Délkelet-ázsiai kertkultúra Dél-Amerikában – a Közös Agrárpolitika támogatásával

Mert a következőkben Francia-Guyana kertészetéről lesz szó – azaz arról a francia tengeren túli megyéről, ami jogilag Franciaország, és így az Európai Unió része, ám Dél-Amerikában található, Brazília és Suriname között, az Atlanti-óceán partvidékén. A kertkultúra pedig egy, az 1970-es évek végén a Laosz, Kína és Vietnám határvidékén élő hmong-ok közül menekültként oda érkezőkhöz és leszármazottaikhoz köthető a mai napig, ők állítják elő a belső zöldség-gyümölcs szükséglet 80-90%-át.

A jackfruit (Artocarpus heterophyllus) kedvelt és könnyen termeszthető gyümölcs

Agrárium Francia-Guyanában 

Francia-Guyana majdnem magyarországnyi méretű, 83 ezer négyzetkilométeres területének kilenctizede trópusi erdő, aminek különlegessége, hogy döntő hányada gyakorlatilag természetes állapotú, úgynevezett primer erdő, aminek egy részén semmilyen fakitermelés nincs. A lakosság viszont egyelőre – legalábbis ekkora területre vetítve – nem jelentős, nem éri el a 300 ezret, viszont a növekedési üteme a természet védelme szempontjából túlságosan is gyors, évente 3% – 1999-ben a francia statisztikai hivatal (INSEE) népszámlálási adatai szerint még csak 157 ezren lakták. A népesség zöme a szűk parti sávban, ezen belül is néhány városban koncentrálódik, a belső területek szinte lakatlanok – és gyakorlatilag megközelíthetetlenek, a néhány kisebb településre csak repülővel lehet eljutni.

A durián (Durio zibethinus) elég sajátos ízű és állagú, de még sajátosabb és igen erőteljes illatú gyümölcse

A klíma trópusi, az éves csapadék Francia-Guyana keleti részén akár 3500 mm is lehet, míg a nyugati, Suriname-mal határos részén „csak” 2500 mm. A száraz évszak július végétől decemberig tart, ilyenkor 50-100 mm csapadékra lehet számítani havonta, egyébként 250-500 mm hullik egy-egy hónapban. A hőmérséklet viszonylag kiegyenlített, a minimumok 18 °C alá szinte sosem mennek, a maximumok pedig csak a száraz évszakban haladják meg a 35 °C-ot, az éves középhőmérséklet 25,5 °C.

Ilyen körülmények mellett nem csoda, hogy kalászos gabonát gyakorlatilag nem termesztenek, a kertészetben is a trópusi klímát kedvelő – vagy legalábbis elviselő – fajok a meghatározók. A mezőgazdasági művelésre alkalmas terület a francia mezőgazdasági minisztérium statisztikai szolgálatának (Agreste) adatai szerint 74.700 hektár, azaz a megye területének nem egészen egy(!) százaléka, és valójában ebből is 30 ezer hektár mezőgazdasági parcellákba beékelődő erdő, 13.700 ha pedig állandó gyep.

A durián gyümölcsének belső, ehető, sajátos állagú és ízvilágú része – ezt vagy nagyon szereti valaki, vagy nagyon nem – köztes megoldás nincs…

A korábbi mezőgazdasági összeírások szerint 1989-ben még csak 4.463 gazdaság volt a megyében, 2010-ben már 5.985, ám a növekedés nem egyenletes – vannak területek, ahol inkább csökkent a gazdaságok száma, másutt nőtt. A gazdálkodók átlagéletkor szerinti megoszlását tekintve egy öregedő tendencia bontakozik ki, folyamatosan csökken a 40 év alattiak aránya, már nem éri el az 50%-t, a helyzet elsősorban a megyeszékhely közelében aggasztó, itt ez a korosztály alig 15%-kal van jelen, a 60 év fölöttieké közel 30%.

A papaya úton-útfélen nő

A gazdaságok 42%-a a nagyon kicsi, 1-2 hektár közötti kategóriába tartozik, alig marad el ettől a 2-5 hektáros gazdaságcsoport. 8% az egy hektár alatti gazdaság, 5-6% az 5-10 hektáros, ennél nagyobbak csak elenyésző számban vannak. A mezőgazdaság foglalkoztatja az aktív népesség 4,3%-át, ebbe gazdálkodókat ugyanúgy beleérti a statisztika, mint az alkalmazottakat – a birtokméretek láttán érthető, miért a kertészet jelenti a fő tevékenységet a helyi agráriumban.

