Augusztusi álmodozásaim Augusztusban három dolog szokott mély nyomokat hagyni bennem: az új kenyér illata, a hulló csillagok semmibe vesző fénye, és a Szent István napi máglyák tüze. Aratás után megpihen a búza. Kell is ez a pihenés annyi hányódás és viszontagság után. A magtárak hűvöse jótékonyan hat a magban a betakarítás utáni enzimatikus folyamatokra, amelyek a búzát őrlésre alkalmassá teszik, a lisztet pedig felhasználhatóvá. Múlnak a hetek és valamikor augusztus közepén a molnárok belemarkolnak a búza garmadába. A színéről, a tapintásáról, egy-egy kettéharapott búzaszemről állapítva meg a liszt várható minőségét. Hol van ez már! – mondhatják, amikor a műszerek mindent pontosan megmutatnak. Kezdetben volt a farinográf, az áldott emlékű Hankóczy Jenő találmánya, amely a lisztből készült tészta nyújthatóságát mutatta meg egy elmés, de kissé bonyolult szerkezettel, és amely a lisztminőségre utalt a farinográfos értékszámmal. Ehhez társult a kenyér sütőipari tulajdonságait mutató sütőipari értékcsoport besorolás (A 1 -A 2 – B 1 B 2 -C). A fehérjetartalom meghatározása már a múlt században elfogadott minőségi kategória volt a búza valódi táplálóértékének és közvetve a minőségének kifejezésére. A vizsgálati módszerek közül a harmadik a sikértartalom és a sikér terülés megállapítása volt. A sikér, mint tudjuk, egy olyan alkotóelem, amely vízben nem oldódó fehérjékből áll és a kenyér vázszerkezetét adja. Ennek mértékétől függ, hogy milyen magasra „hízik” a kenyér a sütés során. Újabban (vagy már korábban is) a kereskedők, vagy a felhasználók nem elégedtek meg ennyivel. Számos új vizsgálati elemmel bővült a minőségi paraméterek sora: W., P/L., esésszám, Zeleny-féle szám, hogy legyen mivel sakkban tartani a termelőt, ha árubőség van, és legyen mitől eltekinteni áruhiány esetén, és hogy tovább bonyolítsák, az extenzográfos vizsgálattal bővítették ezt a kört. Évekkel ezelőtt volt egy konferenciánk, ahol elhangzott, hogy a franciák – leegyszerűsítve a kérdést, a búzát a fehérjetartalma alapján minősítik és veszik át a termelőktől a kereskedők. (Így is lehet.) Mustráljuk a búzát, vizsgáljuk a lisztet, és kíváncsian várjuk, hogy Szent István napjára milyen kenyeret fognak kisütni belőle a pékek. Annak idején, gyermekkoromban mindig elkísértem körösztanyámat (tisztességesen: keresztanyám) a pékhez. Ahogy beléptünk a pékségbe, szinte elkábultam a frissen sült kenyerek illatától. Ezek az emlékek olyan mélyen bevésődtek a tudatomban, hogy az idő múlása ellenére, ha rájuk gondolok, ma is érzem az új kenyér illatát és érzem a frissen megszelt kenyér ízét. *** Az augusztusi éjszaka mindig elvarázsol. Bármilyen későre jár, mégsem kívánkozom lefeküdni. Megbabonázva bámulom a csillagokkal teliszórt égboltot. Itt-ott elsistereg egy-egy hullócsillag, amelyhez különböző babonák, hiedelmek fűződnek. A halódó csillagok sorsán, és a saját életem még hátralévő lélegzetnyi idején merengve ötlik fel bennem egy régi vers, amely minden ember világrajöttét egy csillag születéséhez hasonlítja, amelynek (akinek) küldetése van a világban. Kinek-kinek a tehetsége és a talentumai szerint. A vers utolsó sora: „csillagnak jöttem, s eltűnök majd, ha üzenetem általadtam”. A pilláim lassan elnehezülnek, és még látni vélem, de már az ébrenlét és az álom határán, ahogy Csaba királyfi elvágtat a csillagok ösvényén. *** Szent királyunk ünnepén fellángolnak a máglyák, és sziporkáznak a tűzijátékok. A tűzijátékokat mesterkéltnek érzem, afféle puccos hivalkodásnak, különösen amióta az állami ünnep fényeit újgazdagék igyekeznek felülmúlni saját tűzijátékaikkal. Inkább a máglyák közelében húzódom meg. Ha felém fúj a szél, csípi a füst a szememet. Erősen dörzsölöm, de nem tudom, hogy a füst, vagy az emlékezés csalja-e ki a könnyeimet. Pogány tüzeket látok, sámánok táncát, vért kívánó acsarkodást, lángba borított kolostorokat, a hit pajzsával – és nem karddal – védekező szerzeteseket, és egy vaskezű királyt. István, akit szentként tisztel a keresztény világ, egy ezredév távolából engedd, hogy megkövessünk. A keresztény Magyarország – úgy tűnik – csak álom maradt. Valamit tudtál István, mert nem bíztál bennünk, az utókor széthúzó, pártoskodó nemzedékében, azért ajánlottad fel koronádat a legszentebb asszonynak. Köszönjük meg államalapító királyunknak, hogy a Kárpátok övezte gazdag anyaföldet az égiek segítségével örökül hagyta méltatlan utódaira. Legyen áldott a neve!