Házikert

Hogyan szaporítsunk magról galagonyát?

Agrofórum Online

A Galagonya egy rendkívül mutatós, vadregényes hangulatot árasztó tövises cserje, vagy kis fa, amelynek szemet gyönyörködtető piros termését a népgyógyászat előszeretettel alkalmazza a szív erejének javítására.

Az alábbiakban megtudhat mindent, amit a galagonya magról történő neveléséről tudni érdemes (emellett azonban szaporítható dugványozással, gyökérdugványokkal, alvószemzéssel is. Ezek egyébként gyorsabb és egyszerűbb módszerek, ráadásul a magról szaporított növény nem biztos, hogy az anyanövény minden előnyös tulajdonságát örökölni fogja – a szerk).

A galagonya nemzetség rendkívül fajgazdag (egyes szerzők szerint a fajok száma több mint ezer!), sok az átmeneti és hibrid alakja, változata. A Kárpát-medencében négy faj őshonos: az egybibés galagonya, a fekete galagonya, a rózsaképű galagonya és a cseregalagonya.

Begyűjtése

A skarlátvörös almatermést (amely a vacok megduzzadásával keletkezik) október elejétől érdemes begyűjteni. Ha túl korán szedi le őket, fennáll a veszélye, hogy még éretlenek lesznek. A termést közvetlenül a fáról szedje le úgy, hogy a termés alatti szárat megfogja és kissé lefelé húzza. Így nem sérülnek a fa azon részei, amelyek tovább nőnek. Ezzel a módszerrel rövid idő alatt nagy mennyiségű termést lehet begyűjteni.

Tárolás és feldolgozás

Galagonya termése vödrökben vagy kosarakban egy-két hétig tárolható, feltéve, hogy hűvös, száraz helyen tároljuk.

A galagonya talán az egyik legkönnyebben kimagozható almatermés. A feldolgozásához szükség van egy vagy két vödörre, egy lapos aljú rúdra (például egy régi, lefűrészelt ásónyélre), egy szitára vagy szűrőre, valamint tiszta vízre (slagra vagy vizes kancsóra). A terméseket összetörjük, pépesítjük, majd a szitán keresztül szétválasztjuk a hátramaradt törmeléket és a magokat. Az átmosási folyamatot meglehet, 2-3 alkalommal is meg kell ismételni, mire minden habmentes és tiszta lesz, és a nehéz életképes magok az edény aljára süllyednek. A hátramaradt törmeléket szűrje le és dobja a komposztálóba.

Előkezelés

A kinyert magvakat egyenlő részben keverje össze homokkal vagy homok-komposzt keverékkel (ezeknél a magvaknál a keverékhez adott komposzt segíthet megszakítani a nyugalmi állapotot). Használjon 50% növényi trágyát vagy tőzegmentes komposztot és 50% homokot. Minden maréknyi maghoz adjunk két-három maréknyi keveréket. Válasszon egy olyan edényt, amelyben elfér ez a mag-homok keverék (és egy kicsit több), és tegyen egy réteg követ az aljára. Fedje be a köveket homokkal. Erre helyezze rá a mag-homok keveréket, és fedje be 2-3 cm homokkal. Címkézze fel a cserepet, és állítsa árnyékos helyre a szabadban.

A cserépnek másfél évig kell kint maradnia. Itt már türelemre van szükség! Öntözze meg a cserepet, ha a kiszáradás jeleit mutatja, és védje meg a madaraktól és egerektől, ha azok felfedezik a magvakat. A magokat a begyűjtést követő második tavasszal vessük el – a galagonya magja mélyen nyugvó állapotban van, így sok időre van szüksége ahhoz, hogy növekedésnek induljon.

Kihelyezés

A gyűjtést követő második év február elején ellenőrizze a csírázás jeleit. Ha a magok kb. 10%-a a csírázás jeleit mutatja, akkor készen állnak a kiültetésre.

Egy 1 literes cserépbe három magot kell elültetni, és legfeljebb 10 mm vastag komposzttal vagy szemcseszóróval kell befedni. Finoman tömörítsük és öntözzük meg. A magágyba meglehetősen sűrűn szórjuk ki a magokat – a magok között kb. 5 mm legyen a távolság. Egy hengerrel vagy deszkával nyomjuk meg, hogy a magokat jól a talajba nyomkodjuk. Fedjük be 5-10 mm szemcsés földdel.

