Házikert

Kell-e a rózsa metszése ősszel?

Agrofórum Online

A rózsa metszése ősszel ellentmondásos és megosztó: van aki szerint kell, van aki szerint véletlenül sem szabad. Nézzük a hiteket-tévhiteket sorjában!

Valaha én is a tavaszi és nyári metszés híve voltam, de valahogy nem adta azt a virágmennyiséget a foglalkozás ellenére egyik tövem sem, úgy ahogy elvártam volna. Bár kertészként az ember tudja, hogy az elvárás egy dolog, számos egyéb tényező is kell ahhoz, hogy szép rózsatöveink legyenek.

Rózsa metszése ősszel mi szól mellette?

Minden évben a parkrózsáimon azokat a hajtásrészeket, melyek már nem tudnak megfásodni, egészen visszavágom, hogy új zöld, friss hajtások jöjjenek rajtuk tavasszal. Így nem fagynak vissza a vékony zöld részek, szépen át is telelnek.

Nem mellesleg, mióta az erős őszi metszés híve vagyok, azóta a diplokarponos levélfoltosodásnak is megálljt tudok parancsolni!

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tövig visszavágjuk a rózsákat, hanem csak odáig, hogy a fás részek maradjanak többnyire. Főleg magasabb törzsűekre nevelteknél lehet szépen dolgozni ezzel a módszerrel. Emellett a parkok és közterek rózsáit is hasonló elv szerint metszik, csak ott sokkal közelebb a talajszinthez, alig pár rügyet hagynak meg.

Fehér rózsa metszése ősszel
A magastörzsű rózsáknál is érdemes ősszel metszeni! (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szirmok-gyar-homaly-levelek-750829/)

Ha túl sűrűek a hajtások

Az évi háromszori metszés mellett az az érv is szól, hogy ha túl sűrűek a tövek, akkor érdemes megritkítani. A harántirányban befelé álló hajtásokat metsszük ki, csonkot ne hagyjunk, mert visszaszárad és sok esetben az egész ágrész elhalásához is vezethet!

Tudom, hogy egyidőben a csonkok hagyása nagyon divatos volt. Ez dísznövényeknél és gyümölcsfáknál is gyakori tendencia volt és számos magánkertben látom még mindig ezt a módszert, de higgyük el, hogy ez nem jó! A csonkok gyakorlatilag mindig visszaszáradnak és a legnagyobb probléma nemcsak a púposszú odaköltözése a növényi sebekhez, hanem az is, hogy a visszaszáradás nem áll meg, és elindul maga a tő többi ágrendszere felé is. Ha szép metszfelületet készítünk és teljesen az elágazásnál vágjuk vissza a rózsát, akkor szép forradások képződnek, és sokkal kevesebb elhalt ágrész lesz tavaszra vagy őszre.

A magastörzsű rózsáknál is érdemes ősszel metszeni!

Ennek az a magyarázata, hogy minél ritkábban metszünk, annál magasabbak lesznek a tövek, és a végén szinte kezelhetetlen lesz a rózsa, mind esztétikailag, mind növényvédelmileg.

Trendek, amelyek átformálják a kerteket: ez lesz a divat idén

2026. január 18. 11:10

A kert 2026-ban már több mint hobbi: élelmiszerforrás, ökológiai tér és feltöltődés egyben.

TOP 10 téli teendő a kertben

2026. január 18. 05:40

A tudatos téli kertmunka nem a folyamatos beavatkozásról, hanem az előrelátásról, a védelemről és a tervezésről szól.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Aktuális tél végi feladatok: metszés és tápanyag-utánpótlás

2020. február 12. 10:36

Metszés közben vizsgáljuk át a fák törzsét, ágait, így meggyőződhetünk róla, hogy van-e pajzstetű fertőzés, vagy áttelelő takácsatka tojás a növényeken.

Gépi metszés és ritkítás sohasem önmagában!

2020. február 1. 08:00

Avagy, hogyan illeszthetők be a gépi műveletek a fitotechnikába?

Menthető még a beteg öreg cseresznyefa?

2024. december 3. 04:37

Öreg cseresznyefa rossz állapotban van kertünkben, azzal kapcsolatban kérem véleményüket. Mit érdemes vele kezdeni, egyáltalán menthető-e? Nagyon finom termése van és bőtermő. Milyen rovarölő szereket használjak, és hogyan kezeljem?

Mitől foltosodik a szőlő levele?

2018. július 12. 06:43

B. Éva kérdése: Szeretném megtudni mitől foltos a szőlő levele? Nem volt permetezve.