Házikert

Milyen dísznövényeket ültessünk homokos talajba?

Agrofórum Online

A homokos talaj azért nem egyszerű, mert hamar felforrósodik, hamar visszahűl, és közben rossz a víztartása és nehéz benne igazán szép kertet kialakítani. De vannak dísznövények, melyekkel sikerrel járhatunk.

A homoktalajok nehézségein érdemes túllendülni, és ha elkezdjük megérteni, hogyan működik a dinamikája, akkor egészen szép kertet tudunk kialakítani majd. Először is az első lépés az, hogy a talajt takarónövényekkel elkezdjük takarni.

A podagrafű igazi kincs

Akár napos, félrányékos vagy árnyékos a kert, a podagrafű azért érdekes választás, mert hamar elterjed a talajfelszínen és szépen árnyékolja azt, vagyis hűvösebb lesz általa a talajfelszín és némi pára is megragad a levelek alatt.

Ha napfényre ültetjük, akkor vannak színeslevelű fajtái is, a fehértől a lilás szélűig, ami még fel is dobja a kert összhangját.

Az indás ínfű szépséges virágai

Az egyik nagy kedvencem a talajtakaró növények között, mert mélylilás-zöld leveleivel még a virágzási időn túl is díszítő értékkel bírnak, és ha rendszeresen öntözzük, akkor a legnagyobb nyári kánikulát is elviselik. Lila, magasra kiemelkedő virágzata ráadásul igazán impozáns tavasszal, mert majdnem egy időben nyílik a tavaszi hagymások egy részével.

Kénsárga tündérvirág sárga virágaival díszít

Mivel kiváló árnyéki talajtakaró évelő, így a sárga virágszínével a legunalmasabb kertzugokat is feldobja. Frissen kihajtott levelei barnáspiros árnyalatúak, később élénk zöldek, ősszel valamennyire újra barnás árnyalatúak lesznek. Kénsárga virágai április májusban a levelek fölött vékony szárakon jelennek meg.

Onnantól, hogy megfogtuk a talajt és picit javítottunk a talajminőségen, a hőmérsékletén, már más homoktűrő növényeken is gondolkodhatunk.

Homokos talajnál is vannak olyan dísznövények, melyekkel sikerrel járhatunk (fotó: Pixabay)

A menták szépen fogják a talajt

Jó 20-30 cm magasságig növekszik a legtöbb mentafaj és élénk virágzataival, majd elvirágzás után élénk és illatos leveleivel díszítenek. Nekem kifejezetten kedvenceim a menták, nagyjából úgy 25 fajta mentát nevelek az alföldi kertemben, tesztelve a téltűrésüket és a homoktalajokhoz való viszonyukat. A japánmenta és pár extra nemesített fajta kivételével a legtöbb szépen fejlődik, ami miatt ajánlott a tartása. A banánmenta, epermenta, gyömbérmenta talán azok, melyeket nem javasolnék ilyen talajba.

Fáklyaliliomoktól a cickafarkig bátran válogathatunk

A hagymás virágzók is rendre jól vizsgáznak a gyengébb minőségű talajok esetében, de a vastagabb rizómával rendelkezők is. Nagyon szépen fejlődnek az íriszek, a fáklyaliliomok is.

Igazán az ilyen típusú kertek növénye lehet a cickafarkok sokasága, melyek már a fehértől a vajszínen át a mélybordóig sokféle virágszínnel rendelkeznek.

Régi tanyasi életérzést hoz a kertbe a kerti pálmaliliom is. Az alföldi elhagyatott tanyákon rengeteg pálmaliliom marad meg annak ellenére, hogy teljesen száraz környezetben élnek.

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

A komposztálás leggyakoribb hibái: miért nem bomlik le, büdösödik vagy szárad ki a komposzt?

2026. október 16. 05:40

A jól működő komposztáló alapja a változatos alapanyag, a megfelelő nedvesség és a szükséges levegőzés biztosítása.

Így készítse elő a télre a mocsári hibiszkuszt

2026. október 15. 16:10

A mocsári hibiszkusz elképesztő méretű virágaival hódítja meg a kerttulajdonosok szívét. Minimális felkészítéssel gond nélkül telel át. Erre a néhány dologra kell odafigyelni.

A zöldtrágya nem kamu, próbálja ki a kertben is!

2024. szeptember 19. 09:40

A zöldtrágyanövények jótékony hatását érdemes próbára tenni a házikertekben. Bemutatjuk, hogyan és milyen növényekkel érhetünk el eredményt.

Mire ügyeljünk a paradicsompalánták kiültetése során?

2023. május 8. 04:36

Kezdő kertész vagyok, idén próbálkozom először paradicsom termesztésével. Szeretném, ha sikeres lenne a palánták kihelyezése. Mire ügyeljek a paradicsompalánták kiültetése során?

Talajunk: mire kell figyelni növényválasztásnál a díszkertben?

2023. május 2. 05:37

Mire kell odafigyelni a növényválasztásnál, ha a talajt vesszük górcső alá?

Különböző talajok eltérő vízellátottságának hatása a kukorica és a szemes cirok kezdeti fejlődésére

2025. április 14. 16:10

A globális éghajlatváltozás következtében az extrémitások és stresszhatások a tenyészidőszak bármely szakaszában megjelenhetnek, megnehezítve ezzel a kukorica sikeres és gazdaságos termesztését.