Kapkodjuk a fejünket, amikor azt halljuk, hogy már megint valaminek a világnapja van. Ezek mindig betegségre, tárgyra, eseményre hívják fel a figyelmet.
Közülük néhány erős médiavisszhangnak örvend, mások szinte hangtalanok maradnak. Én szinte véletlenül hallottam meg, hogy már a méheknek is van világnapjuk. Ekkor határoztam el, hogy a magam szerény eszközeivel az Agrofórumban hangsúlyt adok ennek. Teszem ezt főként azért, mert ezek a szorgos kis rovarok nélkülözhetetlenek a mezőgazdaságban és ezen keresztül az élelmiszerellátásban.
A méhészet jelentősége
A méhek munkája kettős hasznú. Szinte láthatatlan, de fontosabb a megporzó tevékenységük, vele az ökológiai egyensúly viszonylagos fenntartása. A növények 80-90%-át (nem egyformák a szakmai adatok) a méhek porozzák be, és ebből állítják elő az élelmiszerek háromnegyedét. Ismertebb a méztermelő hasznosságuk, amivel sok vitamint és árványi anyagot tartalmazó finom ízű élelmiszert juttatnak nekünk. Tulajdonképpen a növényi nektárt saját különleges anyagaikkal átalakítják, raktározzák, és az ember csak elveszi tőlük. A méhészet lehet hobbi, kiegészítő tevékenység, de főfoglalkozás is az azzal járó munkahelyteremtéssel.
A méhészet története
A méhészet ma – és évszázadok óta – a méhek mesterséges, zárt térben történő tartását, az általuk termelt, de önfenntartásukhoz fel nem használt méz kinyerését jelenti. De ez fokozatosan alakult ki. A méz értékét már az ősember felismerte. Módszere egyszerű volt: kirabolta a vadon mézelő méhek tartózkodási helyén (odú, barlang) felgyűlt mézet, a méhcsalád pusztulása árán is. Háziasításuk mintegy 6000 éve kezdődött. Ekkor már-már védte is az ember a hasznot hozó rovarokat, amelyek valószínűleg Indiából származnak.
Viszonylag gyors terjedésüket mutatja, hogy a Biblia is (összesen 21 alkalommal) említést tesz róluk.
A méhlakás továbbra is természetes búvóhely volt, az ember később kasokat alakított ki számukra. Kezelése egyszerű volt, de a hozam kicsi. Ezért alakultak ki az ún. keretes (először álló-, majd rakodó) kaptárak. Híres volt Huber svájci vak méhész könyvszerűen lapozható kaptára a XIX. század elejéről.
Hazánk adottságai kimondottan alkalmasak a méhészkedésre a kiegyenlített időjárás és a méhek által látogatott növények változó, de tavasztól ősz elejéig tartó virágzási ideje miatt. Ezért a tevékenységnek évezredes múltjáról tudunk. Az első írásos emlék Szt. István adománylevele, amelyben a zalavári apátságot biztosítja gazdálkodásának, benne – megnevezve – méhészkedésének háborítatlan hagyásáról (ma is a zalai térség a tevékenység hazai központja).
Az Árpád-házi királyok idejében kolostorokban méhészkedtek. A török hódoltság idején az adót mézben is le lehetett róni. A XVIII. században a méhészek céheket hoztak létre, egy évszázad múlva kezdtek egyesületekbe tömörülni. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületet (OMME) 1879-ben alapították. Jogutódja ma is aktív szervező és érdekvédelmi tevékenységet folytat.
Az első, még latin nyelvű szakirodalmat az I. és II. Rákóczi György fejedelmeket szolgáló Horhi Miklós írta 1645-ben. A következőre 123 évet kellett várni – még az is latinul írták. Magyar nyelvű szaklap először 1904-ben jelent meg Méhészet címen. Alapító szerkesztője id. Boczonádi Szabó Imre volt (róla részletesebben később).
A méhcsalád
A méhek társadalma szabályozott és zárt. A központot az egyetlen anya jelenti a család fenntartása és gyarapítása feladatával. Körülveszi a tízezernyi here (a hímek), amelyek az anyát termékenyítik meg (egy here egyetlen egyszer, mert abba belepusztul). Az egész család fenntartója a beporzást végző, nektárt gyűjtő, nagy családnál az 50-60.000 dolgozó.
