Az iparimeggy-termesztés jövedelmezősége magas és alacsony termelési színvonal mellett

Mindkét ültetvénytípus esetében hagyományos művelési rendszerű (sajmeggy alany, 6×4 m térállás, 417 fa/ha tőszám, tölcsér vagy váza korona) és rázógéppel betakarított ültetvényről van szó. A különbség elsősorban abban rejlik, hogy a magas színvonalú ültetvény öntözött és itt jóval magasabb a ráfordítások színvonala is, továbbá jelentős eltéréssel kell számolni a realizálható hozamok tekintetében is. Becslésünk szerint a hazai 14 ezer hektár meggyültetvényből (ebből 2-3 ezer hektár még fiatal, nem termő ültetvény) legfeljebb, mintegy 3 ezer hektárt tesznek ki a magas színvonalú ültetvények és 5-6 ezer hektárt az alacsony színvonalúak.

Ki kell hangsúlyozni, hogy a bemutatott számítások nem fogadhatók el egyetlen igazságként, nem vonatkoznak minden vállalkozásra, minden ültetvényre és minden évre, hiszen a költség-, termés- és árviszonyok az egyes vállalkozások, ültetvények és évjáratok között nagyon jelentős eltéréseket, változékonyságot mutathatnak. Kalkulációink a nagyságrendek tekintetében viszont helyesen reprezentálják a különböző színvonalú ültetvények üzemgazdasági viszonyait.

Az ültetvény beruházási költsége

A hagyományos művelési rendszerű meggyültetvények telepítési költsége – az összes gyümölcsfaj viszonylatában – relatíve alacsony, tekintettel az alacsony hektáronkénti tőszámra, valamint a támrendszer nélkülözhetőségére. A hektáronkénti telepítési költség gondos talaj-előkészítés és öntözőberendezés telepítése mellett 2,0 millió Ft körüli nagyságrendet képvisel, de öntözőberendezés nélkül már akár 1,0 millió Ft körüli összegből is kihozható. Az ápolási költségek az első 1-2 évben nem nagyon haladják meg a 200-300 ezer Ft/ha/év összeget, majd a növekvő termésekkel párhuzamosan emelkednek, így az 5-6. év ápolási költsége már csaknem egyenlő egy termőkorú év termelési költségével. A termőre fordulás időszakában a magas színvonalon művelt ültetvényekben összesen 15-20 tonna, alacsony termelési színvonal mellett pedig 10-15 tonna terméssel számolhatunk hektáronként. Ennek eredményeként a termőre fordulási időszakban realizálható árbevétel nagyságrendileg megegyezik ugyanezen időszak ápolási költségeinek összegével, így végeredményben a telepítési költséghez közeli összeg marad meg tiszta beruházási költségként, amivel a tárgyi eszközök között aktiválható a termő ültetvény.

Ráfordítás, termelési költség a termőkorban

A magas színvonalú gazdálkodás jellemzője, hogy az ültetvényt az igényeihez igazított és a magas teljesítőképesség (hozam és minőség) eléréséhez szükséges, intenzív ráfordítási színvonalon és technológiai fegyelemmel művelik.

A meggyültetvények „hálás” tulajdonsága, hogy – intenzívebb gyümölcsfajokhoz viszonyítva – nem túl magas termesztéstechnológiai ráfordításokkal művelhetők: hektáronkénti nagyságrendjük magas termelési színvonal mellett is 500-600 ezer Ft-ot képvisel. Ez magába foglalja a következő főbb ráfordításelemeket:

• rendszeres évenkénti, vagy legfeljebb kétévenkénti metszés évente átlagosan 80 m.óra hektáronkénti élőmunka-felhasználással, alkalmanként gépi metszéssel;
• a sorköz és a facsík ápolása a gyepesített sorköz évi 4-6 kaszálásával és 2-3 alkalommal történő facsík-vegyszerezéssel;
• talajtrágyaként 80-90 kg N-, 30-50 kg P- és 100-140 kg K-hatóanyag kijuttatása, plusz 7-8 permetezés során mono- vagy komplex levéltrágyák alkalmazása;
• évi 10-13 növényvédelmi permetezés (plusz esetenként rágcsálóirtás), melynek mintegy 70-75%-a a növényvédőszer-költség;
• csapadékviszonyoktól függően változó számú, de átlagosan évi 5-7 öntözés.