A gazdaságok közel hatvan százalékánál a manióka (más néven tápióka, kasszáva – Manihot esculenta) a fő kultúra, egyötödük elsősorban gyümölcstermelésre szakosodott, ugyanennyi a szarvasmarha-tartók aránya, de ez is jelentős régiós különbségeket mutat. A megyeszékhely, Cayenne körzetében és az északnyugati határ közelében ugyanis a gyümölcstermelők aránya eléri az 50%-ot, a manióka a gazdaságok alig 10%-ában meghatározó kultúra. A fő tevékenységként folytatott zöldség- és dísznövény-termesztés elsősorban Cayenne környékén jelentős, az esetek zömében azonban elválaszthatatlan a gyümölcstermesztéstől, hiszen sokfelé találhatók olyan gyümölcsösök, ahol a sorközt zöldségfélék termesztésére használják, vagy ugyan a fő bevételi forrást a gyümölcs jelenti, de mellette ott vannak a zöldségek is.

A KAP-támogatások, lévén az EU ultraperiferikus területéről van szó, magasabbak, mint Franciaország európai területén, az első pillérből 2016-ban 8,177 millió euró, a második pillérből 5,636 millió euró került kifizetésre.

A körültekintés nélkül kivágott és felégetett erdő helyén nagyon komoly eróziós talajveszteség tapasztalható

Az Agreste 2017-es adatai szerint a ténylegesen műveltként nyilvántartott terület 32.574 ha volt (a kifejezetten a mezőgazdasági tevékenység bővítését szolgáló erdőirtásoknak köszönhetően ez évente nagyjából 500-1000 hektárral nő), amiből a következőket érdemes kiemelni:

• gabonafélék (elsősorban kukorica) 124 ha
• olajnövények 150 ha
• cukornád 157 ha
• melegégövi gumósok 680 ha
• friss zöldségnövények 300 ha
• házikertek, családi gyümölcsösök 300 ha
• gyümölcsösök 500 ha
• ugar 2000 ha

Majdnem agrárerdészet: mangusztán (Garcinia mangostana) ültetvény a sorközben káposztával, és itt-ott papayával

A néhány tíz hektáros egyéb tevékenység (faiskola, vetőmag-termesztés, gyógy- és fűszernövény stb.) mellett 13.700 ha az állandó gyep, közel 500 a telepített gyep, a mezőgazdasági művelési ágakba tartozó, de nem hasznosított terület (azaz ahol akár azonnal termelésbe lehetne fogni) 42 ezer, míg az erdőé 7,5 millió hektár.

A barackpálma (Bactris gasipaes) lisztes termését (órákig tartó) főzés után, rendszerint köretként fogyasztják, de alkalmas alkoholos ital készítésére, sőt állati takarmányozásra is

Szintén az Agreste adatai szerint a legnagyobb mennyiségben káposztaféléket (6.400 tonna), főzőbanánt (3.000 t), görögdinnyét (4.200 t), paradicsomot (5.000 t), uborkát (2.700 t), padlizsánt (1.100 t) termelnek. Mintegy félezer tonnányi mennyiségeket termelnek cukkiniből, sárgadinnyéből, paprikából, zöldbabból, salátafélékből (a fejes saláta kivételével, az egymaga 150 tonnát tesz ki). Viszonylag jelentős az egyéb kabakosok, a csemegekukorica, a gombo, a spenót (ami nem pontosan ugyanaz, mint a mi fogalmaink szerinti) és a zeller termesztése is.

Gyümölcstermesztésben a listavezető a citrom (11.250 tonna), de jelentős a többi citrusféle is, így a narancs (6.750 t), a mandarin (4.160 t) és a grapefruit-félék (2.750 t). Banánból 2017-ben 8.800, rambutánból 5.970, ananászból 7.200, mangóból 2250, kókuszdióból 2.560, édes tahitiszilvából (Spondias dulcis) 2.950, maracujából majdnem 2.000, avokádóból 900 tonna termett. A számok természetesen nagyságrendileg elmaradnak a magyar termelési mutatóktól, de nem szabad elfelejteni, hogy a lakosság alig 3%-a a miénknek.