Öntözés

A galagonya termesztése nem különösebben bonyolult, de gondoskodjunk arról, hogy mindig nedvesen legyen tartva a földje.

Nevelés

Ne felejtse el eltávolítani a gyengébb palántákat, hogy a legerősebbek maradjanak meg, amennyiben konténerben termeszti őket.

A galagonya termesztésénél az egyetlen probléma a lisztharmat lehet. A kockázat csökkenthető a megfelelő higiéniai szabályok betartásával – ne nyúljon a növényekhez, ha azok nedvesek, és ne öntözze a lombozatot túl későn a nap folyamán. Mindkét intézkedés segíthet megelőzni a fertőzést. Ha mégis megjelenik a lisztharmat, gyorsan kezelje gombaölő szerekkel, lehetőleg bio készítményekkel.

Ettől eltekintve a galagonya gyorsan nő, és az első vagy a második év után készen áll a kiültetésre.

Ültetés

Alaposan készítse elő az ültetés helyét, távolítsa el a gyomokat és a füvet, és készítsen egy olyan nagy gödröt, amelybe a gyökérlabdát be tudja helyezni. Óvatosan tegye a gödörbe, ugyanolyan mélyre, mint amilyen mélyen a cserépben volt, és tömörítse a talajt. Sövény ültetésénél alternatív megoldásként ásson árkot úgy, hogy méterenként legalább 8 palánta kerüljön bele.

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

Kerüld el a hibákat a madáretetés során!

2026. január 13. 04:57

Hogyan tudunk segíteni az énekes és vízi madaraknak télen, ha beköszönt a hideg és leesik a hó? Milyen hibákat ne kövessünk el az etetés során? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Hertelendy Péterrel, aki minden évben eteti és megfigyeli a madarakat a kertjében.

Házikert Videó

Ezeket a futónövényeket tényleg nehéz elpusztítani: látványos zöld zuhatag minimális gondozással

2026. január 12. 14:10

Zöld lakást szeretne, de nincs ideje növényeket ápolni? Ezek a szobanövények meglepően sok mindent kibírnak.

Szobanövények föld nélkül: így működik az epifita trend

2026. január 11. 11:10

Orchideák, broméliák és tillandsiák új szerepben. Az epifita növények természetes életmódjuk miatt föld nélkül is látványosan nevelhetők a lakásban.

Cickafark nevelési kisokos

2023. január 6. 13:36

Egyre több hazai kertész ülteti el ezt a derékmagasságig megnövő, évelő, látványos virágot hozó növényt, amely nem csak mutatós, de rendkívül kellemes illatot is áraszt. Változatos formavilágának köszönhetően sokan ültetik el szegélynövényként vagy utcák, házak előtti zöldterület díszeként a gyógynövényként is igen kedvelt cickafarkot.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: felerősödött a peronoszpórás fertőzés a szőlőültetvényekben

2023. június 21. 08:40

Június utolsó dekádjára a nyárias meleg, fülledt idő a jellemző. A nappalok kifejezetten melegek, 30 °C körüliek, éjszakánként sem hűl le a hőmérséklet 15 fok alá. A jelentős hőmérsékleti különbség miatt erős az éjszakai harmatképződés, de reggelente gyors a felszáradás. A jelenlegi nyári meleg, megfelelő vízellátás mellett gyors fejlődést biztosít a melegigényes növények számára. A kórokozók terjedése kissé lelassult, viszont a kártevők aktivitása megnőtt.

7 ok a körömvirág termesztésére

2022. május 6. 09:37

A körömvirág jótékony hatással van a talajra, elűzi a kártevőket és gyógynövényként is igen kedvelt.

Kertbarátok figyelem: őszi teendők a kertben

2023. október 20. 12:10

Lassan véget ér a növényvédősök munkája! Sokan a tárolási betegségek elleni zárópermetezésnél és a vesszők, rügyek lombtrágyás tápfeltöltésénél használták utoljára a permetezőgépet. De azért még ne téliesítsék a gépüket, lehet, hogy még fel kell venni… Ajánlás Zsigó György növényorvos tollából.