Bár régen a kutatóorvosok egyik legkedvesebb növényének számított, ma már díszcserjeként vagy sövényként díszíti a kerteket. Sokan azt gondolják, hogy veszélytelen, pedig nagyon is mérgező.
A babérmeggy (Prunus laurocerasus) népszerű, közismert és kedvelt növény az európai kertekben, akár különleges cserjeként, akár mutatós sövényként ültetjük ki a kertbe.
Az orvosok kedvence volt
A növény a kontinensen átkelve, az északkelet-törökországi Trabzonból csak 1576-ban került Angliába, így az első Erzsébet-korabeli emberek már gyönyörködhettek fényes, sötétzöld (és örökzöld) lombjában, édes illatú tavaszi virágaiban és vonzó, piros, feketére sötétedő bogyóiban – és persze az általa odavonzott méhek és pillangók sokaságában.
A babérmeggy azonban nem csak tetszetős megjelenése, és az egyszerű és kevés gondozást igénylő természete miatt honosodott meg gyorsan az itteni flóra mellett. A 18-19. században ugyanis a kutatóorvosok egyik kedvenc növénye volt, és bár a modern orvostudomány még ma is használja, ma már inkább a parfümkészítő laboratóriumokban találkozhatunk vele.
A szilva rokona, mégsem hasonlít rá
A babérmeggy egyike azon növényeknek, amelyek neve, bár pontosan leírja, miféle növényről van szó, félrevezető is egyben. A babérmeggy (Laurocerasus) ugyanis a szilvafélék (Prunoideae) névadó nemzetségében a cseresznye (Cerasus) alnemzetség egyik fajcsoportja.
Így rokonságban áll a szilvával, cseresznyével, őszibarackkal, nektarinnal, sárgabarackkal és mandulával. A binomiális elnevezés második része – laurocerasus – és az angol neve egyaránt a nemes babérral (Laurus nobilis) való hasonlóságát tükrözi, amellyel egyáltalán nem rokon. A babérmeggy hasonlít a babérra, de ennyiben marad a hasonlóság.
A babérral ellentétben mérgező
A babérmeggy a mediterrán térség jellegzetes díszcserjéje. A babért nem tartják mérgező növénynek, széles körben használják ízesítőanyagként. Ezzel szemben a babérmeggy levelei, amelyek morfológiai szempontból hasonlítanak a babéréhoz, mérgező cianogén glikozidokat tartalmaznak.