Ebből – a relatíve „egyszerű” technológiából – adódik, hogy egy olyan évben, amikor abszolút nincs termés virágzási, terméskötődési problémák vagy fagykárok miatt, akkor egy meggyültetvény jó karban tartható már akár 350-450 ezer Ft/ha ráfordítással is.

Az alacsony ráfordítási színvonalon művelt ültetvények jellemzői a technológia oldaláról ezzel ellentétben a következők:

• metszés abszolút nincs, vagy csak esetlegesen, 4-5 évente ritkító jellegű metszés;
• a talajápolás érdemi eltérést nem mutat, de vegyszeres gyomirtás csak 1 vagy 2 alkalommal történik;
• talajtrágyaként gyakorlatilag csak nitrogén kerül kijuttatásra, levéltrágyázás mindössze 1-2 alkalommal van;
• a növényvédelmi permetezések száma nem haladja meg az évi 5-7 kezelést, öntözés pedig nincs.

A termesztéstechnológiai ráfordítások hektáronkénti nagyságrendje ezáltal a 300 ezer Ft közelében marad.

A betakarítás költsége magában foglalja az erőgép és a rázógép amortizációs és üzemeltetési költségét, a kiszolgáló személyzet munkabérköltségét, a szedőgöngyöleget, az üres göngyöleg és a betakarított termés szállításának, valamint rövid átmeneti tárolásának, esetlegesen kamionba rakásának költségét, de nem tartalmaz nagyobb szállítási távolságokra történő szállítási költséget. Ez a művelet – átlagosan 1,2-1,5 fa/perc rázási sebességgel számolva – 200-275 ezer Ft/ha költséget képvisel, és döntő különbség nincs a magas és alacsony színvonalú ültetvények között, tekintettel arra, hogy jelentős a terméshozamtól és a termelési színvonaltól függetlenül fennálló fix amortizációs és élőmunka-költségek aránya.

Az ültetvény amortizációjával és az általános költséggel együtt hektáronként nagyságrendileg 1,0-1,1 millió Ft összes termelési költséggel művelhető egy magas színvonalú ültetvény, míg 600-700 ezer Ft költséggel találkozunk egy alacsony színvonalú ültetvényben (1. táblázat).

A magas színvonalú meggyültetvények egy jó évjáratban képesek a 15-20 t/ha körüli – esetleg az e fölötti – terméshozam elérésére is. Az időjárási káresemények (fagy, jég, aszály stb.) vagy a terméskötődés számára kedvezőtlen virágzáskori időjárási viszonyok miatt azonban még a „profi” ültetvényekben is gyakran csak 4-5 t/ha termés szüretelhető. Így sokéves átlagban 10-12 t/ha terméshozamnál többet jó ültetvényekben sem nagyon kalkulálhatunk. Alacsony termelési színvonal mellett ezzel szemben mindössze 5-7 t/ha átlagtermés jellemző, és a legjobb évjáratokban sem nagyon lehet 10 t/ha-nál magasabb hozammal számolni.

A fenti hozam- és költségviszonyokból adódik, hogy a meggy kg-onkénti önköltsége a magas színvonalon művelt ültetvényekben egy átlagos évjárat 10-12 t/ha-os termésénél 100 Ft/kg körül alakul. Ez azonban egyik évről a másikra – ugyanazon ültetvényben is – jelentősen változhat, mivel a költségek 75-85%-a a hozamtól függetlenül fix, vagyis a hektáronkénti termelési költség csak kis mértékben változik attól függően, hogy éppen 5 vagy 20 t/ha termést érünk el. Ennél fogva az önköltség 5 t/ha termésnél 200 Ft/kg körül alakul, 15-20 t/ha hozamnál 70-80 Ft/kg (ez alá jelentősen már nem csökkenthető).

A meggy önköltsége egy alacsony színvonalon művelt ültetvényben ugyanannyi, vagy valamivel még magasabb is (110-120 Ft/kg), mint egy „profi” ültetvényben. Ennek az oka az, hogy a ráfordítások visszafogását a költségcsökkenéssel azonos – vagy még nagyobb – mértékű hozamcsökkenés kíséri. Vagyis tévhit az, hogy önköltséget csökkenteni a ráfordítások minimalizálásával, illetve alacsony önköltségen termelni szerény ráfordítások mellett lehet. Ha még azonos önköltséget is feltételezünk – ugyanolyan értékesítési árak mellett – az alacsony színvonalú ültetvények jellemzője, hogy fele akkor termésben van meg ugyanaz a kg-onkénti profit, vagyis fele annyi a hektáronként realizálható nyereség.

