Agrármúltunk nagyjai. Unghváry László (1876-1919)

„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad,

annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe” 

Babits Mihály

Unghváry László (1876-1919)

A kertészet nehézipara a faiskolai termesztés. Fajtaazonos árugyümölcsösöket csak faiskolai szaporítóanyaggal lehet létesíteni. Egy-egy faiskola a térség kertészeti arculatára is hatással van.

A filoxéra-vész után a faiskolai termesztésnek a gyümölcsfa oltványok iránti megnövekedett kereslet adott lendületet. A XIX. század végén több neves faiskolát alapítottak hazánkban. Az addig is jelentős kertészeti hagyományokkal rendelkező Cegléden Unghváry László hozta létre az addig szokatlan vállalkozást.

Unghváry László Cegléden született 1856. június 6-án. Szülei mézeskalácsosok voltak és két kisebb szőlőbirtokot műveltek. Az öt gyermek közül László és öccse, József (róla az Agrofórum 2013. júniusi számában írtam) itt ismerkedett meg a kertészettel.

Elemi iskoláit Cegléden végezte. Szakmát Érdiószegen (Bihar megye, Erdély) majd a budai Vincellér és Kertészképző Gyakorlati Tanintézetben tanult. Végzés után visszatért Ceglédre, városi alkalmazott lett. Kilenc évig volt a város kertésze (akkor az egészen mást jelentett, mint ma). Tanfolyamokat vezetett, az elemi iskolában kertészeti alapismereteket tanított, gyümölcstermesztési kiadványt készített a helyi gazdák számára.

A város faiskolai célra egy arra alkalmatlan területet ajánlott fel. Ezért – először csak részben – önálló útra tért; kölcsönök segítségével 5 holdat bérelt, és azon kezdte faiskolai vállalkozását 1883-ban. Három év múlva jelent meg első árjegyzéke, amelyben hirdette, hogy „…tenyésztésre minden tekintetben alkalmas gyümölcsfajokkal (…) olcsó kiszolgálás mellett …” kívánja vevőit ellátni.

A minőségre mindig ügyelt, az I. osztályú áru alapvető szempont volt nála. Faiskolája a környéken ismert lett, vállalkozása jövedelmezővé vált. A hasznot – hitellel kiegészítve – a tevékenységébe fordította vissza. Területét több ütemben növelte. Így 1895-ben már 224 holdon gazdálkodott, amelynek éppen a fele volt faiskolai terület (a faiskolai forgóhoz más művelési ág is szükséges). Az ebben az évben kiadott – és fennmaradt – árjegyzéke az árajánlat mellett szakmai és módszertani tanácsokat is tartalmazott. Hangsúlyozta – mintegy garanciaként –, hogy fajtái az általa nagyon tisztelt Bereczki Mátétól származnak (annak halála után telepeit átvette és Kecskeméten is létesített egy faiskolát). Gazdaságában dohánytörmelékből főzött permetlevet használt.

A jól működő faiskola mellett – a filoxéra-vész után és annak tapasztalatait hasznosítva – 126 holdon borszőlő ültetvényt létesített. A városban házhelyeket vásárolt egy tömbben, amelyeken 1908-ban és 1912-ben az ország akkori legnagyobb pincéjét építette fel (a 77 m hosszú, 7 fülkés pince 50.000 hl bor tárolására volt alkalmas). Az időközben megalakult pinceszövetkezet tagjai – éves tagdíjuk fejében – itt tárolhatták saját boraikat.

Unghváry László a borászatban is a minőségre törekedett. Pincéit mintaszerűen felszerelte, a prések villannyal működtek. Csak a legjobb fajtákat palackozta. Termékei – mind a faiskolából, mind a borpincéből – Európa számos országában találtak vevőre.

Gazdaságát a nagy háború sem tette tönkre. Annak végére több ezer holdas birtoka 2000 embernek adott munkát. A csemői kisvasút – amelynek létesítéséhez 30.000 korona értékű részvényt vásárolt 1906-ban – a területet is átszelte, és egyik állomása a pincészet előtt volt. Volt, hogy egyetlen nap 20 tartályt töltöttek meg, és szállítottak el. Gazdasága szinte szabadegyetemként is neves volt.

Üzleti filozófiája szerint a vállalkozásban nem a pénz, hanem az ész a fontos. Irodája falán olvasható gondolata szerint „Erős akaratnak mi sem áll útjába.” Tehetőssége révén sokat áldozott kulturális célokra.

Élete méltatlan véget ért. A 19-es kommün alatt vállalkozásait államosították, őt azokból kiűzték. A bukás után bevonuló román katonák házában szállásolták el magukat. Ilyen körülmények között huny el száz éve, 1919. augusztus 1-jén. A ceglédi Református Öregtemetőben álló családi sírboltban temették el.

Nevét szülővárosában utca, szakközépiskola és borrend viseli. Árjegyzékei egy részét a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum őrzi. A ceglédi gyümölcstermesztési kutató állomás genetikai alapját az 1950-es alakuláskor az Unghváry testvérek faiskolái adták.

Özvegye – férje nevének fenntartására – egymillió koronás letéttel örökalapítványt hozott létre az MTA-nál. Az kaphatta, aki „…a pártpolitika kizárásával a magyarság ügyének egész területén a legnagyobb szolgálatot tette.” Az alapítvány sorsa a második világégés során ismeretlenné vált.