Egész évben kiskert

Október első felében válasszunk egy viszonylag száraz időszakot követő napsütéses, szeles napot, majd gyorsan szedjük fel a gyökérzöldségeket, zellert, burgonyát, ha eddig nem tettük volna meg. Az ilyen megkésett betakarítás során gyakran meglepően sok kártevőt találhatunk a növényeken, a tápanyagban és nedvességben gazdag gumók és gyökerek vonzzák a drótférgeket, a pajorokat és az egereket, pockokat. Az elérhető magasságban levő almákat és körtéket se hagyjuk tovább lógni a fán!

Október végén már számíthatunk enyhébb fagyokra. A hűvösödő éjszakák és mérsékelten langyos nappalok miatt a nagy meleget igénylő növényfajok növekedése lelassul, szinte meg is áll. Az évelők és fásszárúak közül akár a csüngőeperfát, a fügét, a nyári orgonát is visszavághatjuk kissé, ha nagyon elburjánzott volna, a végleges igazításra a várható elfagyások miatt azonban csak tavasszal kerüljön sor. Még a tél beállta előtt rendezzük el a fiatal nyári orgona, füge és rózsa tövénél a falombból, tőzegből, gombakomposztból vagy más szerves anyagból készített, fagy ellen védő kupacot. A keményebb hidegek ellen a halmot jutazsákkal, majd vízlepergető anyaggal burkoljuk körbe.

A tavaszi melegek óta kertben vagy erkélyen tartott, ám fagyérzékenységük miatt télen bentre menekített növények nem egyformán tűrik az erős lehűlést. A húsos, lágy szövetű bazsalikom, hibiszkusz vagy az orchidea például már néhány óráig tartó 0 ^oC alatti hőmérsékleten is tartós károsodást szenved, míg a muskátli, angyaltrombita, sétányrózsa, szerelemvirág, leander vagy a fukszia számára az első igen enyhén fagyos éjszakák egyfajta „edzésként” is értelmezhetőek. Vagyis nem érdemes elsietni a kevésbé kényes dézsás növények betelepítését, arról nem is beszélve, hogy ha kicsit várunk és figyeljük az előrejelzést, akkor a dézsa földjével, illetve a növényen a telelőhelyre a kellemetlen kártevőket már csak megtizedelt mennyiségben fogjuk behurcolni. Betelepítésre napos, száraz időt válasszunk. A növényt még odakint utoljára alaposan mossuk le, így csökkentve tovább a kártevők létszámát!

Az olykor nagyra nőtt trópusi növények benti elhelyezése gondot okozhat. Amíg meg tudjuk oldani a helyzetet, addig is éjszakánként fátyolfóliás burkolással védjük meg fapáfrányt (Dicksonia fajok), a banánt (Musa fajok) és a bunkóliliomot (Cordyline fajok). A leggyorsabb védelem úgy készül, hogy a növényt tartalmazó dézsa köré, közvetlenül a dézsa mellé leszúrunk 3-4 bambuszkarót, majd a karókat körbetekerjük. Ha van elég hely a gyökerek mellett a dézsán belül, akkor a karókat természetesen oda is szúrhatjuk.

A fukszián előszeretettel telepszik meg a Dél-Amerikában őshonos fukszia-gubacsatka (Aculops fuchsiae). A kártevőt Észak-Amerikába az 1980-as évek első felében hurcolták be, európai jelenlétét pedig a 2007-ben mutatták ki először Nagy-Britanniában. A kerti eszközökkel, kesztyűvel, fertőzött növényi részekkel, madarakkal (kolibrikkel), sőt, egyes vélemények szerint a széllel is terjedő, szabad szemmel nem látható atkák a fukszia puha szárát, leveleit és virágzatát szívogatják. A nyálukkal befecskendezett toxinok az érintett növényi részeken vörösödést, duzzanatot és sűrű, torz növekedést eredményeznek. A gubacsok kifejlődése fokozatosan történik. Először a levelek, különösen a hajtáscsúcsok pirosodása tűnik fel, majd a levelek és virágok alaktalanul megvastagodnak. A gubacsodásnak induló szövetek eleinte sárgászöldek, filcszerűek. A vörösödött gubacsok már nem frissek, korábban jöttek létre. A tünetek leginkább a csúcsi hajtásokon mutatkoznak, ezáltal az új növekedés akadályozott. Ha ezeket a tüneteket észleljük, először is különítsük el a fertőzött tövet a többi fuksziától. Erősen metsszük vissza a növényt a még egészségesnek kinéző részeken kicsivel túl, majd semmisítsük meg az atkás növényi maradványokat. Ha a sértett részeket zacskóba szedjük, majd a kerti komposztba tesszük még a téli fagyok előtt, az is elégséges az ártalmatlanításukhoz. A metszést követően megmaradt növényt kezeljük le olajos vagy szappanos lemosással, és tartsuk elkülönítve. Állapotát továbbra is figyelve, a kezelést 2-3 hét múlva ismételjük meg. Az erősen károsított fuksziát lehet, hogy metszés, elkülönítés és kezelés helyett érdemesebb ellenállóbb fajtára lecserélni.

