11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Kukoricáink idén is állták a kihívást

SAATEN-UNION Hungária Kft.

A Magyar Kukorica Klub független terméstanúsítása keretében négy helyszínen bizonyították alkalmazkodóképességüket a SAATEN-UNION hibridjei.

Ahogy az ország legtöbb régiójában megtapasztalhattuk, a 2023-as év tavasza sem kezdődött mindenhol pozitív várakozásokkal a szántóföldi munkálatokkal kapcsolatban. A csapadékellátottságra érkezett talán a legkevesebb panasz, habár az eloszlása ismét jelentős különbségeket mutatott.

A tavalyi aszályos körülmények után főleg a tőszám és a kijuttatott műtrágyamennyiségek csökkentése merült fel biztonsági vagy akár spórolási lehetőségként a gazdálkodóban. Üzemi kísérleti helyszíneink többségére legalábbis jellemző volt, hogy gazdálkodó partnerünk visszafogottabb technológiával tervezte meg idei szezonját, így a kísérleti területeken elvetett kukoricahibridjeinknek is ehhez hasonló körülmények között kellett bizonyítaniuk.

Idén négy helyszínen vettük igénybe a Magyar Kukorica Klub terméstanúsítási szolgáltatását, melynek segítségével igyekszünk a lehető leghitelesebb képet mutatni kukoricaportfóliónk teljesítményéről üzemi körülmények között.

Termésszintek tekintetében a mezőberényi terület lóg ki a sorból, ahol 2023-ban sem volt megfelelő a csapadékellátottság. Emiatt ez volt terméstanúsított betakarításaink első, szeptember 27-i helyszíne is. A legszárazabb mezőberényi fajtasort DUELING (FAO 390) nevű hibridünk nyerte meg 10,83 t/ha-os teljesítményével, de szemeskínálatunk legújabb és legkorábbi tagja, a KABANERO (FAO 340) is jól teljesített: 10,02 tonna termést hozott hektáronként, amire koraiságát és a körülményeket figyelembe véve kifejezetten büszkék lehetünk.

A legmagasabb termésátlagot nagyhalászi helyszínünk mutatta, ahol minden bizonnyal a feltételek is a lehető legjobban alakultak. Itt a SYNOPSIS (FAO 390), a DUELING (FAO 390) és a KABARETTO (FAO 430) is 15 t/ha feletti eredményt ért el, illetve a már jól ismert REPLIK (FAO 380), az SU RAPIROL (FAO 360) és a KABANERO (FAO 340) is 14 tonna felett teljesített.

Az ország nyugati csücskében, Nován a KABARETTO (FAO 430) és a REPLIK (FAO 380) termett 14 tonna fölött hektáronként. Az itt elért eredményekhez mindenképpen hozzátartozik, hogy a bőséges vadállomány súlyos károkat okozott, ami a kísérleti helyszínünkön sok gazdálkodónak jelent komoly fejtörést.

Külön említést érdemel BARINGTON (FAO 350)nevű hibridünk, amely ismét igazolta megbízhatóságát és kiemelkedő alkalmazkodóképességét, hiszen Nagyhalászon, Nádudvaron és Nován is 13 t/ha feletti, kiegyenlített teljesítményre volt képes.

Az eredmények ismeretében kijelenthetjük, hogy a visszafogottabb tápanyagellátás mellett jobban kiegyenlítődtek a kukoricáink közti esetleges termésszintbeli különbségek.

Ezúton szeretnénk megköszönni partnereink és a Magyar Kukorica Klub munkáját, valamint minden kolléga és résztvevő segítségét a kísérletek megvalósításában és a termés betakarításában.

Kövessen minket a Facebookon és honlapunkon, ahol hamarosan elérhetőek lesznek legfrissebb technológiai kísérleteink eredményei is, illetve érdeklődjön bátran területi képviselő kollégáinknál, akik kifejezetten dinamikus vízleadású kukoricáink közül segítenek kiválasztani az adott területen legmagasabb termésre képes hibridet.

Marsai Viktor

termékfejlesztő

SAATEN-UNION Hungária Kft.

www.saaten-union.hu

A precíziós növénynemesítés termelői megítélése Magyarországon

2025. március 2. 10:10

A precíziós nemesítéssel kizárólag a természetben előforduló, hasznos tulajdonságokat használnak fel a nemesítők.

Vajon lesz-e elég csapadékunk?

2025. február 28. 13:10

A meteorológiai adatok tanúsága szerint nincs érdemi csapadékcsökkenés, sőt az átlagosnál csapadékosabb évtized van mögöttünk.

A Syngenta kukoricák 2024-ben is kimagaslóan teljesítettek

2025. február 28. 09:40

Érdemes a 2024-es évet áttekinteni, hogy mivel néztünk szembe és ennek fényében milyen eredményeket értünk el.

Aktuális gépesítési feladatok a repce termelésében

2025. február 25. 16:10

A termelés oldaláról tekintve a versenyképességhez kifejezetten kedvező talaj és klimatikus feltételek szükségesek.

Nem lehet homokra építeni…

2019. április 25. 03:47

Növelni kell a mezőgazdaságban is a hatékonyságot, ehhez pedig új technológiák szükségesek. Idetartozik a precíziós gazdálkodás, az integrált növényvédelem és az előrejelzés is.

Innováció, teljesítmény, minőség és megbízhatóság

2018. március 1. 21:17

A hazai napraforgó-termesztés több mint 80%-a herbicidtoleráns hibridekkel folyik, így a legnagyobb hangsúlyt az EURALIS is erre a szegmensre helyezi.

Ultraibolya fénnyel kezelnék a kukorica- és szójavetőmagokat

2024. október 19. 14:10

A BioLumic ultraibolya (UV) fénytechnológiája hamarosan új vetőmagkezelési módszert biztosít a gazdák számára a kukorica- és szójatermesztésben.

A fémzárolt vetőmagon spórolna? Ne tegye

2023. október 26. 11:40

A fémzárolt vetőmagfelhasználás csökkenésére számítanak a hazai vetőmagágazat szereplői. Ennek hátterében a gazdák likviditási helyzetének romlása áll, azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács nem javasolja, hogy ezen a költségen spóroljanak a gazdák: fémzárolt vetőmag vásárlása esetén hatósági oldalról is nyomon követett, ismert és biztos eredetű, faj- és fajtaazonos, szennyező anyagoktól és gyommagoktól mentes, magas csírázási erélyű alapanyaggal alapozható meg a minőségi árutermesztés.