20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Házikert

Őszi talajelőkészítés a veteményben és a díszkertben

Agrofórum Online

Ha már a komposztálásról beszéltünk, akkor ideje a következő lépést is megemlíteni, ami az őszi talajelőkészítés.

Veteményben a talajt aszerint kell előkészíteni, amit következő évben termelni szeretnénk rajta. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy ha pl. fűszereket termelünk csak a konyhakertünkben, akkor elegendő egy kis talajlazítás, de nem kell nagyon mélyen. Míg ha gyökérzöldségeket termelnénk, akkor érdemes rendesen fellazítani a talajt és kellemesen porhanyóssá tenni, mert az apró magvakat helyrevetéssel tavasszal könnyebb lesz elvetni, plusz a gyökerek is könnyebben növekednek egy puhább, lazább talajszerkezetben.

Díszkertben kicsit már az őszi talajelőkészítés. Ha például nincs mulcsrétegünk, akkor annyival könnyebb a dolgunk, hogy a komposztos talajt csak szétszórjuk a növények között, ugyanígy az érett szarvasmarha trágyát is kiszórhatjuk és elgereblyézhetjük, majd locsoljuk is be, hogy lehetőség szerint ne száradjon ki.

Ha mulcsrétegünk van, akkor azt először felgerebenezzük és csak utána tudjuk a plusz tápanyagdús talajkeverékeket kijuttatni.

Miért van szükség időszakosan tápanyagdús talajkeveréket pótolni?

A válasz nagyon egyszerű. Főleg díszkertben ritka az, amikor a tápanyagok utánpótlására odafigyel a kerttulajdonos és a komposzt vagy a marhatrágya az, amit ha kijuttatunk, akkor javítani tudjuk a növények kondícióját.

Gyomok és növényi szármaradványok

A gyomok nagy része azért van egy kertben, mert ökológiai értelemben visszahódítják az üres részeket és takarják lombozatukkal a talajfelszínt. Gondoljunk csak a kövér porcsinra, vagy akár a talajon szinte már kúszó fűfélékre, mint pl. az átoktüske. De ugyanígy lehetne említeni a kora tavasszal burjánzó tyúkhúrt is.

A gyomok viszont a legtöbb esetben esztétikai okokból is kikerülnek a kertből. Ősszel érdemes azért legalább a talaj felett visszavágni a gyomokat, még ha a gyökereket nem is húzzuk ki, hogy a gyommagvak ne a kertben szóródjanak szét.

Ugyanígy vágjuk le és különítsük el a beteg növényi részeket, a moníliás gyümölcsmaradványokat.

Mi legyen a tarackkal?

A tarack ellen nagyon sok mindent sajnos nem tehetünk. Egyesek a gyomírtóra esküsznek, mások a talajtakarásra. Évek óta talajtakarunk, igen masszívan és lassan, de biztosan talán eljutunk oda, hogy a nagyon tarackkal „fertőzött” kertrészek taracktól lakatlanok lesznek. De többször jártunk már úgy az évek során, hogy a kitakarás után látszólag tarackmentes terület pillanatok alatt újrazöldült.

A tarackkal ráadásul az a baj, hogy ahol elvágjuk, ott rögtön kettő lesz belőle, tehát minden vágási résznél új erőre kap, így akár szántásnál, akár kapálásnál nem fogjuk tudni hosszútávon megoldani a szituációt. Talán ha a gyökerek mentén nekilátunk ősszel és tavasszal kiszedegetni, az gyériti időszakosan, de ez is hozzátartozik az őszi talajelőkészítéshez.

Talaj állapotától függ, hogy mennyi komposztot vagy szervestrágyát kell ráhordanunk. A nagyon gyenge homoktalajoknál a világ összes szervestrágyája is szinte kevés, de ha van pl. vályogtéglánk, akkor ősszel azt is kivihetjük rá széttörve és a téli csapadéktól szépen elmállik majd.

A jobb víztartású talajoknál gyakoribb, hogy nagy flaszterokba, görgetegekbe áll össze a talaj, amikor ásunk. Ilyenkor igyekezzünk porhanyósabbá elmunkálni, hogy a talaj ne tudjon könnyen kiszáradni.

Hogyan vonjunk le következtetéseket helyesen egy aszályos év után?

2026. szeptember 26. 05:40

Egy jól megtervezett kert nem attól jó, hogy egyáltalán nem reagál az aszályra. Hanem attól, hogy képes alkalmazkodni hozzá.

Ősszel változik a szobanövények igénye

2026. szeptember 25. 11:10

Rövidebb nappalok, kevesebb vízigény, szárazabb szobalevegő: ősszel több ponton is változik a szobanövények gondozása.

Még szeptemberben tegye meg ezt a karácsonyi kaktusszal, és nem fog csalódni benne

2026. szeptember 25. 09:10

A karácsonyi kaktusz onnan kapta a nevét, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idején kezd el virágozni. Feltéve, ha nem feledkezünk meg egyetlen fontos dologról.

A „minél több víz, annál jobb” kertészeti tévhit, ami tönkreteszi a növényeit

2026. szeptember 25. 05:40

Az egészséges kertben a víz nem ellenség és nem is csodaszer. Egy erőforrás, amellyel meg kell tanulnunk jól gazdálkodni, úgy mint a talajjal.

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! - Április

2023. április 14. 05:36

Az április nagyon izgalmas hónap a kerti szezon szempontjából: nemcsak a zöldségek és gyümölcsök, de már a fűszerek között is találunk szezonális fajtákat. Lássuk, milyen idényszerű finomságok kerülhetnek az asztalra ebben a hónapban!

Hogyan tervezek fenntartható kerteket? - Íme az alapok!

2022. december 29. 05:37

Egy fenntartható kert esetében már az alapoknál úgy kell eljárni, hogy körültekintőek legyünk minden téren. Ezeket az alapokat hoztam mai témának, melyeket mi betartunk minden egyes kert tervezésénél.

Friss vetemény a balkonról: ideális növények kezdőknek

2026. március 20. 11:10

A balkon is lehet veteményes: megfelelő fény, jó talaj és a megfelelő növények mellett kezdők is sikerrel járhatnak.

A vakondtól hogyan lehet megszabadulni télen?

2023. december 9. 17:10

Védett állatról lévén szó, a vakond nem irtható „tűzzel-vassal”. Bizonyos szagokra azonban igen érzékeny, ezeket érdemes bevetni ellene a kertben.