20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Házikert

Hogyan védhetem meg a kertem bio módon a hangyáktól?

Agrofórum Online

Hangyaügyekben a tavasz és a nyár eleje mindig forgalmas időszakunk. Ekkor jelennek meg a legtöbbször és özönlenek be a házba, kertben a növények közé, vagy a járda réseinél menetelnek. Nem kis feladat elé állítva a kerttulajdonosokat.

Már azt sem lehet mondani, hogy a hangyák akkor jelennek meg a lakásban, ha morzsát szórunk a földre. A hangyák a kertben bárhol tanyát verhetnek, és akkor ott a feladat, hogy kordában is tartsuk őket.

Régóta ismert tény, hogy a levéltetvek a hangyák tehenei, tehát ahol hangya van, ott levéltetű is és fordítva. Ami nem jó hír a biokertben gondolkodóknak. Az évek során rengeteg dolgot kiteszteltünk és most is van olyan blogon olvasott ötlet, melyet egyik régi olvasóm tesztel éppen, mondván, ha a blogon írták úgy is van: a banánhéj. Bár ezt kétlem, hogy az eldobált banánhéj megvéd a hangyáktól és a csigáktól, de majd erről is beszámolok, ha az olvasómnak sikerült!

Fahéj és a fahéj-, levendula- és citromfű-illóolaj

Régóta kitesztelt megoldás lehet a fahéj és más illóolajok keverékéből készült permet a hangyák útvonalába. Mivel az erős illatok megzavarják a tájékozódásukat, így elkerülik a befújt részeket, mint az ajtók, küszöbök és más felületek.

Cukorszirup az édesszájú hangyáknak

A hangyák szeretik az édes ízeket, és így, ha az útvonalukba cukorszirupos tálkát teszünk, akkor hamar belemásznak és többnyire ki nem jönnek már belőle. Persze ez nem lesz hosszútávú megoldás, ahogy az illóolajos, vagy akár a fokhagymás olaj kipermetezése sem, csak ideig-óráig működő házi megoldás.

A hangyák szeretik az édes ízeket (fotó: Pixabay)

A sütőpor már a bolyban fejti ki hatását

Bár fontos megjegyezni, hogy vannak hazánkban védett hangyabolyok, a sütőporos megoldás a nem védett hangyafajoknál alkalmazható. A hangyák behordják a sütőport a fészekbe, és ahogy megeszik és elkeveredik a nyálukkal, a hangyák felfújódnak és elpusztulnak.

Nedves kertrészeket készítsünk!

Mivel a hangyák a meleg és száraz kertrészeket kedvelik, így ha rendszeresen öntözünk, akkor a hangyák is várhatóan odébbállnak. Ez a nyári kánikulában sem utolsó szempont, hiszen a növények is jobban érzik magukat, ha a környezetük párásabb, nedvesebb.

Kréta és a régi rézérmék

A krétapor leszórása is megoldás lehet, ugyanúgy, mint időszakosan a szódabikarbóna vagy a fahéjőrlemény kiszórása. A rézérmék vagy réz tárgyak is a hangyák távoltartására alkalmasak lehetnek, melynek tesztelését őszintén szólva mostanában fogom elkezdeni, és ugyanígy a rézháló is most kerül bevetésre a kártevők ellen a magaságyás szélein. Ha sikerrel járok, akkor be fogok róla számolni, hogy mennyire igaz, vagy csak városi legenda!

Hogyan vonjunk le következtetéseket helyesen egy aszályos év után?

2026. szeptember 26. 05:40

Egy jól megtervezett kert nem attól jó, hogy egyáltalán nem reagál az aszályra. Hanem attól, hogy képes alkalmazkodni hozzá.

Ősszel változik a szobanövények igénye

2026. szeptember 25. 11:10

Rövidebb nappalok, kevesebb vízigény, szárazabb szobalevegő: ősszel több ponton is változik a szobanövények gondozása.

Még szeptemberben tegye meg ezt a karácsonyi kaktusszal, és nem fog csalódni benne

2026. szeptember 25. 09:10

A karácsonyi kaktusz onnan kapta a nevét, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idején kezd el virágozni. Feltéve, ha nem feledkezünk meg egyetlen fontos dologról.

A „minél több víz, annál jobb” kertészeti tévhit, ami tönkreteszi a növényeit

2026. szeptember 25. 05:40

Az egészséges kertben a víz nem ellenség és nem is csodaszer. Egy erőforrás, amellyel meg kell tanulnunk jól gazdálkodni, úgy mint a talajjal.

Így válasszunk kerti bútort!

2023. július 19. 05:38

Vajon mitől lesz valóban jó egy kerti bútor? Lássuk, hogy mire érdemes odafigyelni a vásárlás előtt!

Mit vethetünk még májusban?

2022. május 13. 05:36

Az összes tökfélét ebben az időszakban, május első felében vetem fészekvetéssel szabadföldbe, pontosabban magaságyásba.

Tavaszi kertitó ápolás

2021. április 12. 13:12

Itt a tavasz és a kerti tavunkra is kell pár órát szánni ilyenkor. A legtöbbször mi tavasszal állunk neki az átültetéseknek, esetlegesen a tófólia javításának vagy épp más szükséges munkának.

Magaságyás júniusi teendői: mit vethetek és mit szüretelhetek?

2021. június 9. 11:03

A magaságyás azok közé a termesztési módszerek közé tartozik, melyek más izgalmakat rejtenek, mint a szabadföldi termesztés, mások az érési idők és gyakorlatilag minden más. Akár a fajtára jellemző termesztési idők is lerövidíthetők a kiegyensúlyozott vízgazdálkodásnak és tápanyagnak köszönhetően.