A hűvösödő időjárásban testgyakorlásnak sem utolsó tevékenység az ásás, melyet érdemes most elvégezni azokon a területeken, ahol még az ősz során veteményest kívánunk létesíteni, fákat és cserjéket ültetni. A művelet egyik legfontosabb szerepe a hulladékok (pl. cserépdarabok, kövek) eltávolítása, a föld alatti szaporítóképletekkel terjedő gyomok erőteljes megritkítása, esetleges kiirtása, egyes „elfekvő” gyommagok csírázásra bírása, ezáltal a talaj gyommagkészletének csökkentése. Az ásás egyik lehetséges módja az ún. duplaásás. Ennek során sekélyebb árkot alakítunk ki, a kiásott földet ásás során az árok mentén szép sorban a még felásatlan területre lapátoljuk. Az alsó talajréteget ásóvillával meglazítjuk, és mielőtt visszaforgatnánk a lapátolt földet, komposztot vagy érett trágyát juttatunk az árokba. A bomlásban levő szerves anyag egyrészt további hasznos, a lebontást és ezáltal a tápanyagok feltáródását elősegítő élőlényeket vonz a leendő gyökérzónába, másrészt javítja a talaj szerkezetét. Ha nagy energiát érzünk magunkban, akkor természetesen a már meglevő veteményes üres sorait vagy ágyásait is feláshatjuk, hiszen ez a bevett gyakorlat a legtöbb kiskertben, de érdemes elgondolkodni azon, hogy a termékeny, humuszban gazdag talajban nagy számban élnek a kertészt segítő mikroorganizmusok. Ide tartoznak a hasznos baktériumok és antagonista gombák is, melyek szempontjából nem feltétlenül teszünk jót a már beállt rendszer megbolygatásával. A tenyészidőszakban takart talajt befedhetjük egy réteg komposzttal, melyre szórjunk lombot, esetleg kései fűnyesedéket. Az ásás nem ajánlott a nagyon laza talajokon, és a kifejezetten kötött talajokon sem. Ezeket a területeket vastag komposzt- vagy avarterítéssel lássuk el, hogy idővel kialakulhasson az a szerves anyagban gazdag, megfelelő lazaságú réteg, melyben még sikeresebben termeszthetünk. Az így végbemenő szerkezetjavulás vélhetően nagyobb értékű, mint amit akkor kapnánk, ha az ásás nyomán kitennénk a téli hideghatás okozta fizikai aprózódásnak a talajt, mert a szerves anyagban való gazdagodás egyszerre több síkon is változtatja, javítja a talajt állapotát.

Nem kétséges, hogy a hideg beköszöntével az avar nagy mennyiségben termelődik, különösen ott, ahol a gazda elég szerencsés ahhoz, hogy több lombhullató fával is büszkélkedhet. Októbertől gyakori utcaképi elem a leveles zsákok serege, mert bár a talajtakarás előnyeit tudományos írások igazolják, sokan még nem tudják vagy nem merik felhasználni a lombot a kertjükben.

Érdemes megemlítenünk, hogy valójában minden fa lombhullató, hiszen az elöregedett leveleket felváltják a fiatalok, de csak azt nevezzük így, amelyiknél ez a folyamat viszonylag gyorsan, egyszerre játszódik le. A nyitvatermők közül ismert lombhullató a vörösfenyő, de akinek bármilyen más fenyő vagy tujaféle van a kertjében, az tudja, hogy a tűlevelek hullása gyakorlatilag folyamatos. A zárvatermő gyümölcs­ és díszfák esetében pedig az ősz első felében megkezdődik a levelek színeződése, majd hullása.

A termő mandula metszésére ősszel kerül sor, ha túl nagy mennyiségű ágat kell eltávolítani. Lehet ez sok apró gally a korona külső részein, vagy akár néhány vastagabb vázág is. A termőrészek megifjítására nagyjából ötévente kerülhet sor. A metszéssel elsőként a sérült, beteg ágakat, ágrészeket távolítjuk el, és megakadályozzuk a belső koronarész elsűrűsödését, a fa felkopaszodását. Egészséges, jó erőben levő fánál az új termőrészek kialakítása nem okozhat gondot. A már igen idős korú, illetve környezeti feltételek miatt éppen csak tengődő fával szemben legyünk elnézőbbek, ott elégséges és szükséges a beteg és elhalt ágak eltávolítása.

A lombhullást követő őszi rezes lemosó permetezéssel védjük a csonthéjasokat (beleértve a mandulát is) az ág- és fapusztulás, a moníliás, sztigminás, és egyes esetekben a gnomóniás betegségek ellen is. A kezeléssel várjuk meg a tartósabb lehűlést, használjunk rézhidroxid- vagy bordói-lé-tartalmú gombaölőszert. A szőlőben hasonlóképpen, illetve kénes kiegészítő kezeléssel zárhatjuk az évadot.

Fotó: A szerző felvétele

A tűzifa darabolásához rendszeresen karbantartott, jó minőségű láncfűrész szükséges. A képen a fogak élezése látható