Kiskerti teendők

Szerelemvirág teleltetése: ezért kerüljük az átültetését!

Agrofórum Online

A szerelemvirág egyszerre elegáns és könnyen gondozható növény, amely nyáron szemet gyönyörködtető virágokat hoz. Teraszon, kertben vagy akár szobai teleltetéssel is nevelhető.

A szerelemvirág (Agapanthus) az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozik, és Dél-Afrikából származik. Nevét a görög „agape” (szeretet) és „anthos” (virág) szavakból kapta, így nem meglepő, hogy a romantika és szeretet jelképeként is ismert.

Mutatós virágzat

A szerelemvirág hatalmas, gömb alakú virágzata számos apró tölcséres virágból áll, amelyek kék, lila vagy fehér színben pompáznak. Virágai nyáron, általában június és augusztus között nyílnak, hosszan díszítve a kertet.

Napimádó szépség

Bár félárnyékban is megél, a legjobban napos helyen fejlődik, és annál több virágot hoz, minél több napfényt kap. Ideális választás mediterrán hangulatú kertekbe vagy dézsás növényként teraszokra.

A szerelemvirág szívós és szárazságtűrő

Az Agapanthus kifejezetten jól tűri a szárazságot, mivel húsos gyökerei képesek vizet tárolni. Ezért kifejezetten jó választás olyan helyekre, ahol kevés az öntözési lehetőség.

Kerti és dézsás növényként is tartható

A hidegebb éghajlatokon, például Magyarországon, érdemes cserepes növényként nevelni, hogy télire védett helyre (pl.: hűvös, világos pincébe vagy verandára) lehessen vinni.

Ültetés

A szerelemvirág akkor virágzik a legszebben, ha hosszabb ideig zavartalanul növekedhet ugyanabban a cserépben. Átültetni csak akkor szükséges, ha a növény kinőtte a cserepet, vagy a gyökerek túl sűrűvé váltak. Az átültetést és a tőosztást tavasszal, lehetőleg március-áprilisban végezzük.

Cserép kiválasztása

A szerelemvirág gyökerei jelentős nyomást gyakorolhatnak a cserépre. Ezért kerámia helyett ajánlott masszív fa- vagy műanyagcserepet választani. A cserép alján lévő vízelvezető lyuk elengedhetetlen.

Örökzöld fajok

Az Agapanthus praecox és az Agapanthus africanus a melegebb, tengerparti éghajlatot kedvelik és hazánkban csak cserépben nevelhetők.

A fagyok előtt világos, 5-8 °C-os helyiségbe vigyük be őket. Tartsuk a földjüket enyhén nyirkosan, és kerüljük a túl magas hőmérsékletet, ami rontja a következő évi virágzást.

Nyáron lombhullató fajok

Az Agapanthus campanulatus és a hibrid Headbourne fajok valamivel fagyállóbbak és enyhe éghajlaton kiültethetők a szabadba. Szabadföldbe ültetett példányoknál terítsünk a tövükre lombot vagy fakérget, hogy védjük őket a fagyoktól, különösen az első évben.

Jelentése és szimbolikája

A szerelemvirág a szeretetet, barátságot és hűséget szimbolizálja, ezért gyakran választják esküvői csokrokba és romantikus ajándéknak.

Mérgező

A növény mérgező nedvet tartalmazhat, amely érzékeny bőrűeknél irritációt okozhat.

Így készítse elő a télre a mocsári hibiszkuszt

2026. október 15. 16:10

A mocsári hibiszkusz elképesztő méretű virágaival hódítja meg a kerttulajdonosok szívét. Minimális felkészítéssel gond nélkül telel át. Erre a néhány dologra kell odafigyelni.

Őszi kertészkedés újragondolva: mit kell valóban elvégezni, és mit hagyhatunk el?

2026. október 15. 05:40

Az őszi kertészkedés újragondolása nem azt jelenti, hogy mindent hagyjunk magára. Inkább azt, hogy felismerjük a valóban szükséges munkákat.

Mi ásott lyukat a kertemben? Mostantól könnyen azonosíthatja a károsítókat

2026. október 12. 09:10

Sok kerttulajdonos ébredt már arra, hogy a kertje, udvara tökéletes pázsitját valami feldúlta, összelyuggatta. A károsító azonosítása nem túl nehézkes.

Ha rózsát ültetne, most éppen alkalmas rá az idő

2026. október 8. 16:10

A rózsák igazi ékkövei a kertnek, örök klasszikus dísznövények. Ha szeretnénk néhány tővel gazdagítani a kertet, most ősszel meg lehet tenni.

Hogyan segíthetek a száradó levélzetű olajfán?

2026. szeptember 17. 04:36

Mentettem egy olívafát a virágostól, tanácsot szeretnék kérni, hogyan segítsek rajta? Teljesen egyben van a földje, csontszáraz. Át szeretném ültetni, igényel-e speciális földet?

Mikor vihetők ki a szabadba a beteleltetett dísznövényeink?

2022. május 8. 04:36

Szeretném megtudni, hogy a dísznövények kihelyezése a kertbe mikor tekinthető biztonságosnak a teleltetés után?

Magnóliát átültetni? Lehet, de nem érdemes sokáig halogatni

2026. október 7. 11:10

Nem lehetetlen új helyre költöztetni a magnóliát, de nem is tartozik a könnyen átültethető díszfák közé. A gyökérzet sérülése a legnagyobb kockázat.

Miként kezeljem az elszürkült és megrágott levelű leandert?

2023. november 11. 04:37

Az idén ajándékba kapott leandertő levelei nagyon furcsák, szürkés színűek, és valami rágja is. Mit tudok vele tenni, ha meg akarom menteni? Hogyan kezeljem?