A méhek rendkívül jó tájékozódó képességűek. 5-6 km-nél nem repülnek messzebb, de onnan mindig a „saját” kaptárukba térnek vissza. Semmilyen idegent nem engednek maguk közé.
Az anya szezonban napi 2000 petét is lerak. Elpusztulása után a hímek a fiatal méhek közül új anyát választanak. A nyári méhek 4-6 hétig élnek, az utolsó kelésből származó téliek legalább fél évig.
Egyetlen dolgozó méh naponta több ezer virágot keres fel (nem mind nektárdús), mert egy kg mézhez 2-5 millió virág kell. A család önfenntartó mézfogyasztása évi 60-70 kg, a jó család többlettermelése 30-50 kg is lehet, de az átlag ennek a fele.
Mézstatisztika
A jelen évtized hazánkban méhészeti fellendülést hozott. A becslések 20.000 méhészről szólnak, átlag 60 családdal. Az 1,2 millió méhcsalád éves termelése 20-30 ezer tonna. A hazai mézfogyasztás 8-9 ezer tonna (90%-ban lakossági, a többi ipari felhasználású). Exportpiacunk az EU, mert a közösségi termelés a fogyasztás fele. A magyar méz, mint a búza, javító.
A magyar méhészet – 22-25 Mrd Ft termelési értékkel az állattenyésztésben 3%-ot képviselve – nemzetközi összehasonlításban is rangos pozíciót foglal el. Az EU-n belüli sorrendünk méhsűrűségben a 2., méztermelésben a 3., a családok számában a 6. hely, míg a méhészek esetében a középmezőnyben vagyunk.
A reformer
A méhtartás megújítója, mondhatni a XX. századi úttörője id. Boczonádi Szabó Imre (1847-1933) rendkívül sokoldalú és méhszorgalmú ember volt. A jogi kart elhagyva végzett opera szakon, és 1873-1905 között népszerű operaénekesként szerepelt. Közben dalszövegeket írt, és zenét szerzett (II. Rákóczi Ferenc 1906-os kassai temetésén is az ő dalai szóltak).
Méhészettel a családi birtokon, Alsópusztapéteriben (ma Pálmonostora része) kezdett 1885-ben foglalkozni, még kasos tartással. Kilenc év múlva közzétette 7 pontos reformját, amely kaptárügyről és méhészeti szemléletről egyaránt szólt. Tapasztalatait számtalan írásban és több szakkönyvben ismertette. Fő műve, a három kötetes és több kiadást megélt „A méhek élete” magánkiadású volt, és kivonatosan német nyelven is megjelent.
Az akkor már ismert kiskeretes kaptár helyett nagykeretes, és így nagyméretű kaptárt alkalmazott és javasolt, egyéb változtatásokkal együtt. Kaptárai kezdetben fekvő-, majd álló rendszerűek voltak. Utóbbi vált a vándoroltatásra is alkalmassá, amely a méhészet jövedelmezőségét jelentősen növelte és biztonságosabbá tette. Kaptárai gyártására Újpesten üzemet létesített. A Boczonádi-féle kaptárak uralkodó típussá váltak, és azok maradtak.
Népszerűsítés
A társadalom érdeke és a méhész társadalom szándéka a fogyasztás további növelése. Ennek érdekében sok helyi és regionális rendezvényt tartanak. Határainkon is túlnyúló érdeklődésű a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó, amelyet tavaly nyáron 31. alkalommal tartottak Jászberényben, közel kétszáz szakmai kiállító és hagyományos termelő részvételével. A rendezvény fénypontja a mézkirálynő választás. A győztesnek méhészeti ismeretekben is legjobbnak kell lenni az esztétikai szempontok mellett.
Újszerű kezdeményezés a mézes reggeli. Minden év novemberének harmadik péntekén (tavaly már 5. alkalommal) hazai méhészek önkéntes vállalással felkeresik lakóhelyük óvodáját – iskoláját, és saját termelésű mézzel egészítik ki a gyermekek reggelijét.
