Házikert

Kitozán: izgalmas bio megoldás a rovarkártevőkre?

Agrofórum Online

Az utóbbi egy-két évben derült fény egy már itthon is kapható biokészítmény-összetevőre, a kitozánra. Nézzük mit is érdemes tudni a kitozánról, és miért cseng egybe a kitinnel, mely a rovarokat védő “burkolat”!

A kitozán egy rendkívül érdekes termék, mert alapvetően az ízeltlábúakhoz köthető biológiai anyag.

Kitin és kitozán

Érdekessége, hogy először nem is a rovarok elleni védelemnél jelent meg, hanem a szépségiparban.

A kitozánt a kitin deacetilezésével állítják elő, amely egy természetes poliszacharid, főként rákfélék külső vázában található. A kitozán szerkezete hasonlít a cellulózhoz, de tartalmaz amino-csoportokat, amelyek felelősek egyedi tulajdonságaiért, például az oldhatóságért savas környezetben

– írja a Well&Fit.

A kitozán története a kitin felfedezésével kezdődött 1811-ben, amikor egy francia professzor kivonta ezt az anyagot a gombákból. Ekkor kapta a görögül „borítékot, takarót” jelentő kitin nevet is. Az 1800-as években a kitin valódi sikertermékké vált, így megpróbálták minél többféle forrásból előállítani, például tengeri állatok páncéljából is. A XX. század első felében a különböző hidratációs kísérletek közben fedezték fel a kitin mellett a kitozánt is, amely számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik, például megköti a táplálékkal elfogyasztott zsírt. Ezért is tudott hamar a szépségiparba is betörni ez az anyag.

De mi a helyzet a rovarkártevőkkel?

A kitozán biológiailag lebomló és nem mérgező, így környezetbarát alternatíva számos hagyományos anyaghoz képest. Ez a tulajdonság különösen fontossá teszi a fenntarthatóság szempontjából.

A kitozán alapú rovarellenes készítmények hatásmechanizmusa a következő: a készítményt a növényre kijuttatva egyfajta védőburokkal látjuk el. Ezáltal a növény a kitozán anyaga miatt úgy érzékeli, hogy megtámadták és elkezdi megvastagítani a szöveteit, hogy védelme legyen a rovarkártevők ellen. És bár tévúton jár a növény, de hatásában mégis azt eredményezi, hogy a szívogató rovarok sokkal kevesebb örömüket lelik majd az adott növényben.

Kutatások bebizonyították azt is, hogy a növény képes ellenanyagot is termelni, mely szintén bonyolult biokémiai folyamatok során jelenik meg a növényben. Ez kicsit olyan, mint a paprikában a kapszaicin, hogy eredetileg a paprikát védte azért, hogy ne egyék meg.

Kiemelt kép: Pixabay

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Új tanszékekkel bővül a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara

2022. május 18. 12:39

A Széchenyi Egyetem új tanszékekkel és képzési területekkel bővül a következő tanévtől.

A MATE segítségével lesz zöldebb az EFOTT fesztivál

2022. június 30. 12:42

Az EFOTT a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre.

“Zöldre hangolt” kertek, sűrű növényzettel - a legújabb trend

2025. szeptember 9. 05:40

Ha zöldre hangolná kertjét, érdemes bátran engedni a természetességnek. A sűrű növényzettel beültetett, biodiverz kertek szépek és praktikusak.

Látogassunk magánkerteket!

2023. március 3. 09:24

Szomorú Miklós kertészmérnökkel a kezdetekről, önfenntartó kertekről éppúgy beszélgettünk, mint arról, hogy milyen érdekességek várják azokat, akik részt vesznek a programjaikon.