Hozam, árbevétel, jövedelmezőség a termőkorban

Az elérhető árbevétel tekintetében kardinális kérdés az értékesítési ár, mivel ez az egyes évek között jelentős mértékben, hektikusan ingadozik, alapvetően meghatározva a termelés jövedelmi viszonyait. Az 1. ábrán láthatjuk, hogy az ipari meggy átlagára az elmúlt másfél évtizedben 60 és 230 Ft/kg között változott, ami 300-400%-os intervallumnak, az árközéptől számítva pedig +/- 60%-os kilengésnek felel meg. Ekkora áringadozás csak a leghektikusabb mezőgazdasági piacokra jellemző, még a gyümölcsfajok között is az egyik legkevésbé kiszámítható és tervezhető ágazat. Az ipari meggy elmúlt 10 éves – 2006-2015. közötti – átlagára a 140 Ft/kg, elmúlt 5 éves átlagára pedig a 170 Ft/kg árszint körül alakult. Tehát a piac – hosszú távon, de nagy éves kilengések mellett – ezt az árat fizeti meg az ipari meggyért.

Forrás: saját adatgyűjtés
1. ábra: Az ipari meggy értékesítési árának hozzávetőleges alakulása 2000-2015. között

Megjegyzendő, hogy a 2007., 2011. és 2012. évi nagyon kedvező értékesítési árak a nagy fagykárok miatti gyenge terméshez kapcsolódtak, így nagyon sok termelő csak részben vagy abszolút nem realizálta ezeket. Éppen ezért az egyszerű számtani átlagokon túlmenően meghatároztuk az átlagárakat úgy is, hogy az adott év árait az adott év termésmennyiségével súlyoztuk, de így is mindössze 4-6 Ft/kg-mal alacsonyabb árakhoz jutottunk. Ennek oka, hogy a magasabb árak ugyan általában a gyengébb termésű évekhez kapcsolódnak (és fordítva is igaz), de volt olyan év is, amikor jó volt a termés, mégis magas áron vásárolt a feldolgozóipar (pl. 2013. vagy részben 2015.), mert a hibás előzetes termésbecslések alapján alapanyaghiány volt prognosztizálható vagy más váratlan piaci hatás lépett fel (a gyenge szerb és lengyel termés miatt élénk kereslet alakult ki onnan a magyar meggyre).

Így az egyszerű és a súlyozott átlagár között országos szinten nagy különbség nincs, de vállalkozásonként nagyon erősen eltérő a kép abban, hogy ki milyen termések mellett realizálta a magas vagy alacsony árakat. Tekintettel arra, hogy a hosszabb távú átlagok reprezentatívabbak, a realitásokhoz közelibbnek a 140 Ft/kg átlagos nettó termelői értékesítési árat fogadhatjuk el. Az évek többségében a hűtőipar által felvásárolt alapanyag ára általában 10-15 Ft/kg-mal meghaladja a konzervmeggy árát, míg legalacsonyabb áron a lémeggy értékesül. Kalkulációinkban alapvetően konzervipari értékesítést feltételezünk.

A 2. táblázatban az ezen átlagárra jellemző árbevétel- és jövedelemkalkulációt látjuk. A magas színvonalon művelt ültetvényekben egy közepes évjárat 11 t/ha körüli termésénél 1,6 millió Ft/ha bevétel realizálható, ami – a korábban bemutatott költségviszonyok mellett – összességében 500 ezer Ft/ha körüli nettó jövedelem és 50%-os költségarányos jövedelmezőség elérését teszi lehetővé. Egy jó színvonalon művelt meggyültetvény ezt sokéves átlagban is realizálni képes. Megjegyzendő, hogy – itt nem részletezett számítások szerint – ezen jövedelmezőségi viszonyok nem tekinthetők túlzottnak, mivel így is a 10-12. évben fog megtérülni az ültetvény. Ennek oka, hogy a termőre fordulási időszak első 4-5 évében abszolút nem realizálunk nyereséget, vagyis a termőévek nyereségeinek kell „elhordaniuk a hátukon” a termőre fordulási időszak veszteségeit.

