesebb és esztétikusabb megoldás a kökénycserje alkalmazásával.

Miért fullad minden évben kudarcba a veteményes?

2026. szeptember 27. 05:40

A veteményes attól lesz jó, hogy olyan rendszert hozunk létre, amelyben a növényeknek esélyük van jól működni.

Ezzel az öntözési hibával végleg tönkreteheti a hortenziáját

2026. szeptember 26. 11:10

Lekonyult a hortenzia levele? A túlöntözés éppen olyan veszélyes lehet, mint a kiszáradás. Mutatjuk, hogyan kerülheti el a bajt.

Bokashi komposztáló – Komposztálás 5 egyszerű lépésben

2022. szeptember 10. 06:34

Hogyan készül a Bokashi komposzt, és miért hatékonyabb ez a megoldás, mint a többi komposztálási módszer?

Ezek a növények a telet is kibírják az erkélyen

2026. január 23. 11:10

Szürke, ködös idő, korai sötétedés. Mivel lehet egy kis színt vinni a télbe a ház körül? Nem kell, hogy az erkély elhagyatott legyen télen.

Kelbimbó termesztése: Minden amit tudni érdemes

2022. június 29. 14:36

A káposztafélék családjába tartozó kelbimbó kiváló tápanyagforrás.

12 szúnyogriasztó növény

2022. május 10. 07:37

Tudja, hogy melyek a leghatékonyabb szúnyogriasztó növények?