A mézlovagrendek célja a mézek, méhészeti termékek népszerűsítése, a kulturált mézfogyasztással az egészséges táplálkozás elősegítése. Hazánkban – sőt, talán az egész világon – az első mézlovagrend Baján alakult 2003-ban. Névadójuknak Szent Ambrust, a méhészek védőszentjét választották. Ma már 28 mézlovagrendet tart számon a szakmai közösségük.
A tevékenység fenntartását és bővítését szolgálja az állami támogatást is tartalmazó Magyar Nemzeti Méhészeti Program.
Drámai méhpusztulás
A méhek pusztulása (egyúttal sok esetben a család megújulása) ismert jelenség. A szakemberek három okot említenek: az időjárást (klímaváltozást), a Varroa atkát és a mezőgazdaságot (növényvédőszer-mérgezést). Utóbbinak két meghatározott kísérő jelensége van: csak egy-egy körzetet érint és a károsodott állatok hazaindulva, a kaptár közelében pusztulnak el. Mindig a kaptárt messzebb elhagyó dolgozó méhek, veszélybe sodorva az egész családot.
Tavaly valami más történt. A méhek elveszítették tájékozódó képességüket, a kaptártól akár néhány km-re pusztultak el. Ezért a helyi állatorvos nem indíthatott vizsgálatot. Feltűnő az is, hogy az ország szinte minden térségéből történtek bejelentések, viszonylag rövid időszakon belül.
A probléma egyéni sorsokat, családi vállalkozásokat egyaránt érint, mert ezres nagyságrendű a károsodott méhészek és tízezres az elpusztult vagy legyengült családok száma.
Mindenkinek (méhészek, mezőgazdaság, lakosság, export) érdeke az ügy tisztázása. A vizsgálatot a NÉBIH végzi (több hónapja), lapzártánkig állásfoglalást nem ismertetett, így nem erősítette meg a sokat támadott neonikotinoidokkal szembeni gyanút.
Ahol már nincs elég méh
Távol-Keleten egyre nagyobb gondot jelent a méhek hiánya. Kínában – ezt részben a népesség száma adja – egyes gyümölcsösökben eljutottak a kézi megporzáshoz, amelyet ecsetszerű mini kefével végeznek.
Japánban más útra léptek. A méhet helyettesítő drón – a leírások szerint – mindössze négy cm hosszú, súlya tizenöt gramm, alsó részén (nem merem hasnak nevezni…) lószőr végzi a megtermékenyítést, természetesen távirányítással.
Remélem, ez csak kísérlet, és nem gyakorlat, mert miből lesz akkor a méz?
A méhek világnapja
Szlovénia nemcsak nagy méhészeti hagyományokkal rendelkezik, de a 10.000 méhészük – lakosság arányosan – a világranglista első helyét eredményezi. Érthető, hogy az ENSZ felé tőlük érkezett a javaslat a méhek világnapjának megjelölésére. Ajánlatuk május 20-a volt, mert 1743-ban ezen a napon született Anton Jansa, kora európai méhészetének kiemelkedő személyisége. Jansa szlovén származású volt, az első osztrák méhészeti iskolát vezette, majd a Habsburgok bécsi egyetemén tanította a méhészetet.
Az ENSZ jóváhagyta az elképzelést, és tavaly volt először május 20-a a méhek világnapja. Jó tudni, hogy hazánk az OMME kezdeményezésére 1994. óta április 30-án tartja a méhek napját, mert ekkorra mind a természetben, mind a kaptárakban már teljes az élet.
Érdemes erre is gondolni
A méhészet több egy szakmánál, egy mesterségnél. Azt csak szenvedéllyel lehet végezni. Szeretni kell a méheket, féltő gond, türelem és kitartás kell hozzá. A méhészek magukról azt állítják, azért nyugodt emberek, mert sok mézet fogyasztanak.
A méhek védelme össztársadalmi érdek. Einsteinnek tulajdonítják azt a mondást, amely szerint a méhek kipusztulása után az emberiségnek még négy éve van hátra.
Kurucz Miklós