A mangusztán (Garcinia mangostana) termése a piacon (Cayenne)

Szemléletváltás a gazdálkodásban (is) – az agrárkamara és a szakképzés szerepe

A francia-guyanai agrárkamara számára az egyik legnagyobb kihívás a szaktanácsadás és képzés olyan módon történő szervezése, hogy az segítse a szemléletváltást is, mivel látható, hogy a gazdálkodók zöme, noha évtizedek óta helyben él, nincs tisztában azzal, milyen végtelenül sérülékenyek a trópusi talajok. Éppen ezért nem (lenne) szabad a hagyományos égetéses gazdálkodást vagy éppen az Európában megszokott szántást alkalmazni, sokkal nagyobb hangsúlyt kell(ene) kapnia a talajtakarásnak, az agrárerdészetnek.

A trópusi mezőgazdaság az, ahol a legnagyobb szerepet kaphat a talaj–fa–állat hármasa, és noha erre a világban sok jó példa ismert, a francia-guyanai gazdálkodók zöme nem olyan termelési modellt követ, ami „ide való”. Ezért az agrárkamara és a szakképzés szerepe nagyon fontos egy olyan vidéken, ahol a gazdák zöme a világ más részén bevett gyakorlat szerint akar dolgozni, vagy nem tudatosul benne, hogy a generációkkal korábban még teljesen helyénvaló gazdálkodási formákat a jelen kor társadalmi (demográfia), gazdasági és természeti (klímaváltozás) kihívásai mellett nem lehet folytatni.

Táró (Colocasia esculenta) a cayenne-i piacon

A helyzetet tovább rontja, hogy az élelmiszer-szükséglet helyben történő előállítását – különösen a növekvő népesség fényében – jelentős anyagiakkal támogatja a területi önkormányzat. Az újabb területek művelésbe vonását szolgáló erdőirtásokhoz hektáronként 3-5 ezer euró támogatást fizetnek, ami sokak számára a spekulációt sem zárja ki. És noha elméletben szigorú szabályok határozzák meg és engedélyezési eljárás előzi meg ezeket a (tar)vágásokat, a valóság azt mutatja, hogy csupán töredékét kezdik el valóban művelni azoknak a területeknek, ahol a fákat kivágták.

A konstrukció sajátos: az újonnan művelésbe vonandó földterületre pályázni kell, a földért magáért nem kell fizetni, de a kitermelt fát csak újabb engedélyek birtokában hordhatnák le a területről értékesítési céllal, így, mivel ezeket a bürokratikus terheket a gazdák általában nem vállalják, nagy mennyiségű faanyag megy veszendőbe.

Ez a csemegekukorica egészen biztosan nem fémzárolt hibrid vetőmagból lett… (Cayenne)

A zöldség- és gyümölcstermesztés egyik legjelentősebb körzete a Cayenne-től délnyugatra, alig 70 kilométerre található Cacao falu, ami csak 1977, a hmongok érkezése óta szerepel községként a térképen. A neve nem véletlen, valóban kakaót jelent, a XIX. század elején egy kakaótermelő ültetvény (habitation de Sainte-Marie des cacaos) létezett a helyén, ami később megszűnt és 1854-ben büntetőtábort hoztak létre a helyén.

A körülmények annyira embertelenek voltak, hogy öt évvel később a telepet fölszámolták, utána a terület a felejtés homályába merült, ahogy a kakaótermesztés is szinte teljesen eltűnt Francia-Guyanából – érdekesség, hogy az egyetlen ma is létező, mintegy 40 hektáros ültetvény a nem túl messze lévő Régina település mellett található.

Életkép a szombati piacról (Cayenne)

A hmongok a vietnámi és laoszi polgárháború végén voltak kénytelenek nagy számban elhagyni szülőföldjüket, ma mintegy hatvanezren élnek az USA-ban, húszezren a kontinentális Franciaországban, míg Francia-Guyanában körülbelül 1600 a lélekszámuk – ez utóbbi fele 18 évnél fiatalabb! Francia-Guyanába telepítésüket Olivier Stirn, Franciaország tengerentúli területeiért felelős akkori államtitkár kezdeményezte azzal a céllal, hogy a szinte lakatlan országrész benépesítését előmozdítsák és azt remélték, hogy érkezésükkel a mezőgazdasági termelés is lendületet vesz. A számítás jónak bizonyult – a cayenne-i repülőtérről egyenesen a valamikori ültetvény helyére szállított első telepesek két hónapig csak az erdőt irtották, majd a saját kertkultúrájukat, tudásukat használva megkezdték a termelést.

