Házikert

A vakondtól hogyan lehet megszabadulni télen?

Agrofórum Online

Védett állatról lévén szó, a vakond nem irtható „tűzzel-vassal”. Bizonyos szagokra azonban igen érzékeny, ezeket érdemes bevetni ellene a kertben.

A vakond a földtúrásaival, károkozásaival sok kerttulajdonosnak okoz gondot. Az Európában és Ázsiában elterjedt aprócska emlős télen sem áll le a tevékenységével, a kártétel megelőzéséhez így érdemes ilyenkor is néhány tanácsot megfogadni.

Kevesen tudják, hogy a vakond védett állatfaj, egyedeinek pénzben kifejezett értéke 25 ezer Ft. Ez azt jelenti, hogy „tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása” – olvasható a természetvédelem.hu oldalon is.

Védekezni lehet ellenük, bár érdemes azt is megfontolni, hogy nem növényeket, hanem apró állatokat fogyasztanak, köztük növényi kártevőket, vagyis – elvileg – segítségére vannak a kertek, veteményesek, pázsitok gazdáinak.

Akik valószínűleg már kipróbálták a kevésbé hatékony sörösüveg és petróleumos rongy variációt, a vakondrácsot, az ultrahanggal működő elektromos vakondriasztót, valamint a kellemetlen szagú szerves trágyákat, több-kevesebb sikerrel.

Ha ezek nem váltak be, akkor érdemes vakondriasztó növényeket ültetni, hiszen azoknál nincs szükség természetvédelmi hatósági engedélyre. Ilyenek a fokhagyma, a vörös hagyma, a metélőhagyma, a póréhagyma, a medvehagyma, valamint a különféle kutyatej fajok, illetve az oxálsav tartalmú növények (tatárlaboda, hosszúlevelű laboda). A gyalogbodza kellemetlen szagát ugyancsak képtelen elviselni a vakond.

De mi a helyzet télen, amikor üres a kertünk? Erre az Édenkert.hu oldal ad hasznos tippeket, bár ők is megjegyzik, hogy a vakond jelenlétének örülnünk kellene, hiszen a gyökérzónában lévő kártevőket ritkítják.

Ha tehát a földtúrások bántják a szemünket, akkor a vakond látogatásának kiváltó okát kell elsősorban megszüntetni. A kártevők gyérítése megoldható vegyszerekkel vagy kíméletesebb mikrobiológiai szerekkel, a lényeg az, hogy tavasszal és ősszel lelkiismeretesen el kell végezni a prevenciós munkálatokat.

A vakond elűzését az Édenkert.hu is elsősorban illatanyagok bevetésével javasolja. A ricinus tartalmú távoltartó szerek például nagyon hatékonyak, ezek granulátum formában is léteznek, de kaphatók olyan füstpatronok is, amelyek ricinust tartalmaznak, és a járatokba beszivárogva űzik el a vakondot.

(Fotó: Ulrike Mai/Pixabay)

Kék hortenzia titka: így befolyásolhatja a színt

2025. május 11. 11:10

A hortenzia kék virága nem véletlen: ha ismeri a „szabályokat”, Ön is előcsalogathatja ezt a különleges színt a kertjében.

A piros árvacsalán kincset ér a kertben!

2025. május 11. 05:40

Bár szerény növény, de nagyobb tömegben a piros árvacsalán lilás virágszőnyege kifejezetten dekoratív látványt nyújt, különösen kora tavasszal, amikor a kert még ébredezik.

Árnyéktűrő balkoncsodák: virágok és díszlevelek

2025. május 10. 13:10

Árnyékos erkélye van? Ezek a növények nemcsak túlélnek, de színes virágokkal vagy dekoratív levelekkel díszítenek egész nyáron.

Szamóca legjobb társnövényei: így lesz bő a termés

2025. május 9. 13:10

A jól megválasztott növénytársak nemcsak segítik a szamóca fejlődését, de a kártevők ellen is természetes védelmet nyújtanak.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sokat tehetünk gyepjeinkért, hogy életerősen vészeljék át a fagyos hónapokat

2022. október 19. 11:04

A pázsitok rendszeres nyírására még most is szükség van, de a tarlómagasságot emeljük fel, nehogy az első fagyok károsítsák a nyugalmi állapotban levő rügyeket.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Így gondozzuk a gyepet, hogy szép legyen!

2023. április 23. 15:37

Nézzük sorra, mit kell tennünk azért, hogy idén végre ne a szomszéd fűje legyen zöldebb!

Füvesítési kisokos – telepítsünk gyepszőnyeget!

2021. október 31. 06:36

Mik az előnyei a gyepszőnyegnek? Hogyan kell előkészítenünk hozzá a kertet? Milyen kiegészítő munkálatokkal jár a gyepszőnyeg-telepítés a fűmagvetéshez képest? Mennyi idő múlva használhatjuk teljes körűen a területet?