Ezzel szemben egy alacsony színvonalú ültetvényben az 1,0 millió Ft-ot sem éri el a hektáronkénti bevétel, ami – az ottani költségviszonyok mellett – a 200 ezer Ft-ot alig meghaladó nyereséget eredményez, a magas színvonalú ültetvényekénél jóval alacsonyabb (30%-os) költségarányos jövedelmezőség mellett. A területalapú támogatás nélkül 100-150 ezer Ft között lenne a hektáronkénti nyereség, amivel egészen biztosan nem lehetne versenyképes kultúra, tekintettel arra, hogy ekkora nyereség elérésére még a szántóföldi növénytermesztési ágazatok (kalászosok, kukorica, napraforgó, repce) is képesek, ráadásul fele vagy harmad annyi költséggel.

A támogatásoknak igen jelentős hatása van a termelés hatékonyságára, ezért határoztuk meg az ágazat eredményességét úgy is, hogy az összes lehetséges támogatási formával számoltunk: SAPS, AKG és termeléshez kötött támogatás, melyek a meggyültetvények jelentős részében realizálódnak, együttes összegük pedig kb. 366 ezer Ft/ha. Ilyen támogatási szint mellett az alacsony színvonalú ültetvények hektáronkénti nettó jövedelme akkora vagy valamivel még magasabb is, mint a magas színvonalú ültetvényeké támogatások nélkül. A „full” támogatottság hatására ráadásul a költségarányos jövedelmezőség már közel azonos a két ültetvényben (73-77%), vagyis mindkét ültetvényben közel ugyanakkora nyereség realizálható 100 Ft termelési költségre vetítve, még ha hektáronként így is a magas színvonalú ültetvények képesek mintegy 300 ezer Ft-tal, azaz 60%-kal magasabb profit elérésére. A fentiekből két fontos konklúzió mindenképpen levonható:

• Alacsonyabb, azaz extenzívebb színvonal mellett a költségarányos jövedelmezőség nem feltétlenül rosszabb, mint intenzív termelésnél, az intenzív, magas színvonalú termelés nagy előnye az egységnyi területen (1 ha) elért jóval magasabb profittömegben rejlik.
• A támogatások legfőképpen a költségarányos jövedelmezőség tekintetében versenyképessé teszik – a támogatások nélkül egyébként versenyképtelen – alacsony színvonalú termelést a magas színvonalú termeléssel szemben. Ez látszólag jó, de valójában egy nagyon káros jelenség, mert a fejlődés ellen hat, nem motivál fejlődésre, így végeredményben hátrányos helyzetbe hozza a magas színvonalat az alacsony színvonallal szemben. Megjegyzendő, hogy a támogatási rendszerünk mintegy 10-12 éve ebbe a nagyon káros irányba hat, így jelentős részben ennek köszönhető, hogy egy-másfél évtizede képesek fennmaradni a gyenge színvonalú ültetvények is a termelésben, és országos átlagban azóta nincs is érdemi előrelépés a termelési színvonal tekintetében.

Ezen érvelésünket alátámasztandó, a 3. táblázatban foglaltuk össze, hogy miért van hatványozott jelentősége a magas termelési színvonalnak olyan gazdasági környezetben, amelyben nincsenek támogatások, és számolunk a termelésben lekötött tőke kamatigényével is (ahogy ez közgazdaságilag igazán helyes).

Utóbbi alatt a vállalkozás indításakor, illetve telepítéskor – a termőföldben, ültetvényben, erő- és munkagépekben, árumozgatás gépeiben, göngyölegekben és épületekben – tartósan lekötött, befektetett tőke potenciálisan elérhető évi átlagos banki kamatát étjük, amit azáltal veszítünk el, hogy banki befektetés helyett meggytermelésbe fektetjük a pénzünket. Míg magas színvonalú termelés mellett a lekötött tőke kamatigényén felül is marad hasznunk (ez gazdasági profit), addig alacsony színvonalú termelés esetén a gazdasági profit már negatív. Vagyis alacsony színvonalon gazdálkodva támogatások nélkül akkora profit sem érhető el, mintha bankba fektettük volna a termelésbe invesztált pénzünket, tehát gazdaságtalan a termelés.

A jövőre nézve fontos következtetés, hogy az olyan termelési módok, amelyeket csak a támogatások tartanak gazdaságos, és ezáltal versenyképes helyzetben, pár éven belül elhalnak, mihelyt a támogatások megszűnnek, míg a magas színvonalú gazdálkodás támogatások nélkül is a felszínen marad.