Gyomok haszna: nézzünk rájuk másképp

2021. május 14. 09:27

A gyomokra többnyire ősellenségként tekint az emberiség, főleg az olyanokra, melyek allergének a társadalom nagy százalékának. A lista végtelen, így nem is kezdem el sorolni, mert a gyomról nagyjából ugyanaz a kép alakult ki az évszázadok alatt: káros és pont. Vagyis pont nem lenne az, ha ismernénk a gyomok ökológiai lényegét és egyben szerepét.

Svájcból hozott no-till technológia a Tisza mellett - a fenntarthatóságért

2021. május 14. 08:12

A no-till rendszerrel is elérhető magas hozam, de a cél nem ez, hanem az optimális termés. Ez az egyik legfontosabb elve a svájci születésű, 2018 óta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaföldvár határában gazdálkodó, és az Alföldön a direktvetést, a no-till rendszert bérmunkában is sokfelé alkalmazó Reto Stockernek.

Házikert Videó

Mihez kezdjünk a fáinkon megtelepedett zuzmóval?

2021. május 13. 13:58

A fásszárú növényeken megtelepedő zuzmófajok válogatás nélkül megjelenhetnek a kertünk fáin, ugyanúgy, mint a természetes vegetációt alkotó fafajokon. Megítélésük igen zavarba ejtő, hiszen vannak, akik szerint haladéktalanul meg kell állítani a terjedésüket, vannak, akik ügyet sem vetnek rájuk, és vannak, akik örvendenek ezeknek a nem mindennapi teremtményeknek, és gyönyörködnek a látványukban. Mi a helyes hozzáállás? Mit tegyünk a fáinkon megtelepedett zuzmóval?

Fűszerspirál építése

2021. május 13. 09:22

A fűszerspirált az utóbbi időben egyre divatosabb lett. Látványos konyhakerti elemként komoly díszítő erővel bír, ha jól van kialakítva. A legfontosabb ismérveket mutatjuk be, melyek a hosszútávon is jól működő fűszerspirálokhoz fontos tudnivaló.

Vadméhek a holland bélyegeken

2021. május 13. 06:36

A PostNL új bélyegsorozattal igyekszik a figyelem középpontjába helyezni a holland vadméheket.

Zuzmó ami a kertünk fáin megjelenik

2021. május 12. 15:43

Az őszi lombhullást követően egészen a tavaszi lombfakadásig lehetünk tanúi annak, hogy a fák kérgét arany és ezüst színűvé „varázsolják” a fán megtelepedett zuzmófajok. Sokan hasonló bánásmódban részesítik ezeket az élőlényeket, mint a kert kórokozóit, megint mások érdektelenül figyelik a megjelenésüket. Mit kell tudni róluk? Valós veszélyt jelentenek a kertben?

Most nyílik: díszhagymák a kertben

2021. május 12. 10:50

Az egyik legszebb látvány a tavaszi, késő tavaszi kertben a nagy hagymavirágok gömbje. Most nyílnak a díszhagymák.

Málna ápolása a bő termésért

2021. május 11. 13:44

A málna nagyon hálás növény, ha megfelelően ápoljuk és bő termésmennyiségről gondoskodik már késő tavasztól. A bogyós gyümölcsök között a málna az, amivel minden évben foglalkozni kell a gyomláláson kívül is.

Májusban vetendő fűszerek a konyhakertért

2021. május 10. 11:40

A fűszerek egy részét érdemes türelemmel kivárva csak májusban magvetni, mert kiültetni még sokáig nem lehet a fagyérzékenységük miatt. Így a mai írás a májusi vetésekről szól a fűszerek témájában.

Miért előnyös a takarónövényzet a szőlőben?

2021. április 30. 06:20

A telepített növénytakarás természetesen hozzájárul a biodiverzitás megőrzéséhez is azáltal, hogy számos állatfajnak ad menedéket és táplálkozóhelyet, de csökkenti az eróziós károkat, és segít megtartani a talajnedvességet.