Ma még sokan vannak a gazdálkodók között olyanok, akik még Laoszban születtek és kisgyerekként ott voltak az első érkezők között, azonban egyre több a fiatal, már franciaországi születésű gazdálkodó. Vannak, akik úgy vélik, hogy a hmongok túlságosan is „angolszász” szemlélettel gazdálkodnak, csak a közvetlen ráfordítást és az elérhető jövedelmet nézik és azt termelik, ami a legjobban eladható, az alkalmazott agrotechnika pedig túlságosan is konvencionális, elsősorban műtrágyára és növényvédő szerre alapozott ahelyett, hogy a természetes folyamatokat helyeznék előtérbe.

Ez azért veszélyes, mert a rendkívül sérülékeny, európai szemlélettel művelt talajok nagyon hamar kimerülnek, ha nem fordítanak kellő gondot a szervesanyag-tartalom növelésére és az erózió elleni védekezésre, így a termelékenység messze alatta marad a kívánatosnak.

„Lasagne” a Matiti Mezőgazdasági Szakgimnázium tangazdaságának fóliaházában

Ebben a helyzetben nagyon fontos a kamarai szaktanácsadó szerepe, akinek azonban egészen más föltételek mellett kell dolgoznia, mint európai társainak. Cyril Ardisson körzete például Cayenne-től keletre, Roura településnél kezdődik és a brazil határig tart – de míg ez kelet-nyugati irányban 150 kilométert jelent, az óceánparttól befelé csupán egy néhány tíz kilométeres sávról beszélünk, mivel beljebb már csak a szinte áthatolhatatlan esőerdő van.

Ekkora területen mintegy háromszáz gazdaság tartozik hozzá, közülük csupán hat olyan van, ami nem kertészeti profilú: ketten édesvízi haltenyésztéssel, négyen pedig állattartással (húsmarha és bivaly) foglalkoznak. A többi 70%-a gyümölcstermesztéssel foglalkozik, a fönnmaradó 30% elsősorban zöldségtermeléssel, de esetükben szinte mindenkinél található gyümölcs is. A szakképzés csupán két településen (Cacao, Régina) van jelen, elsősorban a fölnőttképzéssel, klasszikus mezőgazdasági szakgimnázium és fölsőfokú technikum csak Cayenne és Kourou között félúton, Macouria településen van.

Míg azonban a nyugati határt jelentő Maroni folyó mentén lévő településeken a szakiskola képzési programokon keresztül részt vesz a gazdálkodók továbbképzésében, a keleti határt jelentő Oyapock mentéről ezt nem lehet elmondani, a gazdák szinte teljesen magukra vannak utalva, ahogy a kisebb indián közösségek is.

Zöldség- és gyümölcstermesztés a parti zónában

Francia-Guyana éghajlata alatt a zöldségtermesztésben nem beszélhetünk szezonalitásról, gyakorlatilag minden megterem az év bármelyik szakában – és az Egyenlítőhöz való közelség miatt a nappalhosszúság sem változik. A száraz és esős évszakok váltakozása inkább a gyümölcstermesztést befolyásolja valamennyire, itt a főszezon február és augusztus közt van.

Az egyik gazdaságot egy laoszi születésű házaspár műveli a fiaival, három hektáron zöldséget termesztenek, öt hektáron gyümölcsöt, további két öt hektáros parcellán pedig takarmányt termelnek és állatot tartanak, de a fő profilt (és bevételt) a kertészet jelenti. A jelentős csapadék ellenére szinte folyamatosan öntöznek, a domborzati sajátosságoknak köszönhetően az esős évszakban a környező dombokról gravitációval kapják a vizet, a száraz évszakban viszont a közeli folyóból kell azt szivattyúzni. Minden zöldségágyás bakhátas, aminek több előnye is van, egyrészt kiemeli a kultúrát a környezetéből, másrészt elvezeti a fölösleges csapadékot, így nem mosódik ki a kiadott műtrágya.

A gazdálkodó szerint az itteni talaj sokkal gyengébb termőképességű, mint amit a szüleik műveltek Laoszban, bár van, aki szerint odafigyeléssel, talajvédő agrotechnikával ezen nagyon sokat lehet segíteni. A trópusi klíma alatt szinte minden zöldség- és gyümölcsfajt termesztenek, csak azok nem teremnek meg, amik fejlődéséhez hideghatásra van szükség – így almát, körtét csak importból származót lehet vásárolni. A citrusféléket ezzel szemben jelentős mennyiségben termelik, a művelésmód azonban teljesen más, mint a mediterrán térségben, hiszen itt gyakorlatilag folyamatosan nőnek a fák, így jobb őket magasabbra engedni, ellenkező esetben annyira szétterülnek, hogy nem lehet rendesen művelni.

Külön problémát jelent, ha a soknál is több csapadék hullik, ilyenkor a fák hajlamosak a lombvesztésre, de egy ifjító metszéssel ez gyorsan korrigálható. A narancs, citrom és mandarin mellett komoly mennyiségben termesztenek egy, a rózsaszín húsú grapefruithoz nagyon hasonló, de annál édesebb és kevésbé leveses húsú gyümölcsöt, amit chadeck-nek (Citrus grandis vagy C. maxima) hívnak, egy-egy gyümölcs extrém esetben akár 5 kilogrammos is lehet! Egy fiatal generációt képviselő termelő elsősorban citrusfélékre szakosodott, de a terület egy részén tárót és más zöldségeket termeszt, ami folyamatos bevételt jelent, kompenzálja a citrusokból származó bevétel szezonalitását.

Egy másik gazda 2,5 hektáron termel salátát, ez a fő tevékenysége, ami mellett rambutánt és banánt is termeszt – ez utóbbi egyre nehezebb, mert a cirkospórium-fertőzés egyre nagyobb kockázatot jelent. A salátatermelés egész évben folyamatos, mindig van minden fenofázisból, így minden héten tud a piacra szállítani, nagyjából 400 kilogrammot egy héten. Az értékesítést nem egyedül végzi, tízen társultak, együtt havonta 16 tonna salátát visznek piacra, ami egyszerre nagybani és „kilós”.

A szövetkezés a megyében szinte ismeretlen, növény- és állattenyésztésre egyaránt csupán 3-3 szövetkezetet hoztak létre a gazdálkodók. Ő viszont azon – egyelőre még – kevés gazda közé tartozik, akinek meggyőződése, hogy másként kell termelni, mint ahogy eddig megszokták – kevesebb műtrágyával, sokkal több természetes folyamattal, minél jobban kihasználva a természet adta lehetőségeket. Az elgondolás egy megfigyelés alapján körvonalazódott benne – észrevette ugyanis, hogy az időhiány miatt el nem égetett növényi maradványok mellett növekvő banán mindenféle műtrágya nélkül sokkal erőteljesebben növekedett. Ennek folyománya az is, hogy a piacon eladhatatlan uborka is visszakerül a gazdaságba és a narancsfák alatt lesz az enyészeté, növelve a talaj szervesanyag-tartalmát, javítva a struktúráját.

Magaságyas művelés, a „lasagne”

Ez a fajta szemlélet igazán a permakultúra és a hidropónia ötvözésének is tekinthető magaságyásos művelésnél összpontosul, amit nemcsak alkalmaznak, hanem tanítanak is a Matiti szakgimnáziumban. A módszer köznapi neve lasagne, ami nem véletlen, mivel az ágyást alkotó különböző termesztőközegeket szinte pontosan ugyanúgy rétegezik egymásra, mint az olaszok a tésztát és a paradicsomos ragut. Az ágyás két szélét téglasor jelenti, ennek mérete határozza meg a közeg induló magasságát (ezt fontos hangsúlyozni, mivel a termesztési ciklus végére az elegy „összeérik”, miközben felére esik össze).

Legalulra meszet terítenek, ez hivatott tompítani a rendkívül savanyú talaj miatt előforduló esetleges problémákat, erre előbb komposzt, majd faszén kerül. Az előbbivel a mikrobiológiai aktivitást serkentik, az utóbbi a vízmegtartásban játszik szerepet. Erre rétegezik a marha- vagy sertéstrágyát, amire teríthetnek egy réteg homokot (de ezt nem mindig teszik meg), majd következik a záró talajréteg. Miután elkészült, a léghőmérséklet függvényében 2-4 hét szünet következik, ezalatt a talajélet elindul, majd az egészet szalmával alaposan beborítják és következhet az ültetés. Az elkészült ágyást fél évig használják, ezalatt három egymást követő kultúrát takarítanak be róla, a lehosszabb vegetációs idejű ezek közül a paprika.